Az állam nem támogathatja tovább a színházak működését úgy, hogy azok nem engednek betekintést ügyeikbe, évekig eltussolhatnak bűncselekményeket – közölte a Fidesz frakcióvezetője pénteken a Facebook-oldalán.

Kocsis Máté azt írta:

a Gothár-féle zaklatószínházak követelik a pénzt a kormánytól, miközben nem engednek betekintést az ügyeikbe, és akár évekig is eltussolnak bűncselekményeket

Közölte, nem vitás, az állam így nem támogathat tovább működést, ezért a kormánypárti frakciók meg fogják szavazni a kulturális finanszírozásról szóló törvénycsomagot.

A frakcióvezető bejegyzésével együtt megosztotta a Magyar Nemzet pénteki cikkét, miszerint a fővárosi Katona József Színházban kialakult állapotok miatt készül megváltoztatni a kormány a kultúra finanszírozásának eddigi gyakorlatát.

A napilap értesülése szerint a kormány nem fogja csökkenteni a színházak fenntartására szánt összeget, de minden egyes intézményt át fognak világítani, mert a Gothár-ügy a felszínre hozta, hogy aligha egyedi esetről van szó. A kormány a tulajdoni viszonyokat nem fogja megváltoztatni, és ha egy adott önkormányzat az állam szerepvállalása és partnersége nélkül akar színházat fenntartani, továbbra is megteheti, ha állja a költségeket – írta a lap.

Ha azonban az önkormányzatok igényt tartanak a vegyes finanszírozásra, azaz az állami forrásokra, akkor a fenntartói jogokban is osztozniuk kell, és ez esetben tudomásul kell venniük, hogy a Gothár-ügyhöz hasonló eseteknek következményei lesznek – írta a Magyar Nemzet.

A Katona József Színház november közepén felbontotta a szerződést Gothár Péter rendezővel, akit ki is tiltott az intézményből, mert többször is "erkölcsi határokat átlépő módon" viselkedett több dolgozóval szemben.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán

78 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Klubtag
Viszont az állam működtethet bűncselekményeket elkövető kormányzatot...kéretik mellőzni azt az érvet, hogy bűncselekmény az, amit a bíróság annak ítél...ahhoz először az ügyészségnek kellene a helyzet magaslatán állnia...úgy, hogy kéretik az adó formájában lerótt" támogatásomat" részemre visszajuttatni...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
advocat
Csak szülői segítséggel épülő 100 millás házakban, üdlőkben élő kormánytagokat. Miből volt a "szülőknek" ennyi pénze. No, erre kellene egy NAV! De nem ez. Egy igazi! Mert azért valami gyanús pénzmozgás itt is lehetett. Gondoljuk csak Sz. P. jelenleg külügyminiszterre. Az ő családja is ilyen. Meg Kósa magas jövedelmű édesanyjára! És kit érdekel a közismert 20 %? Igazolt a pénz. Mivel is? Ezek is a Btk.-ban megnevezettek közé illeszthetők. Csak Polt nyomoz! Illetve nem nyomoz.
Nessy
na, hölgyeim, ott a "kijelölt" színházakban, jó pénzért lehet évtizedekkel ezelőtti zaklatásokról beszámolni! De csak neves, nem lojális rendezők, igazgatók jöhetnek szóba!
namihami
Hogy a szinháznak nan-e és mekkora szerepe, azt nem tudom. De arról az államról se ártana néhány szót szólni, amelyiknek a sztárolt polgármestere korrupt, állami és EU-s pénzért megvásárolt qrvákkal hentereg az adriai ladikokon. Az is megérne egy misét, hogy egy szót se hallani a ""hölgyekről"", akiknek a lába között és mélytorkosan vezet az út a pénztárcájukhoz. Törvényeket alkotó államról, amelyik 22 éves ""szakértőhöz"" alkot ""dajcsi"" törvényt.
És ezek csak a napok hírei.
Nyírfa
Gothár-féle zaklatószínházak.
Kocsi Máté! Legalább a magyar nyelvtannal legyél tisztában, különösen, ha a kultúra dolgában szólalsz meg. Nem, mintha egyébként mindegy lenne! Szóval, Kocsis Máté, olyan fogalom, hogy zaklató színház, nincsen. Olyan szóösszetétel, mint zaklató színház, nincsen. Olyan jelzős szerkezetben, mint zaklató, színház nem fordulhat elő. Tudod miért? Mert egy színház nem bír zaklatni. Te bírsz, bárkit, aki nem a fidesz szektához tartozik. Szállj le rólunk, és foglalkozz a magad stiklijeivel, mert bűnöző, és bűncselekményeket elhallgató, eltusoló politikust részemről nem támogatok!
Klubtag
Viszont az állam működtethet bűncselekményeket elkövető kormányzatot...kéretik mellőzni azt az érvet, hogy bűncselekmény az, amit a bíróság annak ítél...ahhoz először az ügyészségnek kellene a helyzet magaslatán állnia...úgy, hogy kéretik az adó formájában lerótt" támogatásomat" részemre visszajuttatni...
Klubtag
"...a Gothár-féle zaklatószínházak követelik a pénzt a kormánytól, miközben nem engednek betekintést az ügyeikbe, és akár évekig is eltussolnak bűncselekményeket"

