Újabb képpel jelentkezett a miniszterelnök advent második vasárnapján.

Orbán Viktor már a nyolcadik, sorszámmal ellátott bejegyzését tette ki a közösségi oldalára december elseje óta. A miniszterelnök rendhagyó adventi kalendáriumában most egy adventi koszorú látható.

Íme:

Forrás: Origo, Blikk

Címlapkép: MTI/Soós Lajos

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
@Pegero: tegnap, 23:30; Az Orbán nevű nem ám meszelt falak közé költözik a Várba mert a félisten sehová sem költözik, a Cinege utcában igen jól érzi magát (szerencse, hogy azt is mi fizethetjük) -, hanem aranyszállal és selyemmel átszőtt tapéták közé. Állítólag 362 millió forintunkba került az, hogy 3,3 millió magyar miniszterelnöke a kurvadrága selyemtapétával harmonizáló függönykompozíció (isten bizony így van a közbeszerzési tájékoztatóban), hokedli és lábtartó zsámoly, vagy mi a búbánatos franc közepén trónolva zabálja a marhapörköltet egy szál villával és kézben tartott uborkát harapjon hozzá hersegve. Mert a kicsi Viktort szerető szülei seprűnyéllel verték, ha nem aranyszálas selyemtapéták között múlatta az időt. Az Orbán nevű ember valójában az angol anyakirálynő, csak még nem merték ezt nekünk elárulni. Amennyiben mégsem, fel nem foghatom, hogy fér rá a pofájára ez a végtelen rongyrázás egy döglődő országban. Azt főleg nem értem, hogy azok, akik rajonganak érte – nem, nem a politikusi teljesítményét tartják nagyra, nem az emberi nagyságát, a szellemi képességeit, a gondolkodásmódját tisztelik -, akik ájultan zuhannak a macskakőre, valahányszor a bálvány böfög egy öblöset, hogyan képesek egyszerre több, a végtelenben sem találkozó párhuzamos valóságot kezelni.
Nem zavarna engem az aranyozott selyemtapéta, ha nem lenne olyan idős ember ebben az országban, aki a tulajdon otthonában hal meg azért, mert nincs, aki befűtsön, nincs, aki enni adjon neki. Nem zavarna az sem, ha Orbán kanállal zabálná a ránotthúst, ha nem lenne olyan ember az országban, akinek 22 800 forintból kell vegetálnia, miközben beteg, rokkant és sem dolgozni nem tud, sem kiállni a saját érdekei mellett. Nem érdekelne, hogy az ország miniszterelnöke nem tud késsel-villával enni, hogy felmosórongyot gyűr a nyakába zabáláshoz, ha mindenki lehetőséget kapna az emberhez méltó életre ebben az országban.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
lampa laz
Inkább a sírodon levő koszorút mutatnák végre.
RonaGyuri
meg a foga-fehérjét, ahogy ebben a cenzor által kiradírozott összeállításban is olvasható:

