A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség szerint amikor a szocialisták "elvettek" egyhavi nyugdíjat, akkor nem érdekelte őket a nyugdíjasok véleménye.

A Fidesz büszke a 10 százalékos nyugdíjemelésre
Fotó: MTI/Ujvári Sándor

A nagyobbik kormánypárt ezt Korózs Lajos (MSZP) és Varju László (DK) szerdai nyilatkozatára reagálva írta az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke arról beszélt, hogy a településeken

olyan fórumokra volna szükség a helyi hatalom és a nyugdíjasok között, amelyeken az idősek véleményezhetnék az őket érintő politika alakítását.

Varju László az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöke erről jelezte: szívesen csatlakoznak ahhoz a kezdeményezéshez, hogy jöjjön létre minél több településen az idősek képviselete.

A Fidesz azt írta: érdekes, hogy a szocialistákat és Gyurcsányékat akkor nem érdekelte a nyugdíjasok véleménye,

amikor kormányzásuk alatt elvettek tőlük egyhavi nyugdíjat, háromszorosára emelték a gáz árát és duplájára az áram árát.

A Fidesz megbecsüli a nyugdíjasokat, az elmúlt években több mint 10 százalékkal nőtt a nyugdíjak értéke, a nyugdíjasok idén ősszel is nyugdíjprémiumot és 9 ezer forintos rezsiutalványt kaptak, jövőre pedig tovább nőnek a nyugdíjak – hangsúlyozták.

72 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Azt a bizonyos 9000.- HUF rezsiutalványt 4x (!!!) reklamáltam meg, és a mai napig nem küldték el a címemre. Mocskos hazug banda, ezt is lenyelték !!! Kívánom, hogy akik ellopták, költsék az intenzív osztály valamelyik még ott dolgozó segédnővér helyettes elvtársnőre. majd utána az életmentő gyógyszerre, ami jelenleg hiánycikk...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Cicamama55
Nem arról volt szó, hogy decemberi nyugdíjba be lesz az ez évi emelés építve, s januárban majd ez képezi az alapot a jövő évi emeléshez? Nem így lett, s nagyon hallgat az ügyben mindenki! Ők milliós fizetésemelést szavaztatnak meg maguknak, a nyugdíjasok meg le vannak sz.rva, s még azt a 0.7 %-ot sem adják meg, ami járna?! :((((
tudode
Hazudni csak szépen, ahogy ezek teszik, szemben azzal, hogy
.
2005. szeptember. 30.
.
---- Nyugdíjkorrekciós programot jelentett be Gyurcsány
.
hvg.hu/itthon/20050930nyugdijkorrekcio
.
Szégyentelenek!
.
Amikor az én korosztályomra került a sor, a maximumot 10% nyugdíj korrekcióban részesültem!
fahrenheit451
Beteg nők - vén kurvák - ketrece.

Egy szívlapáttal ütném Orbánt, amíg mozog.
Yoda69
A 10%-ot 5 ev alatt erte el. Mindeközben 5 ev alatt volt 50% infláció. Akkor mirol is beszélünk?
RonaGyuri
@RonaGyuri: Tetszik ez az obligát méretes öngól, rohadt komcsi elvették a 13. havi nyugdíjat duma.

A tény az az, hogy azt ígérték, hogy adnak. Amit néhány lépésben meg is tettek, majd visszavonták. Orbánék nem csak 13.-at, de 14.-et is ígértek, de eszük ágába sem volt megadni! =))
Viszont a novemberi kiigazítás helyett kompenzációt adtak -al egy csomó emelést elloptak.
simmering73
Arra is büszke, hogy 2022-től meg akarják adóztatni a nyugdíjakat? (by VM)
tudode
Megtaláltam azt a videót, amelyről az OECD KÖZGYÜLÉSEN ARRÓL KETYEG, 2011-ben, hogy lemondtunk egy havi bérről, nyugdíjról sic, sic, amelyet alátámaszt egy hozzászóló, mert lesikáliatták a szó szerinti magyar fordítást
,
----Orbán Viktor őszödi beszéde a fizetésről és nyugdíjról való lemondásról
www.youtube.com/watch?v=A6BOwCtmhTU

