A korábbiaknál gazdagabb ünnep elé nézünk.

Stabilan bővül a lakossági költekezés az ünnepek előtt, a kereskedők szerint a ma kezdődő bronzhétvégére már látszik, hogy az év végén sem fogják vissza drágább beruházásaikat a családok

– ismerteti a szombati Magyar Nemzet.

A napilappal az Országos Kereskedelmi Szövetség közölte: karácsonyig minden hétvégén a tavalyit meghaladó forgalommal számolnak,

az iparcikkek értékesítéséből csak decemberben legalább félezer milliárd forint körül részesülhetnek a boltok.

Megállapították: az idei, válság előtti időket idéző belső fogyasztás azt mutatja, hogy javult a magyarok ételszínvonala, emiatt idén rekordokat érhet el az ünnepek előtti értékesítés.

A bronzhétvégét megelőzően már több száz millió forintot hagyott a lakosság a boltokban. Az ünnepek előtt minden termékkörben meredeken emelkednek az eladások, karácsony közeledtével napról napra felfokozott ütemben. Már nemcsak az alapvetőnek számító élelmiszerek fogynak jobban, mint korábban, hanem második éve bővül az iparcikkek értékesítése is, ami arra utal, hogy a lakosság jövedelmi viszonyai tartósan javultak.

Százmilliárdokért vásárolnak ajándékokat a magyarok

A korábbiaknál gazdagabb ünnep elé nézünk, értékben és mennyiségben is növekedést vár a teljes kiskereskedelem decemberben, ahogy az egész 2019-es évre jellemző a gyarapodás – mondta a Magyar Nemzetnek Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Közölte: a bronzvasárnapot megelőző szombati munkanapon a várakozások szerint fölfut a boltok látogatottsága, a bevásárlóközpontok, piacok környékén sűrű, karácsonyig már nem csituló forgalommal számolhatnak a vásárlók.

Vámos György rámutatott:

míg 2013-tól a legtöbben a válság éveiben elmaradt nagyobb beruházásokat pótolták a háztartásban, második éve már a gyarapodás, a minőségi szintlépés jegyében telnek a magyar családok vásárlásai, ez érződik az idei főszezon első tapasztalataiból is.

Mint mondta, a piaci szereplők jelzései és az egész évben jellemző stabil növekedés alapján a decemberre becsült, összesen több mint 1200 milliárd forintos bolti értékesítésből várhatóan több mint 500 milliárdot költenek majd a vásárlók az ajándékokat is magába foglaló iparcikkek, tartós fogyasztási eszközök, használati tárgyak beszerzéseire, ami az előző években tapasztalt gyarapodáshoz képest is kiemelkedő arány ebben a termékkörben.

A főtitkár megjegyezte,

az is látszik, hogy nem csupán az ünnepekre nyitják ki pénztárcájukat a magyarok, mivel egész évben az uniós átlagnál gyorsabban bővült itthon a belső fogyasztás, ami jövőre a várakozások szerint némi ütembeli lassulással tovább nő.

Kitért arra is, hogy az áruházakban, kisebb boltokban is általános jelenség a munkaerőhiány, ami azonban az idén nem fokozódott, noha a vásárlások élénkültek. Az ünnepi szezon kiszolgálását többféle eszközzel igyekeznek biztosítani a piaci szereplők, így a korábbi években is sűrű év végi bolti rohamban nem várhatók rendkívüli helyzetek az idénymunkásokkal kiegészített jelenlegi alkalmazotti állománnyal.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(magyarnemzet.hu)

