Ahhoz, hogy a polgári kormányzásnak valóban legyen jövője Magyarországon, a Fidelitas segítségére is szükség van – erről Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt az ifjúsági szervezet XVI. tisztújító kongresszusán, szombaton Budapesten.

Gulyás Gergely szerint a fiatalok körében is nagyon népszerű lesz a Fidesz
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Hangsúlyozta: Nyugat-Európában olyan társadalmi jelenségek ütötték fel fejüket, hogy ma konzervatívnak, kereszténynek maradni, annyit jelent, mint normálisnak lenni.

Gulyás Gergely rámutatott: sokszor beszélnek arról, hogy a fiatalok nem támogatják olyan mértékben a jelenlegi kormánypártokat, mint amilyen mértékben a társadalom más korosztályai.

A valóság az, ha megnézik a Medián kutatását, akkor abból az derül ki, hogy a 30-39 éves korosztály körében a legerősebb a Fidesz támogatottsága, mintegy 50 százalékos. Nincs még egy korosztály, ahol ilyen sokan szavaznának a Fidesz-KDNP szövetségére

- értékelt a miniszter.

Kiemelte: a Fidelitas jól végzi a munkáját, és

csak néhány évet kell előre hozni, hogy a 18-30 éves korosztály körében is hasonlóan sikeresek legyenek.

Bár ott is vezetnek, de nem olyan arányban, mint a 30-39 évesek körében – jegyezte meg Gulyás Gergely.

Hozzátette: az önkormányzati választások után minden korábbinál egyértelműbb, hogy vagy "együtt van jövőnk, vagy együtt van múltunk". Reményének adott hangot, hogy az előbbi valósul meg, de

ahhoz, hogy a polgári kormányzásnak legyen jövője Magyarországon, szükség van a Fidelitas segítségére, aktivitására.

Legyen közös jövője annak a kormányzásnak, amelyik a megítélésünk szerint a 21. századi Európában megteremti a hosszú távú, magyarként való megmaradás feltételeit és lehetőségét – mondta Gulyás Gergely.

Utalva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentésére a diplomáciai akadémia létrehozásáról, megjegyezte:

ha minden jól alakul a költségvetésben, a területi közigazgatásban is jó feltételekkel várják a fiatalokat.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője megköszönte az elmúlt másfél évben tartott három választáson a Fidelitas aktivistáinak a munkáját. Jelezte: mindig meg fogják védeni azokat, akiket személyükben támadnak. Szerinte arra is számítaniuk kell a közéleti szerepet vállaló fiataloknak, hogy

sokszor nem az álláspontjukkal szállnak vitába, hanem személyesen őket, a családjaikat, a múltjukat fogják támadni. Úgy vélte, arra is fel kell készülniük, hogy a legundorítóbb és legaljasabb médiaeszközökkel fognak szembekerülni.

Amikor látjátok, hogy az értékrendetektől eltérő politikát képvisel az ellenfél, akkor egy millimétert ne engedjetek a saját, nemzeti elkötelezettségetekből. Legyen személyes ügyetek Magyarország jövője, csak együtt és egymásban bízva tudtok majd nemzetet építeni – mondta a fiataloknak.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere arról beszélt, az, hogy a magyarság a történelem viszontagságai során megmaradt, a több mint 1100 éve kialakult hagyományoknak és az identitásnak köszönhető.

A magyarság azért döntött mindig jól a sorsfordító időkben, mert az identitására támaszkodott – mutatott rá a miniszter, aki arra biztatta a fiatalokat, akik a nemzet, és a magyar nemzet révén Európa jövőjét jelentik, hogy erre támaszkodjanak.

Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója a kommunista diktatúra időszakát felidézve azt mondta: minden működő közösséget tönkretettek és a nemzeti öntudatot is.

"A merjünk kicsik lenni" ebből az ötven évből ered, ami mögöttünk van

- fogalmazott.