.
levi Levi4 éve
.
itt is hazudik!:) Azt mondja meggyoztuk az embereket 13 havinyugdijrol lekel mondanijuk .Hol ott a 13 havit meg bajnaek vetek el :)o meg kapanyba is egert 14 havit:)
.
Széltolók gyülekezete!
Béla333
"A Fidesz büszke a 10 százalékos nyugdíjemelésre"

Amivel már-már elérik a magyar nyugdíjasok a béka seggét az Uniós országok között!
volvós
Azt a bizonyos 9000.- HUF rezsiutalványt 4x (!!!) reklamáltam meg, és a mai napig nem küldték el a címemre. Mocskos hazug banda, ezt is lenyelték !!! Kívánom, hogy akik ellopták, költsék az intenzív osztály valamelyik még ott dolgozó segédnővér helyettes elvtársnőre. majd utána az életmentő gyógyszerre, ami jelenleg hiánycikk...
volvós
Nyeld már le a szart ami a szádban van, addig sem tudsz fröcsögni, köcsög román fattyú !!
tudode
Alátámasztja az Amerikai népszava is hogy packázik ez a politikai szélhámos a nyugdíjasokkal is
.
--- Nem a javunkat, hanem a javainkat akarja
.
www.nepszava.com/2011/05/magyarorszag/orban-viktor-azt-uzeni-mindnyajunktol-el-kell-venni.html

.

A miniszterelnök az ország átszervezésének példájaként említette az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetését, egy “teljesen új nyugdíjrendszer” létrehozását, a tíz százalékos társasági adókulcs bevezetését, valamint az emberek meggyőzését arról, hogy egyhavi fizetésükről, illetve nyugdíjukról mondjanak le.
.
""""A miniszterelnök az ország átszervezésének példájaként említette az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetését, egy “teljesen új nyugdíjrendszer” létrehozását, a tíz százalékos társasági adókulcs bevezetését, valamint az emberek meggyőzését arról, hogy egyhavi fizetésükről, illetve nyugdíjukról mondjanak le. """"
.
Ennyire hülyének mutatta be a nyuggereket, és a melósokat, hogy a megszürkült szeméért lemondanak a lóvéjukról!!!
.
Tragédia ez a pacák a betonszarkofágjait hagyva az utókorra, meg bazi nagy ikertesóktól örökölt adósságot!
jesz
Sokan nem is tudják, pedig érinti őket, hogy Gyurcsány a lelépése előtt még elfogadtatott egy olyan myugdíjszámítási törvényt, mely szerint 8%-al kevesebet kap az akkortól nyugdíjba menő ügyfél. Ez azt jelenti, hogy az öregségi nyugdíjszámításnál figyelembe vett 40-42-45-48 év keserves munkája után a kiszámított nyugdíjból le kell csippenteni az új számítás szerint -8%-ot...tehát egy tolvonással elvett ez a kedves ember pár ezer, tízezer forintot havonta(mégegyszer mondom havonta) a megérdemelt munkás évek után járó nyugdíjból, mert válság van...
Azóta ezt az emberek elfelejtették(ha tudtak is róla), aztán jött a másik fínom ember, (Bajnai) és szintén egy tollvonással megszüntette a 13. havi nyugdíjat...természetesen a válságra hivatkozva.

Ha e kettőt összeadnánk(de nem tesszük), és még hozácsapjuk az utóbbi tíz év aljasul alacsony százalékú emelését, akkor vérmérséklettől függően tessenek bátran káromkodni.

Ugyanis a béremelések érthetőek, szép teljesítmény van mögötte, ezt felismerve a gyártók és a kereskedelem rögtön emelt a szépen emelkedő fizettések mértéke szerint...

Érthető, és nem is követel a nyugdíjas akkora emelést mint amit a termelők megérdemelnek, de azért nem ártan az árakhoz képest egy barátságosabb emelés..

