Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint átlátható működési modellt, "kristálytiszta, kiszámítható" helyzetet és felelősségi viszonyokat teremt az Országgyűlés előtt lévő kulturális törvényjavaslat a színházak fenntartásában.

Nagyot csúsztat az EMMI, hogy védje a színházak államosítását

A tárc közleménye szerint az önkormányzatok ezután is szabadon dönthetnek arról, hogy önként vállalt feladatként fenntartanak-e saját színházat vagy sem, és ha igen, azt csak önkormányzati vagy vegyes (állami és önkormányzati) fenntartásban kívánják-e működtetni. Ez teljesen tiszta helyzetet teremt: a színház működéséért a fenntartó a felelős – szögezte le az Emmi.

Mint ismertették, önkormányzati színház önkormányzati pénzből, állami színház állami pénzből, vegyes fenntartású színház állami és önkormányzati forrásból fog működni.

A kommünikében egyúttal az Emmi határozott álláspontjának nevezte, hogy "a Gothár-féle szexuális zaklatási ügy nem maradhat következmények nélkül".

Arról azonban nem szól a közlemény, hogy a kormány javaslata már október 29-én közigazgatási egyeztetés elé került, miközben a Gothár-ügy csak november 19-én pattant ki.

Álláspontjuk szerint "az ellenzék hangulatkeltése a szokásos álhírgyártásra épül". A minisztréium hazugságnak minősítette, hogy meg kell szűnniük fővárosi színházaknak. A főváros, ha akar, teljesen önállóan működtethet saját színházakat, annak minden fenntartói jogával együtt. Fővárosi tulajdonban lévő színház csak akkor szűnne meg, ha a fővárosi közgyűlés úgy dönt, hogy nem kívánja tovább működtetni – részletezték.

A központi költségvetés "eddig is nagyvonalú és egyre emelkedő" támogatást nyújtott a kulturális intézményeknek, különösen a színházaknak – áll a közleményben.

Hangsúlyozták: a most benyújtott kulturális törvényjavaslat célja, hogy a közpénzeket átláthatóan használják fel, és ahhoz teljesen világos felelősségi viszonyok társuljanak. "Önmagában az is indokolttá teszi a felelősségi viszonyok tisztázását, hogy az elmúlt időszakban köztörvényes, nem pénzügyi jellegű visszaélések gyanúja merült fel állami és önkormányzati forrásokból is működő színházakban" – indokolt a tárca.

Kitértek arra is, hogy a mostani javaslat "semmilyen módon nem változtat" az önkormányzatok kötelező és önként vállalt feladatain. Az önkormányzati fenntartású színház működtetéséhez szükséges forrásokat az önkormányzat a saját költségvetéséből biztosítja. Amennyiben az önkormányzat az önkormányzati fenntartású színház részére a működéséhez szükséges forrásokat teljes körűen nem biztosítja, úgy az önkormányzat a kormányhoz közös működtetésre vonatkozó kérelmet terjeszthet elő.

Ebben az esetben a közös működtetésről 30 napon belül a miniszter és az önkormányzat megállapodást köt. A vegyes működtetés keretében az állam kiszámíthatóbb módon, tervezhetően nyújt támogatást és biztosítja a színház munkatársainak bérfejlesztését – közölte az Emmi.

Az állami és vegyes fenntartású színházak, "ahogy eddig, ezután is kiszámítható pénzügyi támogatásokra számíthatnak", amelyet megállapodásban rögzítenek majd. Ez garanciát ad a vegyes működtetésű színházak művészeti szabadságára is – fűzték hozzá.

A tárca rögzítette azt is, hogy az állami fenntartású színházak működtetéséhez szükséges forrásokat a központi költségvetés biztosítja. "Tehát egy, a fővárosi önkormányzat által fenntartott és finanszírozott fővárosi színház működésébe az állam, a minisztérium nem szól bele. Így nemhogy csökkenne az önkormányzatok önállósága ezen a téren, hanem nő" – olvasható a tájékoztatóban.

Emlékeztettek rá: a minisztérium már előzetesen nyilatkozott arról, hogy a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) sem szűnik meg.

Magyarország idén több mint 125 milliárd forintot költött az előadó-művészeti szféra támogatására. Az önkormányzati fenntartású színházak és az évek óta növekvő számú független színházak működésre fordítandó központi költségvetési támogatás folyamatosan nő – hívták fel a figyelmet.

Egyúttal közölték: a napokban átutalják a fővárosi színházak számára az előadóművészeti többlettámogatás harmadik részletét, mintegy 1,2 milliárd forintot.

"A tavalyi évhez képest a fővárosi színházak az állami támogatáson felül összesen 526 millió forinttal kaptak nagyobb összegű előadóművészeti többlettámogatást, a többnyire vidéki nemzeti és kiemelt státuszú kőszínházak pedig 20 százalékkal magasabb forrásból gazdálkodhattak az előadó-művészeti többlettámogatási keretből" – írta a minisztérium.

Forrás: MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemkati
Hogy micsoda képmutató hazug banda ez!! Nahyon elég volt már belőlük.

Akinek fontos a hazája, a fővárosa, a kormánytól független, szabad élet, szabad döntés, szabad önkormányzatiság,
AZ MA 6-KOR OTT LESZ A MADÁCH TÉREN!!! Ezer, tízezer ok van ezeknek az eltakarítására, legyen ez a csepp az utolsó a pohárban!
RonaGyuri
kristálytiszta, kiszámítható??? kiszámíthatónak kiszámítható, no de tiszta??? =))
kissé felnőttem
ugy mint a tahó pénzekkel? ludasmatyi nevü ujság jut rólatok az eszembe, ugyhogy el a kezekkel a kulturától is
Jozefina
A nyugdíjakat is így lopták el!!! Bár ígérték a visszafizetést, de ez nem történt meg és nem is fog!!! Egy szavuk nem igaz!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2020. January 25., 09:03
Felhős, hideg idő lesz
Itthon - 2020. January 24., 21:48
Rákkeltő orosz kekszet hívott vissza a Nébih