A fidesz-kdnp féle zaklatókormányzat követeli a pénzt az adóalanyoktól, miközben nem engednek betekintést az ügyeinkbe, és akár évekig is eltussolnak bűncselekményeket, továbbá nem biztosítják a törvényileg előírt transzparenciát, ezért kell szinte minden közhasznú adatot perrel kikényszeríteni.
cikicakk55
" tudomásul kell venniük, hogy a Gothár-ügyhöz hasonló eseteknek következményei lesznek " A ti mocskos ügyeiteknek mikor lesz következménye? Fogalmam sincs mit csinált a Katona József színház igazgatója,vagy mit tudom én ki az a Gothar? Az biztos,hogy nem lopott milliárdokat,nem tette milliárdossá a rokonait,barátait. Amennyiben gondjuk van egy adott Színházzal,büntessék meg azt aki bűnt követett el,de ne büntessék a normálisan működő színházakat. A Fideszben is csak kb 10.000 ember él dúsgazdagon,még is az egész Fideszes csürhét utáljuk.Most azt akarják elérni,hogy az emberek már a színészeket is migránként gyűlöljék. Orbán az állandó harcolhatnékjába fog bele bolondulni.
justhpeter
Ez a Kocsis villámgyorsan halad a csúcs felé. Egy-két évet még elbeszélget marhaságokat, aztán eléri a zárt osztályt.
Eriksson
@cikicakk55: "Fogalmam sincs mit csinált a Katona József színház igazgatója,vagy mit tudom én ki az a Gothar?"
Azt mondod, hogy fogalmad sincs miről van szó, de azét mondod, mondod. Előhozol olyan dolgokat, melyeket más címszó alatt kellene tárgyalni. Lényeg a negatív szócséplés.
Így a kutya sohase lesz eltemetve.
simmering73
Ez a pszichiátriai eset összetéveszti a színházakat a Kossuth téri manézzsal.
csipetke
A színházak nem engednek betekintést az ügyeikbe?Akkor pont olyanok,mint a fidesz,mert az ellenzék úgy jut közérdekű adatokhoz,ha pert indítanak.Normális kormányzatnál ezeket automatikusan ki kéne hogy adják. Most a Gothár ügy kapcsán fújták fel a dolgot,mert Máté Gábor a bögyükben van, ezért ellehetetlenítik. Így megy ez a fidesz bandánál
namihami
@Shikari: Ezt legalábbis nem egy, még forró Borkai ügy közvetlen médiaelkenésében nem kellene mondanod. A teljes 90 milliárdon kitartott elektronikus média és a nyomtatott sajtó mást se csinál azóta se, mint maszatol vagy bármit előkapar.
Igen, ha megtette, akkor büntessék meg. De az, hogy egy ""szegény áldozatban"" évek-évtizedek kellenek ahhoz, hogy a gyalázata tudatosuljon. Azt sem állítom, hogy csak sarazni akarnak ezzel bárkit, de egy meg nem kapott szerep is hozhat némi bosszút.
xanax
"... és ez csak a kezdet vala!
Pénzcsap zárul templomokban,
fejek hullnak, hol matat csuhás,
szotyit köpköd az új főpap,
eljő Messi, az új messiás!"