Asszem nyugdíjas-kosárnak hívja a közgazdaság... Na ebbe kellene belekukkantani.
Nessy
Jön a karácsony! Nem akarják a mamájukat "meglátogatni"? Bár ők nem tehetnek róla, hogy mi lett a gyerekükből! Egy elvtelen, tudatosan valótlant állító, pénzéhes, státuszkeresztény!
kereső
"A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség szerint amikor a szocialisták "elvettek" egyhavi nyugdíjat, akkor nem érdekelte őket a nyugdíjasok véleménye."- nyugdijasok az tartsa fel a kezét, aki 2009-től kezdve csak 11 hónapra kapott nyugdijat. Mert ez a fidess szöveg ezt jelenti. Mert hány hónap van egy évben?
A 13. havi nyugdij tulajdonképpen a svájci indexáláson felüli nyugdijprémium volt. A fidess kormány mennyi prémiumot is adott? Mellesleg nagy suttyomban eltörölték a nyugdijemelésre Bajnai kormány által kidolgozott, és Tv-be emelt metódust.
Ennek alapján a 2018-as nyugdijemelésnek 7,8%-os nak kellett volna lennie. Ezt orbánék törölték el a 2012-es nyugdij tv. módositásakor. Erről miért nem üvöltenek habzó szájjal?
vitriol
Megtapasztaltuk, hogy a fidesz minden ostoba döntésére büszke.
Nessy
@jesz: nem akarlak elkeseríteni , de a degresszív nyugdíj számítás az első Orbán kormány uralmáig tartott. és nem 8%, hanem 25 - 35 %! Szenvedő alanyai voltunk életempárjával együtt, meg a befagyasztott közalkalmazotti bérnek. Most viszont naponta olvassuk a győzelmi jelentéseket a dübörgő gazdaságról, a minket irigylő uniós országokról, a nagyratörő tervekről. De, hogy sok mindent, amit évek óta zsebre raknak, elajándékoznak a haveroknak,ez az idős korosztály teremtette számukra, az ingyen diplomával együtt. Hálából szemből és profilból is naponta néznek hülyének!
Nessy
Na, úgy látom a Propellert átvette Durbincs! Jó mulatást a barátaival!
vitriol
@vitriol: (folytatás) ezen felül a hazugságaira a legbüszkébb, mert feltételezi, hogy mindent beveszünk.
Józsipapa
Ez a szarházi kormány annyit nem tett meg,
hogy képviseltesse magát ezen a fórumom.
Ennyibe veszi a nyugdíjasokat - SEMMIBE !!!
A számok hazudnak, mert köze nincs a
valósághoz
Ha akarták volna - a megszüntetett 13. havi
helyett az Orbán által ígért 14. havit -
a " dübörgő " gazdaságra való tekintettel
már régen folyósíthatták volna.
De NEM AKARTÁK és NEM IS AKARJÁK !!!
Marad ez a " nyugdíjprémiumos " megoldás,
mert így spórolnak az állam kasszának és
így többet tudnak lopni belőle !!!
advocat
1) a 13 havi nyugdíjat ők adták.
2) a Fidesznek volt 9 éve, hogy visszahozza, és a megígért 14 haviról most ne essen szó.
3) talán a svájci indexálás???
4) mi emelkedett 10 %-kal? Nézzék már meg a piaci és bolti árakat! Minden ára - szép lassan - több, mint 10 %-ot emelekedik. Persze náluk a házvezetőnő intézi.
5) Szóval hal hallgattak volna? Meret öregszünk, de azért nem felejtünk!
Józsipapa
Erre a " több mint 10 % " - ra vagytok büszkék ?
Nem sül le a pofátokról az a vastag bőr ???
Szarházi tolvaj banda !!!
ENNYIT ÉRNEK NEKTEK AZ IDŐSEK ???!!!
Csak választások környékén jó az idősebb
korosztály ???
human
A szocik elvettek 1 havi nyugdíjat? (Amit eredetileg is ők adtak.)
De nem is adtátok vissza, Viktor! Hogy is van ez?
solidedge
A svájci rendszerű számítás megszüntetésével a Fidesz átlag havi 70 ezer forint nyugdíjemelést szüntetett meg. Ha pedig a 13. havi nyugdíj elvétele olyan nagy bűn volt, a Fidesz a kétharmad birtokában bármikor visszaadhatta volna. Reggel egy egyéni képviselői indítvány, délben a törvény elfogadása. Megint egy ordenáré hazugság csökkent értelmi képességűeknek.
Sámannus
No ők az évi egy százalékocskát nevezik csúcs produkciónak. Hát a forintocska meg má szégyenébe az devizák szégyene lett, minden nyugdíjasra tett hatásával együtt. Nyetenye! Kilóg a lóláb! Ezzel a tíz százalékkal csak az a baj, hogy közben húszat elloptatok. Éy akkor még hol a tizennegyedik havi?
verőce21
@Cicamama55: (17:58) Ez szép, és okos riposzt volt! :)
jesz
most mondta a rádióban egy nyugdíjszakértő, hogy 2010 óta a nyugdíjak vásárlóértéke 30%-al csökkent.( az emeléseket beszámítva)

Bravo.
Sámannus
@jesz: Ez azt jelenti, hogy negyedévente ellopnak egy havi nyugdíjat, vagyis jelenleg nyolcadik havi nyugdíj van, de lesz ez még öt is, ha úgy száguld a forint, mint ha egy autó a tesztpadon karambolozna.

