A helyiek napok óta csak a gyász, a harag és az értetlenség hangján tudnak beszélni arról, micsoda otromba, kegyetlen tréfa végzett a falu legjámborabb emberével, Göbölös Zsolt közmunkással.

Egy aljas szívatás miatt kellett meghalnia a falu legjámborabb családapájának

A férfi péntek este a kocsma teraszán az asztalra borulva elaludt. Három vendég kitalálta, hogy széket kötöz a hátára, a kezét, a lábát pedig szigetelőszalaggal csomózza össze.

A pultos közben levideózta az egész jelenetet, és a felvételeket elküldte az ismerőseinek. A fél falu szegény Zsolton röhögött

– mesélte a piacon egy helybéli.

Amikor egy vendég rászólt,hogy engedjék el Zsoltit, azt felelte, majd kioldozzák. Csakhogy megfeledkeztek róla, záróra után Zsolt a földre esett, és nem tudott felállni. Hajnalban a 4 órás busz sofőrje ment oda hozzá. Ő riasztotta a mentőket és a rendőröket, de addigra annyira kihűlt, hogy az életét már nem tudták megmenteni.

A közmunkásként dolgozó Zsolt már régebb óta nem tudott gondoskodni a négy gyermekéről, ezért a keresztanyjuk, Török Ramóna (27) vette őket magához. Amikor a kicsik megtudták, hogy az apjuk nincs többé, órákon át zokogtak.

Remélem, mindenki, aki gonosz tréfát űzött Zsolttal, hosszú évekre rács mögé kerül. Soha nem bocsátom meg, hogy a sorsára hagytak egy négygyermekes édesapát

– kesergett Ramóna.

(Blikk)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vacsi
Ez nem "tréfa" volt, hanem gyilkosság!
vacsi
Ez nem "tréfa" volt, hanem gyilkosság!
vacsi
Szívatás?! Hol élnek ezek?! Aljas gyilkosság volt! És a pultos a hunyó, nem csak a levideózás miatt: neki kell bezárni a kocsmát, de előtte végig kell néznie minden helyiséget, és természetesen a kocsma teraszát is, ahol Ő HAGYTA OTT ezt a szerencsétlent! Tudott róla, nyilván a hideg éjszakát is érezte, még sem segített!
Csizmás Kond
...valójában egy ivóban sem részeg embert nem szabad kiszolgálni sem annyi italat adni valakinek hogy ott berúgjon...a tövvi csak megitélés kérdése.
...amúgy aki a gyerekeit nem tudja ellátni az legalább ne igya el a kevéske pénzét...
Yoda69
Remelem a pultra is rács mögé kerül. Ez elore megfontolt aljas gyilkosság volt. 20 ev kijar
moareka
Hogy is volt a kék plakáton? Ha Magyarországra jössz, nem veheted a kulturánkat!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.