47 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Aki ma Magyarországon szegénynek születik, annak a leszármazottai is hét generációig szegénységben élnek majd. Vagyis hét generáció munkájával juthat csak el egy magyar család a szegénységből az átlagos életszínvonalig. Ezzel az európai országok közül Magyarország számít a társadalmilag legkevésbé mobil társadalomnak Európában. Olyannyira, hogy a hét magyarországi régió közül 4 darab az EU azon 21 régiójához sorolható, ahol az EU-s átlagnak kevesebb mint 50 százaléka az egy főre jutó hazai össztermék.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2018/08/eurostat.jpg
Az Eurostat 2018 február 28-án közzétett adatai szerint óriási különbségek voltak az európai uniós tagállamok 276 régiója között az egy főre jutó hazai össztermék tekintetében 2016-ban is, a legszegényebb és a leggazdagabb régió között tovább mélyült a szakadék az előző évhez képest.
uploads.disquscdn.com/images/f2d52ffa9199ab073dc9a31b56b061e2acaaefd7d39a272551e22ee26ad5838e.jpg?w=600&h=503
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
Aki ma Magyarországon szegénynek születik, annak a leszármazottai is hét generációig szegénységben élnek majd. Vagyis hét generáció munkájával juthat csak el egy magyar család a szegénységből az átlagos életszínvonalig. Ezzel az európai országok közül Magyarország számít a társadalmilag legkevésbé mobil társadalomnak Európában. Olyannyira, hogy a hét magyarországi régió közül 4 darab az EU azon 21 régiójához sorolható, ahol az EU-s átlagnak kevesebb mint 50 százaléka az egy főre jutó hazai össztermék.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2018/08/eurostat.jpg
Az Eurostat 2018 február 28-án közzétett adatai szerint óriási különbségek voltak az európai uniós tagállamok 276 régiója között az egy főre jutó hazai össztermék tekintetében 2016-ban is, a legszegényebb és a leggazdagabb régió között tovább mélyült a szakadék az előző évhez képest.
uploads.disquscdn.com/images/f2d52ffa9199ab073dc9a31b56b061e2acaaefd7d39a272551e22ee26ad5838e.jpg?w=600&h=503
Eladott Ország
Igen, nincs is jobb bizonyíték a 9 éve beköszöntött aranykorra a választási zsák krumpliknál, a különféle utalványoknál, az ideig-óráig enyhet adó kormányzati nagyvonalúságoknál. Semmi más nem igazolja a hasító jólétet, mint az, hogy közel tíz év megállíthatatlan dübörgés után pár ezer forintos szavazatokat kell vásárolnia a hatalomnak, és azzal kell zsarolnia a választókat, hogy ha nem ők nyernek, ha nem csak a fidesz, akkor kitör a polgárháború. A második legszegényebb ország vagyunk Európában, és a visegrádi országok is úgy elhúztak tőlünk, mint Usain Bolt, ha jó formában van. Még a KSH-juk is azt írja, hogy a magyarok jóléte az utolsó a visegrádi országok rangsorában.Magyarországon az egy főre jutó tényleges fogyasztás (AIC) mindössze 62 százaléka volt tavaly az uniós átlagnak, ez ráadásul rosszabb az előző években mértnél. Az életszínvonalat tekintve csak Bulgáriában rosszabb a helyzet, ott 54 százalékos az a mutató, míg Horvátországban szintén 62 százalék. Figyelemre méltó, hogy amíg Romániában 2015-ben – amikor Magyarország 63 százalékon állt – az AIC 58 százalékos volt, 2017-re már 68 százalékra nőtt. (Eurostat) Nem tudom, megérjük-e, hogy ez a kormány a magyar emberek érdekében dolgozzon. És még értetlenkednek is ott a Fidesz fészekben, ahonnan évekig nem látszik az ország egészének sorsa. A várból, a luxus palotákból kiabálnak az urak: hülyének néznek, lenéznek, becsapnak mindenkit. Azokat is, akik elmenekülnek másik országba Orbán elől. Ám a szegényeknek nincs menekvés. Nekünk Magyarország pénze az első. kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2019/05/v%C3%A1laszt%C3%A1sj%C3%B3%C3%BAj.jpg
Eladott Ország
@verőce21: ma, 14:30; Második legszegényebb Magyarország az EU-ban - euronews
hu.euronews.com/2018/12/14/masodik-legszegenyebb-magyarorszag-az-eu-ban
Legfeljebb jobban élünk most, mint négy év múlva.
Nessy
Ha kérhetnék mellé még egy adatot! Mennyi ebből az áruvásárlási hitel?
Mert a szabad felhasználású nem ellenőrizhető, csak becsült adat lehet! Bár szerintem az sem kevés. Lásd pl. Provident, rövid lejáratú kisebb összegű hitelei.
36
A kormánynak, vagy az MNB-nek most kellene a reklámok közé benyomni-minden nap többször-a figyelmeztetést a túlzott eladósodásra figyelmeztetve!!!