Nostramanus
Nyírfa
Máté Gábor és Kocsis Máté. Az egyikük értéket állít elő. De mit csinál a másik?
kereső
Na most akkor -hogy is van ez?
"
“Hazudtok, mint a vízfolyás”
A Gothár-ügyre hivatkozva raboljátok el a főváros jogát, hogy döntsön a színházak vezetőiről. De hazudtok.

A javaslat hivatalos előterjesztése szerint már október 29-én tárgyaltatok erről. A Gothár-ügy november 19-én robbant, akkor hozta nyilvánosságra a Katona József Színház a zaklatási ügyet.

Hazudtok, mint a vízfolyás. Nyilván mert ezt követeli meg a “keresztény konzervatív” hazaszeretet"-Gyurcsány F.
solidedge
Bűncselekményt eltussoló színház egy van. Szíve joguk nem támogatniuk. De a többit békén hagyják ugye?
Csizmás Kond
...és ismét az a kétféle megítélés...
a divatban jött zaklatási ügyek ugyanolyan embersi méltóságsértő mint amikor valakit a vallásáért vagy az öltözködéséért bántanak. Hány színház vagy szinházi alkalmazott határolódott el az esettől és mondott véleményt az eset kapcsán...pedig máskor még egy kölökmacskáért is kiállnak...
...és szerintem néhány személyen kívül nem is fognak, de annál többen fogják követelni a vak támogatást...
kereső
Akkor mostantól az úszószövetség sem kap pénzt? Mert ha "zaklató szinházakat" -és bűncselekmény eltussolásában vétkes szinházakat nem támogathat az állam, akkor a Kiss László ügy után, hogyan támogathatja az úszókat? És akkor már végképp nem azt sem, hogy hogyan kapcsolódnak ehhez a könyvkiadók? Miért is kell államositani? CSAK???
lusta
@kereső: A honvédségnél és a rendőrségnél történt esetek után megszüntetik a rendőrség és a honvédség támogatását? Akkor ki fog itt ránk vigyázni?
Qqberci
@Nyírfa: A másikról szabad mondani, ogy buzi...
nezelodo
@kereső: Ja meg a rendőrség is elesik az állam pénzétől, mert ott pedig megruházta a magas rangú zsaru a barátnőjét. Persze kurmányunknál nincs kettős mérce, ez a szerencséje a vakkomondoros tahófalvi fideszesnek, de még a Meggyes Tamás is megúszta az asszonyverést. A Tökös pispek meg egyenesen karácsonyfadísz a fidesz fenyőfáján, a családfői módszerei miatt.
kissé felnőttem
nézz körül a saját házad tájékán. sorolni lehetne oldalszámra aztán akkor a tényekre mit reagálnál?Tao pénz témában meg a nép lenne illetékes osztogatni nem az aki ma osztja jobb ha tudod
. 6 milliárd meg fővárosi lovas bohozatra mert Szilvásvárad nektek kicsi? a népesség meg évente 35,000 el fogy ami nem természetes csupán a nemtörödömség az oka??? ébredjél fel
Nyírfa
@Qqberci: A probléma az, hogy ostort ragad egy homo- vagy biszexuális - nekem édesmindegy - azért, hogy a magáét eltitkolva mutathasson a köznek egy nem valós állapotot. Ezért buzizzák jó hangosan.
Kocsis az egyik leggyávább fideszes, hamis mint a kínai áru és röhejes az inkvizítori szerepben. Az arcáról süt a boldogtalanság, valószínűleg ezért üt-ver másokat.
Macskaszem
Ha vannak zaklatószínházak, akkor vannak pedofiltemplomok is, úgyhogy csuhásékat is tessék büntetni, és főleg átláthatóvá tenni, a perselyeket, meg egyéb gyüjtőedényeket bekötni a NAV-hoz.
Aki Én
Miért támogatta pl Borkai indulását?
Vagy a fideszközeli zaklatós színházakat? Akkor még beismerés után is védték az elkövetőt.
namihami
@Shikari: Hohó, megállj! A Borkai NEMCSAK qrvázott, de lopott, csalt, hazudott. És abból a pénzből ment ""adriázni"". Ezek a nők SEM szerelemből, a Borkai-klán iránti olthatalan vágytól hajtva mentek cumizni és ""vonatozno"" a hajóra, hanem jól bevált korrupciós okokból. Ez pedig nem különbözik a Gothár-féle ""tapizástól"",. Ezenkivül nem volt Audi, a telkek filléres felvásárlása és átminősítése, gyerekek állásbahelyezése és hasonlók? Mint olvashattad, azt írtam, hogy ha a Gothár ügy bebizonyosodik, akkor szerintem is el kell itélni. De nem kellene, mi több, kötelessége lenne, legalább egy vizsgálat ELRENDELÉSE az állami nyomozó- és vádló szervezeteknek? Ha kiderül, hogy tiszta, akkor álljon ki a napra. De egy olyan kormány funkcionáriusainak, akik az egyik ügyben érintettjüket sok-sok másikkal próbálják takargatni és elkenni, az ne vindikáljon előre bűnöst.
Melegmáléné, Rogáncsalád és hasonlók még mindig a fiókban, de erre azonnal van Fideszmédia-kapacitás?
cikicakk55
@Eriksson: Tegnap 17:23

