Egy hónapra elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság F. Petra letartóztatását.

Hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntetőügyben lett gyanúsított F. P., a Budai Központi Kerületi Bíróság pedig november 29-én elrendelte egy hónapra a letartóztatását.

A gyanú szerint jogellenesen befolyásolt közbeszerzéseket elnyert vállalkozóktól kapott pénzt, mint a pályázat elbírálását befolyásolni tudó hivatalos személy, írja a Törökszentmiklósi.hu nevű oldalnak a fővárosi törvényszék.

de emellett közeli munkatársa, a fideszes országgyűlési képviselőnek, Boldog Istvánnak, akinek asszisztense és kampányfőnöke is volt már.

A nyomozásról Törökszentmiklós polgármestere, a várost 2014 óta irányító Marót Imre is beszámolt Facebook-oldalán.

F. Petra korábban Boldog István fideszes országgyűlési képviselő munkatársa volt a Jász-Nagykun-Szolnok megyei 4-es választókerületben, az Átlátszó cikke a politikus jobbkezeként emlegette.

A körzetben a Központi Nyomozó Főügyészség hosszabb ideje önkormányzatokat érintő korrupciós bűncselekmények miatt folytat nyomozást. Az események a múlt héten gyorsultak fel: az ügyészségi nyomozók házkutatást tartottak a cserkeszőlői önkormányzatban, feltehetően ekkor vették őrizetbe F. Petrát is.

Címlapkép: Facebook/Boldog István

(torokszentmiklosi.huorszagszerte.atlatszo.hu)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Józsipapa
Ezt a " kólabojkottáló " betyárt mikor teszik előzetesbe ???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2020. November 26., 06:09
Folytatódik a pocsék ködös, nyirkos idő
Szórakozás - 2020. November 25., 22:04
Gyászol Ganxsta Zolee
Sport - 2020. November 25., 21:10
Nyilasi Tibor is búcsúzik Maradonától