Orvosnak adták ki magukat és halálos betegségeket diagnosztizáltak, majd az általuk felkínált silány minőségű termékek megvásárlása fejében ígértek gyógyulást idős embereknek azok a vádlottak, akiknek büntetőpere a héten kezdődött a Szombathelyi Járásbíróságon – tájékoztatta a Szombathelyi Törvényszék szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Tóth András közlése szerint az ügynek 52 vádlottja és 345 sértettje van, a büntetőeljárás során eddig keletkezett nyomozati iratok meghaladják a 41 ezer oldalt.

A vádiratban az áll, hogy az idős sértetteket ingyenes egészségi állapotfelmérés ígéretével telefonon vagy levélben keresték meg. Az állapotfelmérés ürügyén orvosi végzettséggel nem rendelkező, de egymást orvosnak, professzornak tituláló elkövetők "halálos" betegségeket diagnosztizáltak a sértetteknél, a betegségek gyógyítására – állításuk szerint – kizárólag az általuk forgalmazott termékek voltak hivatottak.

A bírósági szóvivő kiemelte, hogy a megtévesztett idős emberek a halálos betegségtől való félelmükben megvásárolták a sokszor több százezer forintért felkínált termékeket.

A vád szerint a 345 sértettől összesen több mint 100 millió forintot csaltak ki az elkövetők.

A szóvivő elmondta: a bizonyítási eljárás a sértettek kihallgatásával február elején folytatódik, a szombathelyi, kecskeméti és érdi sértetteket – részben távmeghallgatás útján – hallgatja ki a bíróság.

(MTI)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Levendula
Csak nem az ATV-n agyonreklámozott MEDOZÁN-KURKUMA-PLUSSSSSZ???
verőce21
@Levendula: Csak nem vásároltál Te is, abból a desztillált vízből?
Málna
És ezeknek az idős embereknek szavazati joguk van. Ezek után nem is csodálkozom, hogy ellenzéki polgármester nyert Szombathelyen.:-)
verőce21
Szerencsére nyílik a gazdasági olló a társadalom egyes rétegei között, így hamarosan egy fejlettebb társadalmi formába léphetünk, mert sokan úgy eladósodnak, hogy csak önmagukat tudják majd eladni. És kialakul egy fejlettebb társadalmi forma, a rabszolgatartó társadalom!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.