Sajnálom,hogy nem értetted az írásom lényegét.Tényleg nem tudom ki ez a Gothar és mit tett,de már rohadtul unom,hogy a Fidesz mocskosságait takarandó állandóan bedobnak valakiről,vagy valamiről egy olyan cikket,amiről aztán lehet vitatkozni és addig Ők a hátsó ajtón talicskán tolják ki a pénzt.Sokkal jobban érdekelne,ha beszámolnának az Uniós pénzek elköltéséről,beszámolnának,hogy például a Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő Tram-Trein miért kerül az eredeti 29 milliárd helyett idáig 80 milliárdba és még mindig nincs kész? Az is piszkosul érdekelne,hogy kinek a tervei alapján építik és miért pont úgy,hogy Hódmezővásárhely belvárosa már 1 éve járhatatlan? Tehát ne színház igazgatók ügyeivel nyomják tele a sajtót.Az maradjon meg a bulvárnak.
Eriksson
@cikicakk55: Az említett dolgokat más címszó alatt kell tárgyalni. Most éppen arról van szó, hogy Gothár Péter szexuális bűncselekményt követett el, s azt a Katona színház próbálta eltusolni.
Feltételezem, hogy te is úgy gondolod, semmiképpen sem helyénvaló sem az egyik, sem a másik cselekmény.
Eladott Ország
Isten, haza , család, meg a foci... ISTEN, HAZA, CSALÁD mondják ők. Az ISTEN b…………… meg, hogy kirabolják a HAZA minden értékét, hogy a szűkebb és tágabb CSALÁD kellőképpen gazdagodjon, ezt meg én mondom.
static.wixstatic.com/media/a27d24_760f0088729b4d2094ba3940f63c1815~mv2.jpg/v1/fill/w_740,h_757,al_c,q_90,usm_0.66_1.00_0.01/a27d24_760f0088729b4d2094ba3940f63c1815~mv2.webp
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2019/11/pusk%C3%A1sj%C3%B3.jpg
namihami
Melegmálé, a Dörner/Új Szinház hogy illik a képbe? Vagy vannak kivételek, amik erősítik a felháborodást---a másik oldal felé?
Eriksson
@cikicakk55: Most találtam ezt a videót, némiképpen rávilágít a problémára. Érdemes és tanulságos végignézni:
www.youtube.com/watch?v=Gr7h0eCQ67M
SystemError
@Eriksson: Kár hogy a javaslatot már a Gothár ügy előtt beadta a fidess és ez igen csak bukó a további propaganda terjesztésekkel kapcsolatban. Innentől kezdve sima kommunista állami beavatkozásról beszélünk és fog beszélni a világ is napok múlva.