Most pedig visszajöttek, a háttérben ott vannak, ugyanazzal az értékrenddel és ugyanazzal a célokkal, csak maguk előtt tolnak egy korosztályt – tette hozzá a pártigazgató, aki arra biztatta a fiatalokat, ne hagyják mindezt szó nélkül.

Ha eltűrik, hogy Gyurcsány Ferenc ossza az észt Magyarországon, akkor megint jöttek beljebb egy lépést – fogalmazott. Ha nem elég bátrak, nem tartanak össze, akkor addig jönnek, amíg egyetlen szabad terület nem marad – tette hozzá.

(MTI)

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Hülye. A fiatalok meghallják, hogy fidesz és hanyatt-homlok menekülnek külföldre.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
Van egy élményem ezzel kapcsolatban.
Egy ismerősöm mesélte, hogy eladóként dolgozó haverja elmondta neki miben látja a kitörési lehetőséget jelenlegi élethelyzetéből. Abban látta anyagi előrelépésének zálogát, hogy beáll a fidesz szekerét tolni.

És itt álljunk már meg egy percre. Tehát azért csatlakozik valaki a kormányzó párthoz, hogy anyagilag jobban járjon és nem azért, hogy az ország lakosait képviselve jobbá tegye az életüket? De miért is lepődnénk meg ezen? Mert mit látnak a fiatalok? Látják Orbán Ráhel gazdagodását, látják Mészáros Lőrinc és már kis családja gazdagodását. Persze, hogy sok fiatal azt hiszi ő lehet a következő Mészáros Lőrinc.

Aztán eltelt két év és elérkezett az önkormányzati választás kampánya és egy nap becsengetnek hozzám. És ki áll az ajtóban? Hát pont ez a fiatal ember. Jól öltözve, megnyerő hangon bemutatkozik és aláírásomat kéri az indulását támogatandó. Röviden elutasítottam, amire igencsak meglepődött arc volt a válasz. (Gondolom előtte mindenki aláírta neki.) Így utólag már bánom, hogy előtt nem kérdeztem meg tőle, hogy mégis mi késztette arra, hogy a politikát válassza és miért pont fideszes színekben. Pedig kíváncsi lettem volna a kamu dumára, mert pontosan tudom mi a valódi célja.

Két dolgot tudok elképzelni amiért egy fiatal csatlakozna ehhez a fidesz nevű maffiaszervezethez:
1. A teljes tájékozatlanság a politikai eseményekről (ez szinte kizárt ha egyszer jelöltként indul vagy párthoz csatlakozik)
2. A hatalom és pénz utáni vágy
Lepényleső
...ahogy az MSZMP is népszerű volt az egykori KISZ-esekben,akik most FIDESZ-esek?
Megint pártállamban élünk,s aki egykor MSZMP szimpatizáns volt,most az a vezérünk?
RonaGyuri
@Lepényleső: @Lepényleső: azért ennek kisz-ezésnek vannak igazi poénja is

pl. Az bukott főpolgármester, Tarlós István elmondta, inkább népességcserének nevezi a migrációt, mert ennek hatására az azonosságtudat, az identitástudat és a szokásjog is veszélybe kerül, ha Európának kevert népessége lesz.
Az igazi móka-Mihály a szaros erzsébeti proli kölök (román feleséggel) a Fidesz pártigazgatója azt kifogásolta, hogy a kommunisták értelmiségi dinasztiákat tettek tönkre! Ez persze igaz, de ez persze rá semmiképp sem vonatkozik, mert talán az érettségije is hibádzik, de történelmi tény, hogy a létezőben az bennünket létszámkorlátoztak, úgy mondták vér-frissítettek: s az banda-társai ennek nyertesei voltak.
RonaGyuri
@RonaGyuri: a fenti véleményemre érdekes választ kaptam egy Pesterzsébet-i polgártól (a múltszázad mindkét felében azok voltak): egy igazi lumpen-proli, igazi bandavezér volt csak irányította a bandáját a randalírozást meghagyta a többi bunkónak! =))
Gajdoczky István
Uram Jézus! ettől mencs meg minket! Vagy ha ez igaz, akkor vége Magyarországnak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.