nepszava.hu/3059813_szabad-szemmel-orban-ujabb-revansot-vesz-a-valasztasi-eredmeny-miatt
namihami
És a családi eseményhez az adventi koszorút a Liberális Internacionálé szolgáltatta. A gyertyák Köves Slomó adományai.
balos
@namihami: A mágnes a vasat o1+1geci meg a hülyéket!
Eladott Ország
@Pegero: tegnap, 23:30; Az Orbán nevű nem ám meszelt falak közé költözik a Várba mert a félisten sehová sem költözik, a Cinege utcában igen jól érzi magát (szerencse, hogy azt is mi fizethetjük) -, hanem aranyszállal és selyemmel átszőtt tapéták közé. Állítólag 362 millió forintunkba került az, hogy 3,3 millió magyar miniszterelnöke a kurvadrága selyemtapétával harmonizáló függönykompozíció (isten bizony így van a közbeszerzési tájékoztatóban), hokedli és lábtartó zsámoly, vagy mi a búbánatos franc közepén trónolva zabálja a marhapörköltet egy szál villával és kézben tartott uborkát harapjon hozzá hersegve. Mert a kicsi Viktort szerető szülei seprűnyéllel verték, ha nem aranyszálas selyemtapéták között múlatta az időt. Az Orbán nevű ember valójában az angol anyakirálynő, csak még nem merték ezt nekünk elárulni. Amennyiben mégsem, fel nem foghatom, hogy fér rá a pofájára ez a végtelen rongyrázás egy döglődő országban. Azt főleg nem értem, hogy azok, akik rajonganak érte – nem, nem a politikusi teljesítményét tartják nagyra, nem az emberi nagyságát, a szellemi képességeit, a gondolkodásmódját tisztelik -, akik ájultan zuhannak a macskakőre, valahányszor a bálvány böfög egy öblöset, hogyan képesek egyszerre több, a végtelenben sem találkozó párhuzamos valóságot kezelni.
Nem zavarna engem az aranyozott selyemtapéta, ha nem lenne olyan idős ember ebben az országban, aki a tulajdon otthonában hal meg azért, mert nincs, aki befűtsön, nincs, aki enni adjon neki. Nem zavarna az sem, ha Orbán kanállal zabálná a ránotthúst, ha nem lenne olyan ember az országban, akinek 22 800 forintból kell vegetálnia, miközben beteg, rokkant és sem dolgozni nem tud, sem kiállni a saját érdekei mellett. Nem érdekelne, hogy az ország miniszterelnöke nem tud késsel-villával enni, hogy felmosórongyot gyűr a nyakába zabáláshoz, ha mindenki lehetőséget kapna az emberhez méltó életre ebben az országban.
kokopelli
Erről az Orbán itt...és megmutatja,, vagy valamivel lencsevégre kapták,az "öregemék" etelon vicce ugrik be,
"az XY elvtárs a szarvasmarhák között! Jobbról a második az XY elvtárs!" Szerintem a főnök évek óta nem vett
klo-papírt sem! ...van szolgálatbeosztás is erre a célra a fideszben?
Eladott Ország
@kokopelli: A klotyópapírt Semjénzsóti szolgáltatja a csúti ánuszrózsájához, olyan szépen tud csücsöríteni és nyelvével egészen a meleg szarig tud behatolni. Szinte csak lesi nagy áhítattal az egyélőisten minden szavát.
forum.p24.hu/forumkep/28/271792/429/12849070/1.jpg
fahrenheit451
A miniszterálnok...
Van képe hozzá!
Az összes karácsonyi kellék (okultista) pogány szokás. - ezt azért végod, te nagyön keresztény(kedő) köcsög?
tudode
Olyan snassz, hogy nem veszi észre, hogy MÁR BEVÁSÁROLT VELE az ország, nem kéne naponta MUTOGATNIA magát, mint ellenzékben, amikor
.

