A klímavészhelyzettel kapcsolatos az LMP társelnöke által a napokban kezdeményezett zöld népszavazás első kérdése – jelentette be vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján Ungár Péter, a párt országgyűlési képviselője.

LMP: minden beruházásnál tekintettel kell lenni a klímahelyzetre

Közlése szerint ennek célja, hogy minden beruházásnál figyelembe kelljen venni, milyen konkrét hatással lesz az a klímaváltozásra, az üvegházhatású gázok kibocsátására.

Hangsúlyozta: a ma élők alkotják az utolsó generációt, amely aktívan és érdemben tehet a klímaváltozás "legszörnyűbb hatásainak" elkerüléséért, ezért minden semmittevéssel töltött hónappal, évvel még drasztikusabbak lesznek a jelenség hatásai.

A kormány magatartását a kérdésben szerinte egyszerre jellemzi "a semmittevés, a sunnyogás és az össze-vissza beszélés", ez pedig azt jelenti, hogy nem végzik el a szükséges munkát a klímaváltozás mérséklésére és azért, hogy felkészüljenek a hatásaira.

Kérdésre válaszolva Ungár Péter arról beszélt: formális egyeztetések nem, informálisak azonban voltak más pártokkal a népszavazási kezdeményezés támogatásáról, hozzátéve, "véget ért az az ellenzéki időszak, hogy én informális egyeztetésekről a sajtót fogom tájékoztatni".

Lényeges pontnak azt nevezte, hogy minél többen nyilváníthassanak véleményt, pártkötődéstől függetlenül, azok, akiknek fontos a klímaváltozás elleni harc.

Kendernay János, az LMP társelnöke öt népszavazási kérdést nyújtott be pénteken a Nemzeti Választási Bizottságnak hitelesítésre. A párt már akkor jelezte közleményében: ezeket további pontok követik, de közös gondolkodásra is hívják az embereket arról, "milyen további kérdésekkel lehetne egy új, zöld irányba állítani Magyarországot".

(Kép: MTI/Bruzák Noémi)

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Minden beruházásnál és főleg az állami beruházásoknál figyelemmel kell lenni a klíma helyzetre és a közpénz lenyúlási helyzetre!
Mindkettő igen súlyos kérdés nálunk...
jesz
Ugye az megvan, hogy a beton előállítása az egyik legkomolyabb CO kibocsátással jár? Tehát ezt is
figyelembe veszik? A nagy gyalázkodásban nem ártana megnézni a környezetvédelem megbecsülését néhány nagyobb országban. De ha kisebb az ország, az sem baj, mert a tiszta betonból épült városok is rontják a levegőminőséget. Ja, ott nem is engednek vizsgálódni .
Aztán a közelkeleti háborúk, rombolások is szennyeznek rendesen.
India évtizedekig nem fog tenni semmit a tisztább levegőért.
Nálunk már szarni sem lehet lassan a hisztéria miatt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.