Félek(mi több, sajnos biztos vagyok benne), hogy a csekély értelműek, ismét csak élnek a világnak, mintha nem lenne holnap! Azután sírás lesz megint a vége!!!
cikicakk55
Az eszükbe seem jut,hogy főleg az idősebb korosztály egész évben a karácsonyra gyűjt? Janártól már a következő karácsonyra rakják félre ami megmarad( már ahol marad).hogy legalább az unokának,vagy unokáknak legyen ajándék. Minden esetre én nem hiszem el,hogy ezt a bazi nagy összeget amit itt írnak a Magyar lakosok egésze hozza össze.A kormány közeli rokonok,barátok,szomszédok na meg persze a kormány tagjai turbózzák fel az árakat.Ez pont olyan átlag,mint az átlag kereset,vagy az átlag nyugdíj. Az emberek 60-70 % a közelében isncs az átlag béreknek és nyugdíjaknak,de az a pár ezer,aki milliókat keres havonta,+ a cégeik kiteszik azt,hogy 1000 mélyszegény és egy Fideszes átlaga elérje az átlag bért(állítólag 345.000ft- átlag nyugdíj 134.000 ft)
Eladott Ország
@36: ma, 15:08; Ha nem lopna annyit a kormány, akkor már rég nem itt állnánk. Már Románia is megelőzött, pedig nekik volt Akkor nem igaz, hogy Orbán és holdudvara zabál, mintha nem lenne holnap? Jól van akkor.
honnan feljönniük. olkt.hu/friss-bulgaria-utolerte-magyarorszagot-szoval-akkor-ki-teljesit-jol/
Közben olybá tűnik, hogy világpolitikai tényező főnökéhez hasonlóan Matolcsy Rómeó György is kinőtte a magyar ugart: miután múlt héten már új eurázsiai pénzről álmodozott az unortodox agyával, vasárnap a Financial Times brit üzleti lapban már arról értekezett, hogy hiba volt bevezetni az eurót (a németek is jól megszívatták magukat vele), ezért eljött az ideje annak, hogy az EU megpróbáljon kimászni a közös valuta által létrehozott csapdából, a közös európai valuta ugyanis egyáltalán nem normális. Hovatovább a jelenleg eurót használó országok többsége jobb teljesítményt nyújtott a közös valuta bevezetése előtt, mint az utóbbi húsz évben (azért ennek még utána kéne nézni, Tolcsy bácsi), úgyhogy itt az ideje annak, hogy az EU felébredjen ártalmas álmából. Tehát ha jól értem, az euró nevű nemzetközi valuta sikerének feltételei hiányoznak (nincs közös állam, nincs közös költségvetés, ahogy közös pénzügyminiszter vagy pénzügyminisztérium sincs), tehát az euró faszság, ellenben az eurázsiai valuta jöhet. És mivel Orbánék nem akarnak eurót, akkor a többiek lépjenek ki az eurózónából. És az vajon megvéd a magyar gazdaság jövőre várható markáns lassulásától, Matolcsy professzor? És akinek a doktori iskolája engedély nélkül használja a budai vár felújított műemléki épületét, azaz törvénytelenséget követ el, azaz egy korrupt seggfej, az biztos, hogy a legalkalmasabb arra, hogy szétcsapjon a balfasz Európai Unióban és jótanácsokat osztogasson a gazdasági siker titkáról?
F_Viktor
Arról nem szól a cikk, hogy ebből a karácsonyi költekezésből mennyivel veszik ki az egyre jobban élő osztrákok, szerbek, szlovének, románok és a szlovákok?
Mert bizony decemberben ellepik Magyarországot ezek a vásárlók is.
Nessy
Most jelenleg Ázsia van műsoron pártunknál és kormányunknál! Apropó Matolcsy et. mi a véleménye a rubelről? Igaz legutóbb a bitcoinnál tartott.