Persze tudom számodra a legkedvesebb időket idézi az ilyen típusú állami beavatkozás a kultúrélet élet mindennapjaiba.
Azt is biztosra veszem, hogy utoljára valami kommunista állami ünnepség nyitóműsora volt, amin csaholva tapsoltál és jelent voltál!
SystemError
@durbincs: Kár hogy egy jelentéktelen chatbot lett belőled valami rendes szakma helyett. Persze tudom a blog üzemeltetés kreatív dolog, de ez a szint amit előadsz egy lecsúszott szar IT-s szintje inkább. Nem lövök mellé nagyon igaz? :)
Dr plágium
Pont úgy tesznek mintha az egész társulat részt vett volna a zaklatásban. A színház megtette a megfelelő lépéseket. Szerződést bontott, és kitiltott a színházból (jogosan) egy remek rendezőt. Ez csak rossz kifogás, hogy egy újabb olyan színház ne kapjon támogatást amelyik nem áll be a sorba. A Katona mindig telt házas! Na de így többet tudnak nyomni Mágának, Rózsinak, Ákosnak stb. ...végül is a hűbéreseket kell kitömni közpénzből.
namihami
@Shikari: Bocs, de mire nincs bizonyíték? Csak nem pl. az audis telkek felvásárlási és eladási ára közötti különbözetre gondolsz? Ami kültelki területként lett véve és ipari park területként lett eladva. Biztos véletlen volt a megfelelő időben történő átminősítésnek. Csak a sors keze, hogy ezeket a földeket a győri önkormányzat komoly pénzekért közművesítttette. Persze, ez a két ár között nem jelentkezett?!?!
Már beszélgettünk arról, hogy én/mi/a zemberek nem bizonyítékvadászok. Arra van (???) hivatalos állami szerv. Csak az kussoltatva van és a Főnök lábhoz parancsolta. A vizsgálat az ő feladatuk lenne, de ugyanabból a kasztból jönnek és nem fogják a saját fejüket (is) hurokba dugni. Ne velem/velünk bizonyíttassál, pl. én hogyan tegyem?
Bár a kettőn közötti affér a kulturált mederben zajlik, de kérlek, hogy legalább engem ne bizonyíttassál. Hadd ne kelljen ezt többé újra és újra leírnom. Ennél az időm drágább. Ha gondolod, inkább tényekről...
Klubtag
@namihami: ...infovilag.hu/ki-sugott-rakosfalvynak-kikkel-osztozott-a-gyori-ugyved-fizetett-az-audi-mint-a-katonatiszt/
Azért hála az internetnek, lehet információhoz jutni, hogy ezt ki mikor, hogyan, miért tekinti bizonyítéknak, azt az egyéni beállítottsága szabja meg. Bizony ez a sumák kormányzatunk legnagyobb baja, hogy következmények (lelepleződés) nélkül nem lehet tartósan az embereket hülyíteni, csak azokat akik erre kifejezetten igényt tartanak :o)))... ezért keresik a mienkhez hasonló - nem demokratikus - országokban (lsd: orosz, török kormányzati barátok) azokat a lehetőségeket, hogy hogyan korlátozhatnák az internetet...

