Három hónapig játszotta az aggódó szerelmest az albertirsai P. Zoltán, aki meggyilkolta élettársát, K. Évát, holttestét pedig egy albertirsai pincébe rejtette.

Látványosan aggódott, miközben egy albertirsai pincében tárolta élettársa holttestét

Képtelenek sírás nélkül elhaladni a rokonok a romos telek előtt, ahol két napja megtalálták hónapok óta eltűntként keresett szerettük, K. Éva holttestét. Az asszonynak augusztusban veszett nyoma, családja tűvé tette érte a környéket, a rendőrséggel kerestették, azonban most utolsó reményük is elveszett. Évike holtteste az albérletük melletti pincéből került elő, méghozzá egy gödör aljáról. Kiderült: élettársa, P. Zoltán ölte meg és ásta el szerelmét.

Hónapokon keresztül várták haza Évát, amikor jött a lesújtó hír: holttestét megtalálták.

Egy pince, apró, 120 centis gödrének az alján feküdt. Azt beszélik, hogy feldarabolhatták, hogy beleférjen. Képtelen vagyok elmenni az előtt a hely előtt többé

– szögezte le remegő hangon egy rokon.

A helyiek valósággal sokkot kaptak, mikor a telket és a pincét ellepték a helyszínelők, de akkor rökönyödtek csak meg igazán, amikor letartóztatták Éva élettársát, P. Zoltánt.

A helyiek azt beszélik, hogy a férfi már előző feleségével is durva volt, bántalmazta az asszonyt, és végül a nő segített a rendőröknek, hogy férjét rács mögé dugják. A férfi előtte mintha mi sem történt volna, úgy játszotta el a szerelmét kereső, aggódó férfit.

Nemrég egy családi rendezvényünkre is eljött, ahol Vicus unokáival játszott, teljesen nyugodt és vidám hangulatban nevetgélt. Ha belegondolok, hogy a gyilkosság után a gyerekek közelébe ment, a hányinger kerülget

– mondta a rokon.

(Bors)

Cikk- és címlapkép: police.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.