Novák Előd fejezze be a hazudozást! – írta közleményben csütörtökön a DK, válaszul arra, hogy a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke korábban Lakos Imre XI. kerületi polgármesteri kabinetvezető leváltását követelte.

DK: a fideszes szélsőjobb hazudozik

A DK szerint Novák Előd sajtótájékoztatóján azt "hazudta": az újbudai polgármester kabinetvezetője korrupciós ügybe keveredett azzal, hogy a piaci ár feléért-harmadáért juttatott ingatlanhoz egy DK-közeli céget.

A DK szerint Novák Előd "egy egyszerű előterjesztést sem tud értelmezni". A szóban forgó ingatlan bérleti szerződésének meghosszabbítását a jelenlegi bérlő kérte az önkormányzattól. Újbuda közgyűlésének gazdasági bizottsága – a kulturális bizottsággal együtt – eleget tett a kérésnek, és azt is engedélyezte, hogy a bérlő a jövőben kulturális tevékenységet folytasson, "természetesen a bérleti díj csökkentése, vagy bármilyen egyéb kedvezmény nélkül".

A piaci alapú bérbeadást egyedül Novák Előd nem szavazta meg, a vita és a döntés szó szerinti jegyzőkönyve hozzáférhető lesz az ujbuda.hu honlapon, a bérlő pedig megteszi a szükséges jogi lépéseket Novák Előddel szemben – tudatta Varga Gergő, a DK újbudai frakcióvezetője a közleményben.

Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, újbudai önkormányzati képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: Lakos Imre "keresztülnyomott" az önkormányzat gazdasági bizottságán "egy kisebb korrupciós ügyet". Novák bejelentette, hogy pártja hivatali visszaélés miatt feljelentést tesz az ügyben.

Novák sajtótájékoztatója után néhány órával László Imre, Újbuda DK-s polgármestere Facebook-oldalán azt írta: "ezen a héten arra a döntésre jutottunk (...), hogy közös munkánkat befejezzük. Lakos Imre munkaviszonyát közös megegyezéssel megszüntettük".

"Egyetértettünk abban (...), hogy fontosabb az egységes, közös cselekvés, mint az azt esetleg akadályozó véleménykülönbség" – fogalmazott a polgármester, köszönetet mondva Lakos Imrének eddigi munkájáért.

(Kép: MTI/Bruzák Noémi)

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Már testületileg hazudják magukat másra az efftársak? A "műfajt" reggel, éjjel meg este "művelők"?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.