Továbbá becsinálnak egy kis parlamenti erőviszony-átrendeződéstől is és rögtön, mint az idegbajosok a törvénymódosítás bunkósbotjához nyúlnak.
Szánalmas és árulkodó, no meg egyre unalmasabb és elviselhetetlenebb...
cikicakk55
@Eriksson: tegnap 14:48
Természetesen mindig is bűnnek tartottam,ha olyan aktust hajtanak végre,amelyikbe csak az egyik fél egyezik bele.Ettől függetlenül még is csak túlzásnak tartom,hogy az ilyen ügyek akkora port kavarnak fel,még a milliárdokkal megpakolt átutalások bizonyos távoli ország bakjaiba szinte szóra sem érdemes. Aki erőszakoskodik,vagy kihasználja az alkalmazottjának az alárendeltségét,azt meg kell büntetni. Sajnos ilyen szinte naponta előfordul,csak olyan cégeknél,amelyk annyira kicsik,hogy nem éri meg a felhajtást.Most a Katona József került bajba,de már ott van a sarkában Dörner színháta,( 3 évvel ezelőtt volt a zaklatás) és már az Új Színház is szóba került. Olyan ez mint a dominó.Ameddig az emberek ezen rugóznak,addig a Fidesz hozza észnélkül a saját törvényeit.
Sziszifusz
@namihami: 10:17
@Shikarival szóba állni, felesleges idő és energia pocsékolás ! Nem kell vele szóba állni.
Ez az ember, becsukott szemmel, bigott hívőként mantrázza a központilag megadott szöveget. Hitében(?), megingatni nem lehet.
Látszólag, az általad is leírt, bizonyító erejű tények sem győzik meg arról, milyen bűnöket követnek el megbízói.
Nem tudni, hogy @Shikari ilyen vakbuzgó, vagy olyan aljas, hogy jó pénzért még a feketét is fehérnek mondja.
Eriksson
@cikicakk55: Nekem erről az a véleményem, hogy igenis meg kell a színházakat tisztítani az olyan főnököktől és rendezőktől, akik a szerint osszák a szerepeket, hogy az illető színész kedves-e hozzájuk vagy sem. És ha a direktornak erről tudomása van, akkor bűnpártoló.
fahrenheit451
Hány geciről derült ez ki (pinafogdosó primitív gecik!!!), de a kormány közelieket véditek, sőt, újrarandezhe az állatt, míg az ellenzéki oldalon lévőket úgy büntetnétek, hogy megszüntetnétek?

Ez egyéni szoc.probléma, geci!
A pinafogdosás, egyéni beteg szoc. problééma.

Így akarjátok elkapni az ellenzéket, tényleg Mindent a semmiért - MÁR ENNYIRE FÉLTEK A BUKÁSTÓL?

Szánalmasak vagytok megélhetési nácik - jön még kutyára dér, vagyis ne dölj hátra, geci nácik !!!
Nessy
@cikicakk55: A kultúra "államosítása már hetekkel ezelőtt elkezdődött.
1. Az NKA államosításával, és Kásler fennhatósága alá rendelése.
2. Könyvkiadók államosítása, kéziratok módosíthat pdf formában előzetes engedélyezésre megküldve. ( Leánykori nevén: Cenzúra)
A Gothár ügy remek időzítése pedig a színházi cenzúra bevezetését, és a lojalitás alapján történő finanszírozást biztosítja!
Felmerül a kérdés, hogy az illető hölgynek miért egy év után, és miért pont most jutott eszébe a média nyilvánosság? Vagy az Új Színházban dolgozó hölgynek miért nem volt probléma három évig, miért pont most? Esetleg kellett a pénz a karácsonyi ajándékokra? Lehet, hogy gonosznak tűnök? Vagy csak pártunk és kormányunk piti bosszúakcióit tolerálom nehezen? Olyan bizonytalan vagyok! :-(((
Eriksson
@durbincs: Vannak akiknek mindenféle jut az eszükbe, egy-egy téma kapcsán.
fahrenheit451
A bögyömben vagy már régóta. el foglak kapni, te MIÉP-es buzi.
Sámannus
De támogat környezetkárosító kupcihérokat és a tetejébe még falaz is nekik!
namihami
@fideszes gyökér: 17.27: Nagyon komolyan remélem és vakbuzgó módon hiszem, hogy talán mégsem ő az országos átlag. Nincs kétségem, hogy egy komoly tételnek mondhatók, de azért csak nem átlag.
Ha így lenne, akkor jobb lenne ezt az országot úgy cakumpakk lezárni és beszántani, felsózni. De amíg mi itt ilyeneket le tudunk írni, addig, ha nem is ragyog, de legalább a felhők között van esélye a Napnak.
fahrenheit451
Annyire kevés ez a világ.
Unatkozom köztrtetek.
szótakoztass - nem bírsz, met
Nigger!