Emberek ez a maffia kormánya. és háborút folytat az országa ellen. Ebben a háborúban nem gránátok robbannak, hanem az ellátórendszereket verik szét. A szőnyegbombázás helyett aki nem menekül el azt meztelenre vetkőztetik, előbb vagy utóbb, akkora nyomorra számíthatunk. Mára a forint az egyetlen gazdasági eszköz, ami még menedéket adhat az embereknek, most ennek a rombolásába kezdtek
verőce21
Az nettó hazugság, hogy "az elmúlt években több mint 10 százalékkal nőtt a nyugdíjak értéke".
Merthogy az elmúlt években mindig olyan kiegészítéseket kaptak a nyugdíjasok, amelyek nem emelték a nyugdíjalapot.

Még egy 13. havi nyugdíj sem emelné a nyugdíjalapot! De mennyivel jobban hangzott volna, ha annak nevezik a többféle címen osztogatott ny.kiegészítéseket.
Különösen igaz ez, az említett 9000,- Ft rezsicimkézett kieg.re. Amivel tulajdonképpen a "nemzeti" cimkéjű állami zsebek hiányait tömték be.
verőce21
Apropó-Naplopó, a Nemzeti Dohányboltokban miért nem volt felhasználható a 9000.- rezsikiegészítés?
Van akinek a dohányáru is rezsi. :)
verőce21
Meg aztán a 9000.- rezsiutalványok felhasználási körét ki kellett volna terjeszteni egzotikus utazásokra való felhasználásra is!
Hátha akkor beváltották volna mindet a nyugdíjasok!
Nessy
@verőce21: Azért aki átutalással fizet, az megszívta, mint a torkos borz! Az enyém még a polcon van, mert el kell menni a világ végére valamelyik szolgáltatóhoz, ott majd kapsz egy csekket, azt szépen kitöltöd, és elkocogsz a postára, ahol aztán leadod az utalványt.
Mint egy gyámság alatt lévő demensnek, megmondják, hogy mire is költheted! Azért higgye el a kormány, nem azért mert megöregedtünk, még nem hülyültünk el, ha úgy is kezelnek bennünket. Miért van az a sztereotípia sokakban, hogy piára, cigarettára, lányokra költenénk ezt a pénzt? Jelzem lányokra kevés!
KisGenyo2
Sok az okos hozzászóló (gondolom nyugdíjas) itt!
Szavazáskor hová tetszenek tűnni aranyoskáim?
;-)
Macskaszem
Nyugdíjasoknak 10 év alatt 10% emelés, Ádernek 1 év alatt 100% emelés. Erre büszkék lehettek rohadékok.
Nessy
@verőce21: Kedvesem, ezért a Járdaszigeteken lehet nyaralni!
Nessy
@Macskaszem: Az már régen volt, amikor a 2 milliós forintos fizetés és végkielégítés pofátlannak minősült pártunk és kormányunk szerint, és 98% volt az adótétele!
Eladott Ország
A fidesz és minden tagja tehát inkább kussoljon a nyugdíjasok ügyében, hiszen uralkodásuk alatt nem jobb, hanem rosszabb lett a legtöbb idős embernek ebben az országban. Hogy Gyurcsány mit csinált, vagy mit nem csinált, az már a régmúlt. Több mint 10 éve már annak, hogy Gyurcsány Ferenc a hatalom közelébe sem került, mégsem képesek másról beszélni a Fidesznél. Elég csak a számokat megnézni, és bőven elmondható, hogy nemigen van olyan területe a Fidesz nyugdíjpolitikájának, amire büszke lehetne. Az egy dolog, hogy mit gépeltettek le Manci nénivel, az meg megint más, hogy ezzel szemben mi a valóság. Mégegyszer elismételném annak, aki esetleg már elfelejtette: 2017-re közel a duplájára emelkedett a jövedelmi szegénységben élő nyugdíjasok száma.
kereső
Orbánék kevés dologban nem forditottak hátat régebbi énjüknek/álláspontjuknak. A nyugdijasokhoz való viszonyuk az egyik ilyen dolog- még a rendszerváltás kezdetén mondta orbán, hogy a "nyugdijasok felélik a jövőt"- na ehhez tartja magát most is.Ennyi. Nem kell itt nagy dolgokra gondolni. Talán ez az egyetlen dolog a 30 év alatt, amiről nem gondolnak egészen mást- szavakban persze nem mondják ki, de amit cselekszenek...!
verőce21
@Nessy: Csak készpénzt vigyél magaddal a csekk mellé, mert a különbözetet nem fizetheted valamelyik bankkártyáddal! :)
jesz
@Sámannus: így is lehet számolni...tőlem Gyurcsány óta pont ennyit lopnak el...fáj is rendesen, de esélyem sincs hogy ezen változtassak...ennek hiányában csendesen szopok..
Dr plágium
Jaj! Félő hogy jövőre is annyit emelnek (szokásukhoz híven) hogy a nyugdíjasok nem tudják majd elkölteni. Kénytelenek lesznek állampapírt vásárolni, csak azért hogy legyen mit ellopni.
Jozefina
Áder és a többiek fizetés emelésére még büszkébbek lehetnek!!!
jesz
@Dr plágium: a jövő évi emelés gyanús nekem...mostanában, ha sunnyogva is, nagyon halkan valami válságról kezdenek beszélni, meg némi aprócska GDP csökkenésről...nos azt hiszem a következő évben ezt fogják magyarázni...akinek van hallása, az már most fogadhat arra, hogy a nyugdíjemelés mértékének megtekintéséhez szemüveg fog kelleni..

