Az atv.hu információja szerint a IV. kerület mai képviselőtestületi ülésén két szocialista képviselő bejelentette, hogy átülnek a Demokratikus Koalíció frakciójába.

Elfogy az MSZP – két képviselője is átült a DK-ba

Mindketten egyéni körzetet nyertek közös ellenzéki jelöltként, de az MSZP tagjaiként. A testület politikai aránya úgy módosul a két párt között, hogy a DK-nak 6, az MSZP-nek 1 képviselője lesz Újpesten. Úgy tudjuk, a két volt szocialista, Farkas István és Szabó Gábor nem csak frakciót, hanem pártot is váltott, és átlépnek a Gyurcsány Ferenc vezette szervezetbe. Az információt mindkét pártból megerősítették az atv.hu-nak.

Az újpesti önkormányzatot a Momentum tagja, Déri Tibor vezeti, a kerület országgyűlési képviselője a DK-s Varju László. Mint arról beszámoltunk, október legvégén az újpesti MSZP elnöke, Trippon Norbert lépett ki a szocialistáktól és csatlakozott a DK-hoz.

Forrás: atv.hu

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Béla333
@Eriksson: 20.22
Persze, semmi sem biztos!
De a programjuk tele volt olyan tervekkel (most az LMP-ről tudok beszélni), ami megvalósulása esetén egy átlátható, a korrupciót visszaszorító elképzeléseket tartalmazott.
Nyilván ez nem kell a magyaroknak, nekik az elmúlt 30 évben már bizonyított maffia csapatok kellenek!
Megkaptuk!
Eriksson
@Béla333: Hagyjuk ezeket a terveket, programokat, mert ezek bármely pártnak vannak. Aztán mikor helyzetbe kerülnek, sehol semmi. Felejtős.
Akkor már egy más koncepció mentén haladnak a dolgok.
Béla333
@Eriksson: 20.34
Igaz! A már bizonyított korrupt, tolvaj, maffia szövetségben lopkodó pártok helyett nem kell olyan, aki ennek az ellenkezőjét hirdeti, hiszen még majd képes lesz és ha helyzetbe kerül még meg is valósítja!
Mennyivel jobb az, akiről biztosan tudni, hogy mindent ellop, ami nincs lebetonozva... (Vagy még azt is egy betonkalapáccsal...)
human
Örömmel hallom. Remélem minél hamarabb megszűnik. Mondom ezt, mint sokáig mszp szavazó.
Egyébként 2014 óta már volt egy olyan érzésem, hogy az mszp vezetése is úgy látta, hogy vége a pártnak. Csak hát nem egyszerű elfogadni a helyzetet. Az sokat segít, hogy sorra derülnek ki, hogy több tagjuk kollaborál a fidesszel, közös anyagi érdekek kötik össze őket. Ez a párt nem tud már megtisztulni. A tiszta kezű tagjaik majd átmennek egy másik pártba. A többi meg tolja a fiesz szekerét amíg a NER ott nem hagyja az út szélén őket is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.