A Párbeszéd felhívására civilek demonstráltak a parlamenti képviselők jogait szerintük csorbító jogszabályok ellen kedden Budapesten.

Tüntettek a szájkosár-törvény ellen

A 60 perc a szabadságról címmel a Kossuth térre meghirdetett tüntetésen színészek, képzőművészek, klímaaktivisták, diákok követelték a demokratikus normák tiszteletben tartását. Többen úgy vélekedtek, hogy "az országgyűlési képviselők jogait korlátozó jogszabályok" nyomán diktatúrává vált Magyarország.

A parlament múlt kedden fogadta el az Országgyűlés működését érintő törvények módosítását, amely alapján a jövőben szigorúbban büntethetők a Ház rendjét megsértő képviselők. Emellett – kormánypárti képviselők kezdeményezésére – a házszabályt is módosították, megváltoztatva a frakciókra vonatkozó szabályokat.

A tüntetésen felszólalók egyebek mellett európai színvonalú egészségügy megteremtését, az igazságszolgáltatás, a tudományos kutatás és az oktatás függetlenségének biztosítását követelték, továbbá hatékony klímavédelmi intézkedéseket sürgettek.

A meghívóban az szerepelt, hogy a tüntetésen a Párbeszéd képviseletében felszólal Tordai Bence és Kocsis-Cake Olivio országgyűlési képviselő, ám ők a demonstráció meghirdetett ideje alatt nem álltak színpadra. Az ellenzéki párt erről az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta, hogy a parlamenti napirend miatt maradtak el a felszólalások.

A demonstráció több tucatnyi résztvevője közül többen európai uniós, nemzeti színű és Párbeszéd-zászlókat lobogtattak.

(Kép: MTI/Kovács Tamás)

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.