Panaszkodott a miniszter, hogy az állampapír vásárlási roham igencsak lerohadt..valamit megsejtett a nép?
Dr plágium
@jesz: Igen, ettől tartok én is.
A 10 %-ról csak annyit, ha évente lenne annyi az emelés akkor verhetnék a mellüket 9 év alatt 10 % lófaszt sem ér.
jesz
@Nessy: nekem a 8% is sok...tudod, mennyi a bázis? akkor zúgolódnék, ha pénzért vettem volna a diplomámat, de inkább kussolok, mert "ingyenbe" vót...persze estin, amire az a vicc járja, hogy mi a különbség a veréb és a pacsirta közt? hát az, hogy a veréb estire járt..
akkor is sérelmezem a -8%-ot...ez nálam becsípődött. fentebb írta valaki, hogy mennyi is az annyi...nos sok kicsi sokra megy ám.

nézd el a morgásom.
jesz
@Dr plágium: igen, a véleményed vége igen pontos.
kereső
@jesz: tegnap 19:10 Igazán nem akarlak elkeseriteni, de a magyar nyugdijszabályok szerint nem csak a ledolgozott évek számitanak- főleg nem az számit, hogy ki mikor mehet nyugdijba, hanem alapvetően az életkor. Nos Bajnaiék anno azt "büntették" a 8%-os induló nyugdijcsökkentéssel, aki a reá irányadó nyugdijkorhatár előtt el szándékozott menni nyugdijba. Ez a "büntetés" egybéként sávosan volt meghatározva, a 8% a felső plafon volt. Ha tehát valaki a 62 éves kora előtt, mondjuk 37 éves munkaviszonnyal el szándékozott menni nyugdijba, akkor megtehette- de kevesebb volt az induló nyugdija 8%-al. Erre az úgymond "előrehozott" nyugdijba vonulásra csakis a 37 év megszerzése után volt lehetőség. Orbánék 2012-ben ezt is kitörölték a rendszerből.
Sámannus
@jesz: Én szintén itt tartok, de jó hazaffi vagyok, aki nem akarja a fiatalokat szopatni,hátha nem lopják ki a szemüket, mint nekünk. Nem sok ugyanis a különbség, de míg az egyik tud hitegetni a másik csak egyszerűen mindent derékba tör.
cikicakk55
Mire büszke a Fidesz? Ez a nyugdíj emelés azoknál jelentkezik láthatóan,akik már alapból is jó magas nyugdíjat kapnak. Akiknek 80.000 ft alatt van a havi nyugdíjuk( sajnos rengeteg ilyen nyugdíjas van,főleg a kb 9 év óta vagy még rövidebb idő óta nyugdíjba kerülőknél van ez). Mi kb 600-900 ft körüli havi nyugdíj emelést kaptunk. Ez meg sem látszik,mert csak az utolsó 3 hónapban az élelmiszer árak nagyon elszálltak. Ugyan úgy a gyógyszer árak,a tisztasági kellékek ára ( nem márkás dezodorokról,samponokról stb beszélek,hanem a no name olcsóbb fajtákról) Szóval a karácsony semmivel nem olcsóbb mint tavaly volt. Sőt a 9 év alatt majdnem minden 50% -al drágább mint előtte,viszont a nyugdíjak kb 10 %-ot emelkedtek összesen. Az biztos,hogy a nyugdíjból élők legalább 70% még a kormány által átlag nyugdíjnak titulált 134.000 ft-os nyugdíjat sem éri el. Itt a városban és az interneten az ismeretségi körömbe tartozó nyugdíjasok közül egyiknek a nyugdíja sem éri el,vagy lépi át még a 90.000 ft-ot sem.Azok akik Özvegyit is kapnak,még azoknak sincs meg a 90.000 ft.
balos
Aki nem fideSSes szavazó az annyit is ér!lézerjani után átírva!
Nessy