Azért gyűlöllek niógger, mert más a bőrszíned.
Tonda vagy nigger - nem természetes a színed.- NIGGER.

nem akarok veled semmit.
Tűnj el, nigger!ű
Rondavagy bazd meg, és mindenki ronde, aki téged elfogad.

Húzz a picsába, nigger!!!
fahrenheit451
unatkozom köztetek, ti primitív gecik.
leszarom, hogy mit szeretnél.
Én nem szeretném azt, amit te szeretnél.
Élsz?
halsz?
Leszarom!
Eriksson
@fideszes gyökér: El lehet menni, mondá egy klasszikus.
fahrenheit451
Deeo Purple, holnap - lóeszarom, hogy neked mi teszik, magyar paraszt.
nem fogok beszélnu róla.
nem érdekel, hogy téged mi érdekel.

Megdöhlesz.
Errúl tudok beszélni.
Kicsit.
Eriksson
@fideszes gyökér: .
Dekára lehetne méricskélni az itteni szellemi színvonalat, nem durbincs a legkönnyebb.
Eriksson
@kereső: Eddig itt voltam, eztán is úgy marad. Menjen aki nem bírja a magyar szagot.
SystemError
@Eriksson: 17:11 Na az nem te vagy!:) Neked csak az jut eszedbe, ami papíron van..:)
Eriksson
@SystemError: Hiába lapozgatom a papírjaim, sehol nem találom a megfelelő választ a 19:58-ra.
kereső
@Eriksson: 18:22, és az előzőhöz. Tudhatnád, hogy kalsszikust csak pontosan, és teljesen, Mert igy csak fidesses hazugság.
csipetke
Aszongya,minden egyes intézményt át fognak világítani.Akkor már,egyúttal orbánt is átvilágíthatnák,mert a kormányban csak ő nem esett át rajta.Gondolom,nem véletlenül
fahrenheit451
Kocsis Máté, miépes náci, nyilas geci, bámtva lesz.
Jön még fideszes buzi náci kutyára dér.
fahrenheit451
ne dölj hátra, kocsis Mété(nincs magyrázt- szarok a mocskos gecikre)
.
Sámannus
Mekkmester te ne oszd az észt onnan, ahol az észkombájnotok kupikirály, és csak a zsarolást tudja tolni az agyatokba Ibizáról. Sem keresztény sem magyar se nem normális. Azt teszitek amit mond, mert pontosan olyan züllöttek vagytok mint ő.
Macskaszem
Ha az állam nem támogathat bűncselekményeket eltussoló (állítólag) színházakat, akkor mért gondolja a fidesz, hogy az uniónak viszont kötelessége támogatni bűncselekményeket eltussoló államokat?
Aki Én
Kíváncsi leszek a fideszes Dörneres színház esetében mit mond majd kocsis Málé.
kereső
@Eriksson: Minek idézel olyat, amit nem tudsz- ráaadásul "klasszikusra" hivatkozva???
Sámannus
A zaklató egyházakat is szervezzük át, oda is Szűz keresztyény jányokat kell vezetőnek választani, lehetőleg diploma nélkül.
Eriksson
@kereső: Ha idézek, akkor "idéző jel"-et használok.
kereső
@Eriksson: Akkor ne hivatkozz "klasszikusra"!
Eriksson
@kereső: Várjunk csak. Most már bizonytalan vagyok. Melyik "idézett" klasszikusra gondolsz?
Nessy
Érdekes hely kis hazánk! Nálunk csak és kizárólag színházi berkekben fordul elő zaklatás, és minden esetben befutott férfiak az elkövetők, mi közben a zaklatottaknak évek, évtizedek kellenek, hogy rájöjjenek, őket zaklatták.
Egy üzemben, hivatalban ilyesmi soha nem fordult/nem fordul elő!
Igaz annak nincs hírértéke. Azért nem állna lángpallossal a kezében Kocsis Máté a kamerák elé, nem lehetne pár nap alatt törvénybe iktatni a szinházi cenzúrát, államosítást! Olyan álságos, átlátszó az egész!
cikicakk55
@Nessy: december 8 14:07

