Szellemi Honvédő díjakat adott át a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) Budapesten pénteken.

Kövér László megköszönte a Békemeneteket szervező CÖF-nek, "amit a magyar demokráciáért tett"
Fotó: MTI/Kovács Attila

A "szellemi honvédők" és a Civil Együttműködési Tanácskozás (CET) ünnepi találkozóján Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a rendezvény fővédnöke azt mondta, hogy bajtársként érkezett.

A magyar múltnak sajnos megkerülhetetlen öröksége

az a "vajúdás", amely az istentagadó és az istenhívő, a birodalmi internacionalizmus és a nemzeti értékrend képviselői között zajlik évszázadok óta

- hangoztatta Kövér László, rámutatva arra is, bár a történelmi korok, a díszletek változnak, a bajvívás kényszere marad.

A középkorban a bajvívásnak még voltak szabályai, de a modern világban már az a szabály, hogy nincs szabály – jegyezte meg.

A házelnök szerint magyar létmóddá változott a szellemi polgárháború.

A jövő nemzedékeit nem lehet megóvni, csak felkészíteni a küzdelemre

- tette hozzá.

Kövér László azt mondta: az egész világban zajló harc tétje, hogy az emberek meg tudják-e őrizni otthonukként az államukat, vagy "szellemi és politikai hajléktalanokká" válnak a saját szülőföldjükön.

A magyarok most úgy érzik, hogy olyan dolgok történnek a kontinensen, amilyeneket ők már megéltek. Ők ugyanis már megtanulhatták, hogy milyen következményekkel járnak az idegen gazdasági megszállási törekvések, vagy éppen a "szellemi gyarmatosítási kísérletek" – jelentette ki az Országgyűlés elnöke.

Szólt arról is, hogy Magyarországot tíz éve mély politikai, gazdasági és morális válság sújtotta. A posztkommunista hatalomgyakorlás során a rendőrség által elkövetett véres utcai erőszak a Kádár-rendszert idézte, a "devizás uzsoracsapda" családok százezreit juttatta a tönk szélére

- mondta.

Azonban 2010-ben a magyar nemzet tagjai, a választópolgárok felébredtek, és az elmúlt kilenc évben csodát tettek. Ebben felbecsülhetetlen szerepet játszott a CÖF, amely megerősítette az emberek hitét az alázat, a felelősség, a hazaszeretet fontosságában – fogalmazott Kövér László.

Százezres lélekszámú Békemenetek mutatták fel a népakaratot, és sokan személyesen tapasztalhatták meg elődeik igazságát arról, hogy magyar és lengyel két jó barát – mondta.

"Politikai közösségünk, a Fidesz-KDNP szövetségének nevében köszönöm" mindazt, amit a CÖF a magyar demokrácia érdekében tett

- hangoztatta.

Csizmadia László, a CÖF alapítója, a CÖKA kuratóriumának elnöke elmondta, hogy CÖF-CÖKA tízéves múltra tekint vissza. Közösségük az összetartozást, a kölcsönös bizalmat testesíti meg.

A keresztényi szabadság megőrzése az európai civilizáció szent kötelessége. A határokat meg kell védeni a migránsoktól, ugyanakkor szolidaritást kell vállalni a rászorulókkal – jelentette ki Csizmadia László.

Fricz Tamás politológus, a CÖKA kuratóriumi tagja szintén úgy vélekedett, hogy a 21. században egy új törésvonal hasítja ketté a világot. Az egyik oldalon a globalisták állnak, míg a másikon a nemzeti szuverenitás hívei.

Úgy vélekedett, hogy a 2022-es parlamenti választás nem csupán a bal- és a jobboldal küzdelmét hozza majd el, hanem a globalistákét és a szuverenistákét. A legnagyobb ellenfelük nem a DK vagy az MSZP lesz, hanem a Momentum Mozgalom, amely egyértelműen globalista és kozmopolita párt – jelentette ki. A küzdelem megnyerhető, ehhez azonban újra a fiatalok felé kell fordulniuk, a mai kor kommunikációs eszközeit felhasználva – vélekedett Fricz Tamás.

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára azt mondta: az a jó civil, aki értéket és közösséget teremt, a CÖF-CÖKA pedig ezen elvek mentén működik. Brüsszelnek azt üzente, hogy Magyarországon él és virul a civil szféra.

Szellemi Honvédő díjat vehetett át két médiaszakember, Földi-Kovács Andrea és Németh Miklós Attila, továbbá Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke, valamint Petán Péter, a Magyar Hírlap főszerkesztője. Emléklapot kapott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete.

(MTI)

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
Amiket összehordott, annak alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy jelenleg a középkorban él, csak ide vetíti magát. Vissza kéne segíteni az 1400-as évekbe. Időutazók jelentkezzetek!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
grincss
@Nyírfa: Tudod, h ez természetes, Drága!
Nna nem az okosságom, hanem ... :-)
Sajnos aztat nem volt időm +keresni!
Nyírfa
@grincss: Annyira jó volt elolvasni, megint a Nolblogon lenni! :)
Sámannus
@grincss: Jólesett vissza olvasni. Köszike Tesó
grincss
Nincs mit Tesók!
Tudod, ott a jobb oldalon az összes írása!
Adok egy másikat is, ahol az összesblogok vannak!
Ott aztán szemezgethetsz! (már aki nem törölte az írásait)
web.archive.org/web/20160131202003/http://admin.nolblog.hu/blogs
solidedge
Az örökké harcban álló, a demokráciát sárba tipró Orbán erőt és megfélemlítést kiváltani akaró hadserege. De valójában csak az Orbán seggéből kibujt nevetséges csőcselék.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.