De ha már állandóan a kereszténységükkel hivalkodnak, kaphatnák pl. a jövedelmüket "vatikáni valutában". ( Isten fizesse!) Komoly megtakarítást eredményezne a költségvetésnek.
Eladott Ország
@Pegero: tegnap, 21:44; Nem ússzátok meg! Nem lopni kellett volna b@zdmeg, hanem az országot vezetni a polgárok boldogulása céljából, te rohadt fideszes, bűnöző szarházi! Börtönben rohadtok meg! Nemzeti lakosztály fidesz vezetőknek, a budai várkapitányság helyett! Ki kell cuccolni!
viccfaktor.hu/files/2017/07/1501082956-egy-kis-politika-8230.jpg
pctrs.network.hu/clubpicture/1/8/6/7/_/a_jovo_elkezdodott-001_1867837_9775.jpg
a.disquscdn.com/uploads/mediaembed/images/2139/5995/original.jpg?w=600&h
Csizmás Kond
...egyik hírben döglünk éhen a nyomortól a másikban meg milliókra vásárolunk...
Nessy
Ebben az a probléma, hogy az ajándékok nagy része hitelből kerül a fa alá! Ma már a karácsony nem Krisztus születéséről szól, hanem az egyre drágább ajándékokról. Ami sok esetben az egész évi szeretet, törődés elmaradásának a kompenzálása egy este!
1magyar
@Nessy: Nem a minimálbéres és az átlag ember költ ennyit, hanem a gazdagok.
Nessy
@1magyar: Viszont az átlagember az, aki hitelbe vásárol! És ez a nagy baj! Sokan nem tudnak ellenállni a reklám hadjáratnak! Nem akarják, vagy nem tudják megbeszélni a családdal, hogy felesleges az erőn felüli ajándék vásárlás. Egy odafigyeléssel választott parfüm, könyv, elemes kéziszerszám stb. is okozhat kellemes meglepetést, és örömöt!
Eladott Ország
A vásárlóerővel korrigált egy főre jutó fogyasztás, nos nézzük a számokat:
uploads.disquscdn.com/images/f2d52ffa9199ab073dc9a31b56b061e2acaaefd7d39a272551e22ee26ad5838e.jpg?w=600&h=503
Mint látható ez is lesújtó, sereghajtók vagyunk.
division
Ez így is van, csak a magyar híres arról hogy szeret sírni.
kokopelli
...évszázados mondás: "Sírva vígad a magyar!"... kipróbáltam,de nem ment! (:-()
division
@kokopelli: Akkor ne sírjál közben:-))
cikicakk55
Nem olvasom el a cikket,mert már a címétől is idegbajt kapok. Kik vásárolnak száz milliókért? A Fidesz holdudvar ami cirka 10.000 embert takar. Ők vásárolnak ennyiért,na meg azok a családok,akiknek valamelyik tagja Külföldön dolgozik és küldött haza pénzt.Mondjuk Ők biztos nem 100.000 ft-os tételben vásárolnak. Pont ma voltam a Tescóban. Láttam jó pár idős embert,gondolom az unokáknak akartak vásárolni,mert a játék osztályon voltak. Teljesen el voltak hűlve mikor meglátták az árakat. Nem nekem mondták,de hallottam,hogy a 3 unokára összesen 10.000 ft-ot tudtak félre tenni,de egyetlen játék többe kerül. Hiába írják ki,hogy 20% kedvezmény. Magyarországon kb 6 millió ember örül,ha Karácsonyra enni valót tudnak venni és valami kis apróságot a gyerekeknek.Ezekre is már januártól spórolnak.Mocsok Politikusaink,akik gyémántokat,autókat, több százezret érő karórákat vásárolnak,Ők nyomják fel az átlagot az országban.
Eladott Ország
@Pegero: ma, 14:48; Vajon mire vágol fel te fideszes szellemi toprongy. Vásárlóerő szempontjából csak a bolgárokat előzzük meg. A fidesz uralkodása alatt koldusbotra juttatták a magyar lakosságot. Talán erre vagy büszke ?! Te seggfej! Arról nem is beszélve, hogy a fidesz banda szétbaszta a jogállamot és demokráciát, te baromállat!