@cikicakk55: Mit gondolsz, miért csak egy mezei számtani átlagot olvashatunk mindenhol. Akár mediánt számolna, akár sávosan számolná a nyugdíjas létszámt, nem lehetne vele még ennyire sem dicsekedni!
És most már évek óta újra gyakori a 100 ezer forint alatti nyugdíj, miután hiába vannak valakinek évei, van meg a kora, de évtizedekig minimálbéren volt foglalkoztatva. De ezt hiába is magyaráznád a milliós jövedelemért foglalkoztatott álomtitkároknak, vagy a "lelkiismeretes" képviselőiknek! Ha valaki felveti a problémát, az kormányellenes, és egyébként is csak ellenzéki hiszti!
cikicakk55
@kereső: ma 12:01
Írod,hogy a rendszerváltás elején Orbán azt mondta,hogy " "nyugdijasok felélik a jövőt" Azt azonban nem mondta,hogy a nyugdíjasok építették fel olyannak az országot,hogy abból fene mód meggazdagodott párt állástól független kb 10.000 család.Ez a 10.000 pártállástól függetlenül 30 év alatt milliomosból milliárdossá váltak. A Fidesz 9 év alatt többet lopott el az országtól,mint ami előtte 20 év alatt tűnt el. Mi nyugdíjasok fizettük rendesen a nyugdíjunkat,ugyan is legtöbben alkalmazottak voltunk és vonták tőlünk.TB,Nyugdíj, adó. Már úgy kaptuk a borítékot,hogy ez le volt vonva,ami a mai árakohoz képest kevés,de az akkori fizetésekhez képest igen is sok volt,bár a maradékból sokkal jobban megéltünk,mint a mostani alkalmazottak. Orbántól csak azt lehet hallani,mennyire irigyek ránk az Uniós országok,mert mi mennyire szárnyalunk a gazdaságunkkal. Arról még véletlen sem beszél,hogy nálunk már csak a Bolgárok színvonala alacsonyabb az egész Európában.A volt szocialista országokból mi és a Bulgárok,akik csak szegényedtünk. A nyugdíj emelés csak azoknál látszik,akik alapból is több 100.ezer ft nyugdíjat kapnak. Az átlag nyugdíjasok( nem az Orbán féle 134.000 ft-os átlag) aakiknek a nyugdíja 60.000-80.000 ft közt van(ebből van a legtöbb) a nyugdíj emelés csupán pár száz forintot jelent,ami az élelmiszer árak és mindennek az ára elszabadulása miatt semmit nem jelent. Ezért építettük fel Magyarországot mi nyugdíjasok? Miből élnének a luxus elit,ha mi nem dolgozunk 40-50 évet?
csetere
@Cicamama55: A kiegészítést megadták szerintük egész évre. Most eltettem anyu kifizetési papírját, amin decemberben a régi összeg szerepel és a januárinál meg fogom nézni, mennyi az emelés. Tartok tőle, hogy a mostanira teszik az emelést, nem a kiegészítéssel megemelt összegre. Az lesz az első, hogy kiszámolom. Remélem 39 év pénzügyi gyakorlattal sikerülni fog, mert nagyon gyanús nekem, hogy egy újabb átverés lesz.
csetere
@durbincs: Már kezdtem magát halacska hiányolni.Továbbképzésen volt trollkodásból? Kár, hogy a durbincs gerinces, igaz, hogy csak 12-15 cm. Mekkora lehet az agymérete?
verőce21
@csetere: (19:56) Ehhez a számításhoz fölösleges megvárnod a januárt. Én már most megmondom Neked, hogy a 0,7% nem lett beépítve a nyugdíjalapba!
