Egymás szolgálata és az irgalmasság jelentőségéről beszélt Ferenc pápa advent második vasárnapján, amely december 8-án egybeesik a szeplőtelen fogantatás ünnepével.

A pápai lakosztálynak a Szent Péter térre néző ablakából mondott beszédében Ferenc pápa Szűz Mária szolgálattételéről szólt.

Mások segítését "kiabálás és hivalkodás, reklám nélkül" kell végezni, mivel a "szeretetnek és az irgalmasságnak nincsen szüksége arra, hogy trófeaként mutassák fel"

- hangsúlyozta.

Ferenc pápa beszélt a normandiai négyek, Franciaország, Németország, Oroszország, Ukrajna hétfői párizsi találkozójáról is. Az egyházfő megoldást sürgetett az évek óta tartó, "Kelet-Ukrajnát érintő fájdalmas konfliktusra". Hozzátette, hogy erős imával kíséri a találkozót annak érdekében, hogy a politikai párbeszéd békét és igazságot teremtsen a térségben és az ott lakók számára is.

Ferenc pápa vasárnap délután a Vatikánból Róma központjába látogat, ahol koszorút helyez el a Spanyol-lépcső szomszédságában magasodó fogadalmi oszlopnál, amelynek a tetején Szűz Mária-szobra áll.

IX. Piusz pápa 1854. december 8-án dogmaként hirdette ki a szeplőtelen fogantatás hittételét. Ez a nap piros betűs, állami ünnep Olaszországban. XXIII. János pápa 1958-ban vezette be, hogy az egyházfő ezen a napon ellátogat ehhez a római Szűz Mária-szoborhoz.

Forrás: MTI

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
Erről az jut eszembe, hogy Mága Zoltán és Mészáros Lőrinc nem kérte az inkognitót mikor adakoztak (a mi pénzünkből) az izomsorvadásos kisgyerek javára. Számító reklám volt a részükről.
fahrenheit451
Sátáista geci, még mondj ilyen lüznhikat.
Semmi lrtekme a kltezésednek, jöcsög.
Mész a levesbe, az újy viharral szemben.
fahrenheit451
iGAZÁBÓL MINDENRE SZAROK.
HALGASD MEG EZT, AZTÁN HALJ MEG:
MÁR A FASZOMAT SEM ÉRDEKLI, HOGY MI LESZ VELED..
HALLGASD MEG, EZT AZTÁN HALJ MEG: GECI: www.youtube.com/watch?v=SlPhMPnQ58k

A JÖVÖBEN TALÁLKOZUNK - VAGY NEM.
LESZAROM!
Málna
@human: Amikor inkognitót kértek, akkor meg azért szidtátok őket, hogy miért nem adakoznak.
fahrenheit451
Na jó, nem szarom le, mert Isten szeretete kényszerít engem.
Mekkora szopás már ez!?

Elviszlek a világ végére is, ha kell, de ne nézz rám - és addig örülj, amíg án nem nézek rád. ha rád kell méznem, meg kell, hogy öljelek. óránkét száz forint bruttó nem ér annyit.
Húzd meg magad, és takatodj hátra a náthésba.
fahrenheit451
Ferenc Pápa, a Sátánista
Nekünk van megbeszélnivalónk.
A faszom a bnelveken beszélédedből.
Sáánista páoa, nekünk van megbeszélni valónk,...
Akarsz beszélni róla?...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.