uploads.disquscdn.com/images/f2d52ffa9199ab073dc9a31b56b061e2acaaefd7d39a272551e22ee26ad5838e.jpg?w=600&h=503
Eladott Ország
@Pegero: Valójában nem más ez a rezsim, mint egy kibaszottul nagy kupleráj. De nem egy normális kupleráj, hanem egy olyan, ahol a kurvák örök hűséget és szerelmet hazudnak a főmadámnak, a striciknek és egymásnak, élnek a saját mocskukban, szaporodnak egymás között és időnként kiordítanak a csukott ablakon és ettől úgy érzik, ők irányítják a világot. Közben ádázul, engesztelhetetlenül gyűlölik azokat, akik a kupin kívül, az utcákon, tereken szabadon sétálnak. Ezeken nem lehet segíteni. Rájuk kell zárni az ajtót, be is kell szögelni, ki ne másszanak a küszöb alatt, aztán hagyni kell, hadd falják fel egymást. Ha meggyengül a hatalom aktuális birtokosa, akkor máris keresnek egy nagyobb, erősebb segget maguknak, mert csak a legnagyobb valag szarszagú melegében érzik biztonságban magukat. Ezzel még nem is lenne semmi baj, bélféregnek is kell lenni, ha már ezt a leosztást kapta valaki. A gond abból van, amikor a bélféreg megpróbál az ő puha, gerinc nélküli kis féregtestével úgy tenni, mintha erkölcsi mérföldkő lenne, mintha a tisztaság, emberség, szellem és bölcsesség fénye lobogna az áttetsző, puha kis szervezetében. Holott nem lobog.
Macskaszem
Mostanában, mikor szinte zaklatnak a bankok, hogy vegyünk fel hitelt, sokan élnek a lehetőséggel. Én azt mondom, aki egy tv-re valót nem tud egyébként összegyűjteni, az jobb, ha nem akar karácsonyra új BMV-t hitelből. Márpedig egyre többen egyre több hitelt vesznek fel, rossz vége lesz ennek.
Aki Én
@verőce21: @division: Nem egyre többen költünk, hanem egyre többet költünk.
Érzitek a különbséget? Szerintem nem. Minden felmérés szerint az Eu legvégén kullogunk minden egyes felmérésben, kivétel nélkül.
Ja, mégsem. Az elkerülhető halálozási listát vezetjük.
Eladott Ország
@Pegero: "A csillagokat lehozták, az összes tüzet ellopták
Rettenetes sötét, sötét van
Elfáradt a napsugár, szegény szentjánosbogár
Rettenetes sötét, sötét van
Te vagy a fény az éjszakában, gyere dolgozz a lámpagyárban"
P. Mobil - Lámpagyár
youtu.be/EjTyKtOpHYs
verőce21
@Aki Én: (08:29) "...hanem egyre többet költünk." - Mert egyre jobban élünk! Remélem mostmár érted az összefüggést, Agymenő?
Eladott Ország
@Pegero: Az Örökké Élő Géza az egyik ’90-es évek eleji kabaréjában az ilyen újsütetű keresztény-nemzeti-konzervatív-demokratákról azt mondta, hogy “Te! Most már ott tartunk, hogy lassan a szar húzza le a vécét!” … Hát már ott tartunk. … A szag is olyan. … Bennem meg elmúlt a Daedalon hatása, így e posztnak most itt a vége!
csak úgy....
@Pegero: Lana23
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - getmeets.com...
1magyar
Vannak akik a sok haszontalan szarságot megveszik és vannak akiknek rendes étel sem jut.
Nagy a szakadék a két réteg között.
vacsi
Lehet, csak nem a kétkezi munkások!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.