---- A Story 2009-es konzervsztorikkal adta el Orbán Viktort és a feleségét.
.
444.hu/2015/04/23/a-story-2009-es-konzervsztorikkal-adta-el-orban-viktort-es-a-feleseget
.
Játssza a maszatost akkor, amikor a kortársai arról szamizdatoznak, hogy 30 év után oda vezette az országot, ahol a part szakad:
.
nyomtassteis.hu/lapszamok/
.
nyomtassteis.hu/wp-content/uploads/2019/11/nyomtassteis-120szam.pdf
.
Ünneprontó piti pasi!
kokopelli
@Eladott Ország: Olyan emberközeli politikusnak szeretné magát beállítani,de nagyon hamisan sikerül!
Túllő a célon,pl. a kocsmai trágár énekléssel,a zsebretett kézzel,a sétáló pártáttársak csoportjából való
kiszólásaival,stb. stb!Egy ME-nek valamit "képviselnie" kellene,jópofizás nélkül is!!Foschnak a beosztottjai
valamit szóvá tenni?
Eladott Ország
@kokopelli: Napról napra egyre világosabb, hogy ez a hányingerkeltő nyitott könyv, ez a plebejus, vagyontalan isten átka, akit agyba-főbe vert az apja gyerekkorában (akit szintén Győzőnek hívnak), örökös frusztrációjában elveszítette azt a mércét, ami megállj-t parancsolhatna minden napra jutó aljasságainak. Ennek az egész családja közpénzből él, az európai támogatások úgy ömlenek hozzájuk, mintha nem lenne holnap, minél hangosabban ócsárolja Viktor a kizsákmányoló Uniót, annál kövérebbre hízik a családi kassza. Az egy Viktorra jutó két Győző lassan kevés ahhoz, hogy hordják, lapátolják, vasvillával forgassák a milliókat, százmilliókat, milliárdokat. Ha ezek 13-an lennének testvérek, akkor annyi a háttérben meghúzódó senkiházinak kellene vállalkozás, föld, kastély, jacht, összkomfortos, kacsalábon forgó palota. A műkincseket hagyjuk, az erdőszéli putri faláról nem ragadt rájuk semmiféle kultúra iránti igény.
funbook.hu/kepek/vicces_kepek/2011_11_14_22_11_14.jpg
uploads.disquscdn.com/images/616f11913dbec0d498438eb100f094e92a337fab060befac82caeda8f9c1ab15.jpg
olkt.hu/wp-content/uploads/2018/01/nyugdijas_penz_0.jpg
CsipkeRózsa
Remélem, a harmadik és a negyedik gyertyát is láthatjuk, mielőtt a karácsonyfát megmutatja nekünk.
kokopelli
@Horizont: "cezaró-mániának" nevezik ezt a kórt!?
@CsipkeRózsa: ..ők a németek karácsonyfáit kukkolják 1000 km-ről!...(hallomásból)
grincss
@CsipkeRózsa: Én meg azt remélem, h már a harmadikat sem tudja meggyújtani!
Eladott Ország
@Pegero: tegnap, 20:55; A KESMA vezér és alapjogokért központ (Szánthó Miklós szervilis fidesz faszszopó) anyagából dolgozom. Szánthó Miklós lett fideszék propagandagépezetének új vezetője. Ahelyett a bácsi helyett, akire nagyon megharagudtak kereszténykonzervék mert azt merte mondani, hogy a tehetséges újságírók a másik oldalon vannak. Szánthó ilyet az életben nem fog mondani, az tuti. Én nem tehetek róla, de erről a figuráról kivétel nélkül mindig eszembe jut valami. Konkrétan ez:
uploads.disquscdn.com/images/09f2c4b126c5a7424897379605dc4f43e7f37f3b4e01841d4e9144f8d24af848.jpg?w=600&h=417
uploads.disquscdn.com/images/5c503f57dcd4a279b746b6dd0423c60dd68ed6b158ab16df18ceaa33fe55bf16.jpg?w=600&h=471
uploads.disquscdn.com/images/f99f9943ec3d091b43f3b9d6fbb7aafa17f63e82cb3cf181e56040715f1b3fb5.png?w=600&h=365
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2019/03/bajusz.jpg
Jó, én vagyok a gonosz dög. Az Alapjogokért Központ nagyszerű igazgatója nem is így néz ki. De! Csak már az agyrágó bogár is éhenhalna tőle.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2019/03/sz%C3%A1nth%C3%B3.jpg
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2017/04/%C3%A1tl.png
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2017/04/bz.png
Zömítsünk. Az állam (köz)pénzt tol egy alapítványba, az alapítvány támogatja a dr. Szánthó Miklós Géza tulajdonában és ügyvezetése alatt álló Jogállam és Igazság Nonprofit Kft.-t, ami aztán támogatja a dr. Szánthó Miklós Géza igazgatása alatt működő Alapjogokért Központot (a Századvég is támogatja egyébként), ami aztán kiáll a kormány minden hülyesége mellett (tök függetlenül) és követeli a külföldről finanszírozott szervezetek átláthatóvá tételét. Én meg követelem a kormány és a Fidesz által finanszírozott, kitartott, eltartott, prostituált szervezetek, központok, alapítványok, sajtótermékek, weboldalak, blogok címoldalán egyértelműen feltüntetni, ha közpénzből kormány és/vagy pártpropagandát folytat az illető szervezet.
fahrenheit451
Adventshit

Adventi illatok a város főterén.
Ez a karácsony ma egy képregény.
Fekete-fehérben mennek a hősök,
József a jászolban részegen őrjöng.

Négy gyertyaszál a koszorún,
sóhajt az első szomorún,
a Béke lennék a földön,
de a lángom csak füstölög,
nem őriznek az emberek,
elalszok - már csak reszketek,
tündöklésem is megkopott,
a gyűlölet eltaposott.

Advent.
Újra Advent.
Egy év megint elszaladt.
Sorakoznak, várnak a gyertyák.