nem tünsz gonosznak,csak ugyan olyan tehetetlen dühvel reagálsz te is és én is és még sok millióan,ahogy egy ilyen mocskos diktatórikus vezetés aljas húzásain a normális ember reagál. Egyszerűen ebben az országban a Fidesznek már mindent lehet.Az októberi választásoknál meglátták,hogy még sem annyira stabil a Fidesz tábor mint hitték,ezért gyorsan elő vettek pár ügyet,államosítottak még pár céget, és természetesen ész nélkül nyomják a migránsokat,Brüsszelt,Sorost. Nem veszik észre,hogy 2015 óta egyre kevesebben hiszünk a migránsok elárasztásában. Ők árasztották el az országot,érdekes módon pont a Polgármester és képviselők választása előtti hónapokban 250.000 Ukrán " vendégmunkással. Az is érdekes,hogy tavaly a választásoknál 2,8 millió ember szavazott a Fideszre,most októberben pedig csak 1,3 millióan szavaztak Fideszes Polgármesterre és Képviselőkre összesen.Fogy a Fidesz szerencsére. Ébred a nép.Haragszom mikor lebirkázzák a Magyar embereket,Magyar emberek. Tennénk mi ellene,ha lenne rá módunk.Lenne egy összefogó ellenzék,akik a legkisebb faluból is elő tudná szedni azokat,akik haragszanak a Fideszre. Tavaly a választások után több mint 100.000 ember tüntetett Budapesten.Amennyiben több ellenzéki párt fog össze,sokkal több ember utazhatott volna fel Pestre segíteni a Pesti embereket. Rengeteg a szegény nyugdíjas Ők mit tudnak tenni,mikor néha a gyógyszer kiváltása is gondot okoz? Miből utazna Pestre,hol töltené az éjszakát? Eddig minden harcnak,forradalomnak volt összefogó vezetősége. Itt is mennének az emberek,ha az ellenzék nem marakodna,hanem össze fogna.
cikicakk55
Nagyon bele jött a Fidesz az átvilágításba. Most már igazán következhetne a papság.Az összes színházba nem történik annyi nemi támadás mint a papoknál. Pedofilok,buzik,apácákat és civil nőket megrontók. Rengeteg van belőlük kis hazánkban. Arról nem beszélve,hogy nagyon sok cégnél,vállalatnál,munkahelyen van ilyen.Ahol van főnök és van beosztottja ott bizony elég gyakoriak a feltételek a nemi kapcsolat kialakulásra. Főleg mióta munkanélküliség lett az országban,azóta lett ez gyakori. A főnök csak bizonyos feltételekkel ad fizetés emelést,azért nem rúg ki, esetleg azért nevez ki valakit egy jobban fizető állásra,stb. Ezek nem nemi erőszakok,mert ugye a sértett fél is bele egyezik.Nem feltétlen akarja,de ha nem teszi,akkor repül. Szerintem a színházakban sem voltak ezek konkrét erőszakok. Inkább amolyan " szereposztó dívány" jellegű lehetett a dolog.Azért is nem szaladtak a sértett hölgyek egyből a rendőrségre,mert ott elvitték volna őket nőgyógyászati vizsgálatra,ahol egyből kiderül,hogy szó sem volt erőszakról fizikai értelemben. Ennyi erővel több száz főnököt be lehetne perelni,mert rengetegen élnek vissza a hatalmukkal.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.