Megszűnt a közigazgatási létszámstop, de a terület folyamatos átszervezései egyre rosszabb helyzetbe hozzák a hivatalnokokat.

Vége a létszámstoppnak, mégsem lesz jobb a helyzet a közigazgatásban

Már nincs hatályban a központi közigazgatásban november 6-tól felvételi tilalmat elrendelő kormányhatározat – erősítette meg a Népszava érdeklődésére a Kormányzati Tájékoztatási Központ. Azt azonban változatlanul nem lehet tudni, miért volt szükség egyáltalán az idén már harmadszor elrendelt létszámzárlatra. Erre a kérdésre ugyanis mindössze annyi választ adtak:

az „intézkedés hatását kiértékeljük, ez folyamatban van”.

A múlt hónap közepén Gulyás Gergely arról beszélt egy kormányinfón, hogy a választások után átalakult önkormányzati hivatali összetételt akarják felmérni, de a területen dolgozó szakszervezetek szerint sokkal inkább a kormányhivatalok újabb létszámleépítéséhez akart a kormány tiszta képet kapni, amikor az utóbbi hetekben arról faggatta a tisztviselőket, ki készül nyugdíjba, netán ki gondolkodik másfajta karrierben.

A kormányhivatali dolgozók szerint a felmérésnek nincs sok értelme, hisz aki tehette, már otthagyta ezt a munkát, ráadásul az év elején, majd márciusban is csökkentették a kormányhivatalok engedélyezett létszámát, miközben a szakemberhiány miatt kormányablakokat kellett bezárni. Papírt ugyan még nem láttak a 2020 januárjától engedélyezett hivatali létszámokról, de informátoraink szerint a folyosókon az a hír terjed, hogy újabb létszámcsökkentésre készül a kormány valamennyi kormányhivatalnál.

Mindeközben a parlament előtt fekszenek azok a törvénymódosító javaslatok, amelyek hosszú távon a mostaninál sokkal hátrányosabb helyzetbe hoznák a kormányhivatali dolgozókat a kormányzati igazgatásról szóló, egy éve elfogadott törvény (Kit.) rájuk történő kiterjesztésével. Az indoklás szerint maguk a dolgozók kérték, hogy egységes szabályozás vonatkozzon a minisztériumi és kormányhivatali dolgozókra, de a szakszervezetek ezt finoman szólva is kétségesnek tartják. Aligha akad ugyanis olyan ember, aki kevesebb fizetett szabadságot és a kiszámítható előmeneteli rendszer megszüntetését követeli.

Agg Géza, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) alelnöke önmagában azt is elképesztőnek tartja, hogy az egyéves Kit.-hez máris 100 oldalas törvénymódosítást terjesztett be a kormány, a járási hivatalok, a megyei kormányhivatalok működését átszabó javaslatokkal együtt majdnem 250 törvényt érintenek a változások. A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete (BRDSZ) és a Társadalombiztosítási Dolgozók Szakszervezete (TBDSZ) vezetői részletesen is összegezték a kormányhivatali dolgozókra és így áttételesen az ügyfelekre váró hátrányokat.

Ez utóbbi szempontból az egyik legfontosabb változás, hogy a módosítások elfogadása után nem kötik semmilyen közigazgatási képzettséghez az új dolgozók felvételét, s azt sem várják el, hogy közigazgatási képzésen vegyenek részt, viszont sokkal szabadabban lehet majd őket más feladatra átirányítani, mint amit az eredeti kinevezésük alapján végezniük kellene. „A gyárakban, a szalag mellett dolgozó betanított munkások munkahelyeit cserélgetik így” – szól a felháborodott hangú szakszervezeti értékelés.

(Kép: MTI/Soós Lajos)

Forrás: Népszava

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Azért teheti ezt a kormány, mert a szakszervezet nem tesz semmit.
tudode
Persze, hogy nem lett jó az államigazgatásba a helyzet, mivel a SZAKMINISZTÉRIUMOK államigazgatási szintre degradálásának egyedüli célja őfőméltósága szakbarbár, szakmaiatlan szintű szereplési mániájának kielégítése, miközben bármi témánál jókat migráncsozhat, és 2002-10 közöttízhet!!!
.
Még nyugállományba helyezésem előtt is jogi tanulmányt még közép szinten is a szakmai tanulmányokhoz ajánlott volt elsajátítani, mivel az államigazgatás is tudomány, amelyről őféleségének is leesett a tantusza -- elég későn,---
.
----- Egyetemre küldi Orbán a minisztériumi vezetőket és nagyköveteket
.
eduline.hu/felsooktatas/kozszolgalati_egyetem_allamtudomanyi_kepzes_CCS5VR
.
Elég későn, mert már úgy szétbazilikázták az államigazgatást, hogy még az aktív közszolgák sem látják át, hogy mit kutyult össze őfelsége a bársonyfoteljából!
.
((( Felmérhetetlen kára származik már abból is az országnak, hogy többnyire hálából agy mosott, lejárt lemezű szócsövek, és frakcióvezetők kotlanak a bársonyfotelekben!!! )))))
Eladott Ország
Mindig azt hisszük, nincs lejjebb...Megbízási szerződésben eltérhetnek a réges rég elinflálódott közalkalmazotti bértáblától.
Jogviszonyban viszont nem. És éppen ez az oka a létszámhiánynak.
Lepényleső
Állítólag a hal a fejétől büdösödik? Akkor viszont ki az aki ezen csodálkozik?
KOVIBELUCI
Csak, hogy vilagos legyen. A kormanyhivatalokban minden regi dolgozo, de csak a régiek, most kapnak karacsonyra netto 150.000. - forintot +ezen felul un. motivacios jutalmat! Szinten, minden huseges régi dolgozonak januartol BKV berlet es cafeteria jar. Emellett rendezik a bereket. A Miniszterium szintjere hozzak fel a fizukat. Eddig sem kerestek rosszul, mert a minimum netto 200.000.- at hazavitte egy sima érettségizett dolgozo, de a palyakezdoknek is megvolt a netto 150.000.-. Az volt a bibi, hogy evekig elpunnyadoztak a kormanyhivatalokban, most meg egy ideje kicsit tobbet kellett dolgozni, es nem tetszett. Hany ember gurcol folyamatos muszakban ennyi penzert, es nem eluldogel egy kenyelmes szekben?! Az uj dolgozok termeszetesen nem kapnak semmit, csak a regi, huseges partkatonakat jutalmazzak. Tokeletes feszültséget hozták letre. Az hetszentseg, hogy az uj dolgozok nem fognak igy maradni. Diszkriminacio magas fokon! Persze, lehetseges, hogy nem is akarjak, hogy az ujak maradjanak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.