(Lehet, hogy túl sok Thomas Mannt és Franz Kafkát olvastam gyerekfekjjel? - nem volt kötelező, én akartam.
Azóta is próbálok felejteni...)
Ludmilla
ki a radai rosseb kíváncsi ennek a gyűlöletkeltő mocskops féregnek az adventi koszorújára...
advocat
Orbán nem katolikus. Azaz nem keresztény, hanem keresztyén. Református. Ott van ádventi koszorú? Nem értek hozzá! Nem ateisták segítsetek.
fahrenheit451
@advocat: Jó kérdés.
De néha sokszor a jó kérdésre sem kapsz - vagy semmiylen, vagy rossz, vagy jó - választ.
Ha kapnál is, a lényeget tekintve irreleváns - az összes válasz!
Miért? (ez is egy jó kérdés - ezért kérdezik a gyerekek mindig: "Miért?")
Mert rossz az alap. És, ha az alap rossz, akkor onnantól kezdve csak rossz következtetéseket levonni - és az e szerinti "jó" válasz is egy sucks.
kokopelli
@advocat: A tapasztalatom szerint a keresztényeknél általában van "advent koszorú"! (tapasztalból!)
kokopelli
@Eladott Ország: ..én meg azt hittem,hogy ez egy tárgyalás utáni csoportkép!2000 évet kaptak (nehéz vasban),
hogy egymás között eloszthassák!?
kokopelli
@Eladott Ország: "..szárazkenyéren és vizen?" (;-))
fahrenheit451
Én is megmutatom: www.youtube.com/watch?v=bT7fVTkG3M0
Imádtam a kis póklábú robotot. Sokat segógített a karácsony megvédésében.
kokopelli
@Eladott Ország: ..én a parkolópályára gondoltam! Bajkonur-nál van a beszállás!... retour nélkül!
kokopelli
@Eladott Ország: ..nem tudom,hogy a rovar honnan veszi az info-it! Pl..hogy én hol vagyok? Az ő mottoja
lehet a "mindenhol jó,delegjobb sehol" ? U.i. vannak a fórumon olyan emberimitátorok,akiken átlépek!
Jozefina
Egyszer majdcsak elégnek a gyertyák és csak a koszorú marad!!!
Aki Én
-Apa, ég a karácsonyfa.
-Nem ég, hanem világít.
-...jó, de már a függöny is világít...
Eladott Ország
@Pegero: Valójában nem más ez a rezsim, mint egy kibaszottul nagy kupleráj. De nem egy normális kupleráj, hanem egy olyan, ahol a kurvák örök hűséget és szerelmet hazudnak a főmadámnak, a striciknek és egymásnak, élnek a saját mocskukban, szaporodnak egymás között és időnként kiordítanak a csukott ablakon és ettől úgy érzik, ők irányítják a világot. Közben ádázul, engesztelhetetlenül gyűlölik azokat, akik a kupin kívül, az utcákon, tereken szabadon sétálnak. Ezeken nem lehet segíteni. Rájuk kell zárni az ajtót, be is kell szögelni, ki ne másszanak a küszöb alatt, aztán hagyni kell, hadd falják fel egymást. Ha meggyengül a hatalom aktuális birtokosa, akkor máris keresnek egy nagyobb, erősebb segget maguknak, mert csak a legnagyobb valag szarszagú melegében érzik biztonságban magukat. Ezzel még nem is lenne semmi baj, bélféregnek is kell lenni, ha már ezt a leosztást kapta valaki. A gond abból van, amikor a bélféreg megpróbál az ő puha, gerinc nélküli kis féregtestével úgy tenni, mintha erkölcsi mérföldkő lenne, mintha a tisztaság, emberség, szellem és bölcsesség fénye lobogna az áttetsző, puha kis szervezetében. Holott nem lobog.
Eladott Ország
@Pegero: "A csillagokat lehozták, az összes tüzet ellopták
Rettenetes sötét, sötét van
Elfáradt a napsugár, szegény szentjánosbogár
Rettenetes sötét, sötét van
Te vagy a fény az éjszakában, gyere dolgozz a lámpagyárban"
P. Mobil - Lámpagyár
www.youtube.com/watch?v=EjTyKtOpHYs&feature=youtu.be

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.