Csak legalább 1% inflációkülönbözettől fölfelé kell kötelezően megemelni a nyugdíjalapot! Így szól a jogszabály! De erre gondosan ügyeltek mindig, hogy ez ne fofduljon elő. ( a számok szintjén.) :)
verőce21
Így 9 éve, minden évben "megspórol" a Fidesz 0,6-0,9%-os nyugdíjemelést. Mert az nem ugyanaz, ha novemberben egyösszegben odaadja a különbözetet! A bázis ugyanolyan alacsony marad.
Ez egyébként a 13. havi fizetésre és nyugdíjra is igaz! A bázis marad alacsonyan. Jól kitalálták ezt még nyugaton a melósoknak, vagy 50 évvel ezelött. :)
csipetke
Büszke a fidesz a 10%-ra?Akkor lehetnének büszkék, ha végre európai nyugdíjat kapnánk, de attól még baromi messze vagyunk. 10 év után is a szocikra mutogatnak, hogy el ették a 13. havi nyugdíjat. 10 éve nyomorítják az életünket, már sokszor visszaadhatták volna, miért nem tették?
Eladott Ország
Könnyen lehet, hogy a nyugdíjak vásárlóértéke 10 százalékkal emelkedett, de ez mégis mire elég ma? Mutatom:
A relatív jövedelmi szegénység a nyugdíjasok körében 9,8 százalékra emelkedett 2017-ben a korábbi 9,1 százalékról, míg 2010-ben még csak 4,6 százalékukat érintette ez a probléma. Ebből kiindulva az mfor.hu számításai szerint míg 2010-ben nagyjából 124 ezer nyugdíjast érintett a jövedelmi szegénység, 2017-re ez a szám 210 ezerre emelkedett.
public.flourish.studio/visualisation/172890/?utm_source=showcase&utm_campaign=visualisation/172890
csetere
@durbincs: Örülök is, sőt boldog vagyok!
csetere
@Nessy: Én csak az arany durbincsot szeretem-sütve!
csetere
@verőce21: Remélem koporsószögre költik a különbözetet!
Cicamama55
@csetere: Ha a december havit emelve küldték volna, akkor biztosan az lenne az alap. Mivel nem úgy küldték, 99% hogy nem a megemelt összeg képezi az alapot a jövő évi emeléshez. Pedig ki volt hangsúlyozva, hogy a kapott összeg 11 havi, a 12. a december havi nyugdíjjal érkezik. Mindig megfeledkeznek róla, hogy a nyugdíjas idős, de nem hülye...
csetere
@durbincs: Ha a ruhatáramat nézzük, akkor szegény vagyok. Nincs egy rendes rongyom csak 356 db pulóverem meg 48 nadrágom és ugyanennyi táskám. Úgy látom Ön inkább lelki szegény.
Gajdoczky István
2009 ben a fidesz még a 12. havi nyudjijat is eltörölte volna, akkora szarban volt az ország! 2010 ben már viszonylag jól álltunk, de a pénz a kisvasutra, meg a stadionokra kellett, ja meg a külföldi hazánkfiainak támogatására, hogy a fideszre voksoljanak. Hol van itt nyugdij emelés? Az államhivatalnokok 5 millás fizetése és a 28500.- nyugdij, Röhej!
kissé felnőttem
10 százalékot emelkedett ezt 10 év alatt elfogadom
.760 Ft. volt egy kg. csontos tarja most 1300.
70-80 ft volt egy kg fehér répa manapság 1700-1900 drágább mint a hús.
és ami még drágult az túl hosszú listát tenne ide.
vacsi
Ezek szerint emeltek a nyugdíjon 10 %-ot? Én miért nem kaptam?!
CsipkeRózsa
Ez pedig tízszeres emelkedés volt:

Semjén: megtízszereztük az identitásőrző támogatást”

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.