Elesik a havi sok ezer forintos közgyógytól vagy lakhatási támogatástól, mert a nyugíja vagy fizetése pár száz forinttal nő. Margit néni 37 évet gyógyszertárban dolgozott, de két szívinfarktust is kapott, nem vették vissza a munkahelyére, leszázalékolták, így végül is borzasztó alacsony a nyugdíja, 43 ezer forintot kap. Nagy segítség neki, hogy jogosult a közgyógyellátásra, így a havi 6 ezer forintos juttatásból meg tudja vásárolni a gyógyszereit. Pontosabban meg tudta vásárolni tavaly év végéig, de idén már nem: nem jár már neki a közgyógyellátás. Mégpedig azért nem, mert a nyugdíja ezer forinttal emelkedett. (Év elején 2,7 százalékkal emelte a kormány a nyugdíjakat.) Így aztán ezer forintos nyugdíjemelés mellé elveszít havi 6 ezer forintos közgyógyellátást – ismertet egy esetet a Népszava.

Forrás: 24.hu
Feltöltő: 1magyar
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

51 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Klubtag
Nincs más megoldás, tudni kell hova kell húzni az X-et 2022-ben. Persze nem biztos, hogy a jogos sérelmeiket azonnal orvosolni tudja az új országvezetés (mert annyi a fidesz-kdnp mocska, sara, rendbe tenni való hagyatéka, hogy ehhez az Isten pénze sem volna elég), de hát 2010-ben nem kellett volna elhinni mindent, amit orbánék ígértek. Volt előzmény, tehát volt ismeret a szarháziságuk milyenségére 1998-2002. között és azt követően ellenzékben.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Klubtag
@Nyírfa: ...gondoltam megúszom, de nem. Ezért irántad való tiszteletből kifejtem, hogy mire gondoltam. Az írod, hogy valószínűleg 1980-as években elkezdett dolgozni és akkor nem volt jellemző, hogy nem jelentenek be embereket. OK Azonban a cikkből nem derül ki, hogy a gyógyszertárban a vezető helyetteseként, vagy 4 órás takarítónőként dolgozott-e. Ő lehet, hogy 37 évet érzékelt, mert nap, mint nap bejárt dolgozni, de az bizony szolgálati időben csak 18,5 év és mindjárt itt az első komoly csökkentő tényező, s másik nyilván a jövedelem nagysága lehetett. A harmadik nem tisztázott, hogy az ellátása nyugdíj, vagy rokkantsági. Sajnos nekem is volt két infarktusom, tudom, hogy milyen sokáig tart a lábadozás betegállományban, ami szintén hatással van a keresetre...számos egyéb gondolat cikázott a téma kapcsán a fejemben. Minden együttérzésem a Margit nénié, mert szégyen az a közömbösség, melyet egy ilyen helyzetben lévő emberrel szemben tanúsít a rendszer.
A hsz-em, amit neked írtam kicsit gunyorosra sikeredett, amiért elnézésedet kérem...
Nyírfa
@Nessy: 13.25

Számból vetted ki a szót, ez a napnál is világosabb! :)))
Nyírfa
@csak úgy...: Úgy emlékszem - ha lesz időm keresgélni, utánanéztek a google-val -, hogy a rendszerváltás után több országban vezettek be szigorításokat , mármint a nyugati demokráciákban. Csökkentették a szabadságot, a szociális juttatásokat, növelték a munkaidőt, vagyis, részben, de visszatértek volna ahhoz a metódushoz, amely a II. világháború körüli időszakot jellemezte. Hogy ezt a vadkapitalista szemléletet hamar feladták, az a mi érdekérvényesítő képtelenségünknek volt a következménye. Olyan felvevő piacai lettünk a Nyugatnak, hogy nem kellett lemondaniuk a demokratikus vívmányaikról, élhettek tovább mint Marci Hevesen.
Hogy miért vagyunk mi, emberek durvák, figyelmetlenek, önzők, szűklátókörűek ...és még sorolhatnánk. Úgy gondolom, minden negatív tulajdonságunk alapja a félelem. Félelem az ismeretlentől, a természet erőitől, a haláltól, főleg a haláltól.
És félünk, hogy holnap nem lesz mit ennünk,nem lesz hol laknunk, fázni fogunk, és , hogy lesznek, aki majd becsukják előttünk az ajtajukat, ha a segítségükre szorulnánk. A félelem az emberiség kezdetleges tapasztalatai alapján úgy győzhetőek le, ha hatalmat szerzünk a félelem tárgya, alanya felett. Ezzel a kör bezárul. Féltem, legyőztem, hatalmam lett, uralkodom, és uralkodni akarok, sem eszközt, sem időt, sem fáradságot nem sajnálva. Hogy ne kelljen félni.
Aki pedig már tudja, hogy mások megfélemlíthetőek, az élni fog ezzel a tudással, mindaddig, amíg fel nem ismeri az élet valódiságát, a félelem ellentétét: a szeretetet.
Nyírfa
@Klubtag: Keresővel értek egyet, kevés az információ. Ami számomra az egyetlen konkrétum, az a 37 év. Nem tévesen érzékelt, hanem tényleges, a cikk legalábbis nem tér ki rá, hogy a hölgy hány órában dolgozott stb.
Igen, gunyoros voltál, és nem értettem, miért. A szerző pontatlan, elnagyolt írása miatt mi vitatkozunk.
Eladott Ország
Számos egyéb juttatás között az öregségi nyugdíj legkisebb összegének különböző százalékos mértékeiben határozzák meg, nem csak a méltányossági nyugdíjak, hanem a gyes a gyet anyasági támogatás, hadiárvák, hadigyámolt, művészjáradék stb. mértékét is. Mindezek miatt a nyugdíjminimum összegének emelése százmilliárdos nagyságrendű kiadási pluszt okozna a költségvetésben. A családbarát a jobban teljesítés illiberális és mélykeresztény kormánya éppen ezért leszarja az ügyet, hogy több maradjon az ellopni való.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.