Két, a szerb-magyar határ alatt átvezető alagutat számoltak föl – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata pénteken az MTI-t.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta:

az egyik 34 méteres alagút Csongrád megyében, Ásotthalomnál volt, hatméteres szintkülönbséggel, a másik pedig egy 21,7 méteres alagút Bács-Kiskun megyében, Csikéria térségében.

A rendőrség közleménye szerint a déli határszakaszon szolgálatot ellátó járőrök a járatokat nem sokkal befejezésük után felfedezték.

Mindkét, kézi erővel kiásott, belső támasztószerkezet nélküli alagút életveszélyes volt.

Az ásotthalmi alagútnál a rendőrök 44 illegális bevándorlót tartóztattak föl, a csikériainál senki nem jutott át – közölték.

Az alagutak készítői mindkét esetben nagy gondot fordítottak az álcázásra; a be- és kijáratukat növényzettel takarták. A rendőrség gondoskodott az alagutak betemetéséről – írták.

Forrás: MTI

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Hol a föld amit kiszedtek?
Hol a határőr? Merthogy a kerítéstől 10-20 méterre nem látják a vakondokat mikor kijönnek?
Ha nincs határőr, miért nem a kerítést bontották meg, nem egyszerűbb?
nekem erről ez jutott eszembe:

www.youtube.com/watch?v=Hj2qV1bkUDo
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nevemnick
Érdekes... tényleg ennyire hülyék ezek a migránsok? Öt év alatt csak most jutott eszükbe a kerítés alatti alagút ásása? De nem tudom miért, nekem az jutott eszembe (a pár fénykép alapján), hogy ez nem a migránsok műve...
Valami bűzlik Csikériában...
dr. prédikátor
nahát, hogy ez a Soros mire nem képes!!!:)))))
Aki Én
Hol a föld amit kiszedtek?
Hol a határőr? Merthogy a kerítéstől 10-20 méterre nem látják a vakondokat mikor kijönnek?
Ha nincs határőr, miért nem a kerítést bontották meg, nem egyszerűbb?
nekem erről ez jutott eszembe:

www.youtube.com/watch?v=Hj2qV1bkUDo
luiz
Már tegnap is leírtam, ma is leírom. Ha léteznek is ezek az alagútak 99% hogy nem migrik, hanem drogcsempészek készíthették.
tudode
Nagyon sántítanak ezek at alagútak, netán az alagútfúrók a kiásutt földet megkajálták
.
------ FÖLDÖN, VÍZEN, ÉS MOST MÁR A FÖLD ALATT IS PRÓBÁLKOZNAK
-
www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/hatarrendeszet/foldon-vizen-es-most-mar-a-fold-alatt-is#7expanded
.
Akkor lenne hihető, ha mutatnák a homokos ruházatú migráncsokat!!!
kereső
@Aki Én: Kézben hordták el a kiszedett földet? Kaskákban, csatárláncba állva? Vagy megfordult ott néhány billencs is? Azt meg hogy nem vették észre?Némán közlekedtek?
yazo64
@Aki Én: @kereső: Na igen... valaki Ásott, de hova lett a földHalom?:)
Lepényleső
34 méteres? Alagút? A mezőn? Megépítve láthatatlanul? Befejeztével azonnal felderítve?
Mely szerző meséje? Csak nem a birodalmi propaganda szülöttje?
idppp
Ez már mindennek a teteje! Teljesen hülyének nézik a magyarokat, lehúznának minket a saját szellemi szintjükre! Ki az az állat, aki ezt becumizza? A bejelentés még az agyhalott fideszes seggnyalóknál is kiveri a biztosítékot olyan gyermeteg, bárgyú!
szegfue
Jót nevettem, amikor egyik hirben olvastam, hogy a "kitermelt" földet valami közeli folyóba hordák bele és a viz elvitte:)) A talicskának nyoma lenne, sőt egy "csapás" is lenne a növényzetben... vagy mivel hordták a folyóig, hogy senki sem vette észre?
Aki Én
@yazo64: @szegfue: @kereső: ...elhordhatták, hogy új magyarföldet építsenek valahol.
fahrenheit451
Az egyik kézzel ásott alagút: skd-1e9a.kxcdn.com/2015/12/08101306/ta229632.jpg

És a másik: m.blog.hu/fa/falanszter/image/gellert10.jpg

Lapzárta után érkezett: Georg Spöttlét megint leszopták az UFO-k Szentesen.
Nem lesz ennek jó vége...
Sámannus
Át kell inkább adni a földikutyáknak, ők jobban értékelik mint segítséget
Nessy
Azért érdekes lenne tudni, hogy a "szigorú határvédelmünk" mit csinált közben? Ultiztak? A másik oldal nem különben! Tényleg Rezsi Szilárdot kell Bakondival együtt szolgálatba állítani! Legalább látnának migráncsokat!
Sámannus
@Nessy: Ez ellen már Egerben is hatékonyabban védekeztek, mert ellenfúrtak. Ezek meg csak akkor kapnak a fejükhöz, ha ötven ember be megy egy falusi boltba, ahol húszan sem laknak, és kebabot kérnek.
Nessy
@Sámannus: Kivéve, ha éppen választás van! Akkor ez természetes! Jó, ők nem kebabot kérnek, hanem vodkát!
Sámannus
@durbincs: Ebből csak az jön le, hogy nem tiszteled a határon túliakat, és nem is vagy magyar, különben akár vitaképes is lehetnél.
szaboria1
Érdekes mi miért a hírekből halljuk ezeket a híreket pedig itt vagyunk a határnál. Ásotthalom a Mi hazánk mozgalom fellegvára. Ja ott nagyon ellehet tévedni az erdők miatt.
Kamu ez a hír. Megint etetni kell a népet, mert nagy a holt szezon.
kereső
Nem tudom, igaz-e? De ezeket az alagutakat a téli időszakra készülő borzok ássák maguknak- téli szállásnak. Most mit szólnak hozzá, ha a hülye ember -mert nincs tisztában a természettel- ezeket betemeti.Ásotthalom? Ahol megtiltották a mecset épitést? Hülye ember!
szegfue
@Nessy: 00:25 Szerintem nem ultiztak, hanem "vigyázták", hogy az alagut furás rendben menjen, aztán amikor kész lesz, akkor szalagvágással átadhassa a "forgalomnak" Németh Szilárd és Bakondi:)) Egyébként minél többet elmélkedik rajta az ember, annál hiteltelenebbnek tünik ez az egész!
Eladott Ország
Ennyire nem lenne szabad hülyének nézni a magyart! Ehhez már az kell, hogy aki ezt feltételezze, ő se legyen normális.
olkt.hu/a-kiasott-alaguttal-kapcsolatban/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.