Az Országgyűlés háromnapos üléssel zárja ez évi munkáját. A képviselők kedden és szerdán összesen több mint harminc javaslat elfogadásáról dönthetnek, emellett megválaszthatják az Országos Bírósági Hivatal (OBH) új elnökét és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa tagjait is.

Több mint harminc javaslat elfogadásával zárhatja idei munkáját a parlament

A házelnök – parlamenti honlapon elérhető – napirendi javaslata alapján az ülés a szokásosnál korábban, hétfőn 10 órakor kezdődik napirend előtti felszólalásokkal. Szintén eltér a megszokottól, hogy az első napon kizárólag szavazásra váró előterjesztések módosító javaslatairól tárgyalnak.

Kedden ugyancsak napirend előtti felszólalásokkal indul az ülésnap, majd tizenkilenc indítványról tartanak szavazást. Ekkor várható döntés az Alaptörvény nyolcadik módosításáról, amellyel a közigazgatási bíróságok felállításának lehetőségét szüntethetik meg ellenzéki kezdeményezésre.

Emellett bevezethetik a nagyszülői gyermekgondozási díjat, valamint módosíthatják az országgyűlési törvényt és a házszabályt, továbbá jogszabályokat változtathatnak a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésének egyszerűsítése érdekében is.

A képviselők megválaszthatják az NMHH Médiatanácsa négy új tagját, akik kilenc évig tölthetik be tisztségüket. Ezt követően titkos szavazással határoznak arról, hogy a – köztársasági elnök javaslata alapján – Senyei György Barna bíró kerüljön-e az OBH élére. A testület új elnökének megválasztásához a képviselők kétharmadának támogatása szükséges.

Az interpellációk a szavazásokat követő órában hangozhatnak el, majd a kérdések és azonnali kérdések következnek.

Szerdán további tizenkét előterjesztésről határoznak, köztük a társadalombiztosítási ellátás feltételeinek módosításáról, a tisztázatlan hátterű egészségügyi szolgáltatók visszaszorításáról, védelmi és biztonsági célú beszerzésekről, a temesvári népfelkelésről szóló megemlékezésről, valamint 2020 Zrínyi Miklós-emlékévvé nyilvánításáról.

Az Országgyűlés idei utolsó napirendi pontjában a Magyar Nemzeti Bank (MNB) múlt évi üzleti jelentéséről és beszámolójáról tárgyal.

(MTI)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Tudják majd egyáltalán a képviselők miről is döntenek? Nem vagyok róla meggyőződve! Mi meg majd csak nézünk ki a fejünkből, mikor rájövünk, hogy már megint átvertek bennünket!
tudode
Így működik a rendeleti kormányzás, megfűszerezve az ellenzék karaktergyilkolásával, és azzal amit őfőméltósága rendel , ki tudja melyik személyiségével
.
--- Vajon hány személyiség vív harcot Orbán elméjében?
.
www.youtube.com/watch?v=tbbq2K3rO84
.
"""Haver volt a Simicska, pénzt adott a Soros. Sőt, az oroszok sem voltak mindig pajtások, és akadt rá példa, hogy Viktor több millió külföldit akart Magyarországra telepíteni."""
.
!!!
namihami
Lesz miről kiderülni az idők során, hogy úgy rossz, ahogy van és vissza kell vonni. Viszont állandóan van munka a minisztériumokon és a Parlamenten belül. Ez egyben a kinevezettek számát is igazolja--a fideszesek szemében.
Józsipapa
NYOLCADSZOR MÓDOSÍTJÁK A "GRÁNITSZILÁRDSÁGÚ" ALAPTÖRVÉNYT !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.