Veres Margit úgy döntött, még mulatozik egy kicsit.

Városbálon mulatozott az elítélt balmazújvárosi polgármester – másfél éve nem vonul börtönbe
Fotó: MTI/Kovács Attila

2018 áprilisában ítélte öt év letöltendő börtönbüntetésre a Debreceni Törvényszék Veres Margit volt Balmazújvárosi polgármestert.

Veres Margit a vádirat szerint 2012-ben

még jegyzőként fogadott el 400 ezer forintot és egy gépkocsit egy vállalkozótól, aki az általa épített rendezvénycsarnokhoz szeretett volna 180 millió forint állami támogatást szerezni. Balmazújváros ebben az évben 450 millió forint állami támogatási kerettel gazdálkodott.

A bíróság bizonyítottnak látta, hogy Veres 2013-ban egy fiktív adás-vételi szerződéssel jelentősen a valós értéke alatt vett meg egy autót a nagyvállalkozó cégétől, s ezzel megvalósult a hivatali vesztegetés.

A volt városvezető azóta sem vonult börtönbe, bár lehetősége lett volna rá – nem kért halasztást a bíróságtól, ugyanakkor a törvényszék sem adott ki elfogatóparancsot ellene.

A 24.hu szúrta ki, hogy a Hajdúnánási Televízió felvételén 8:22 körül bukkan fel Veres Margit a jobb alsó sarokban, Tiba István fideszes országgyűlési képviselő, Jakab István MAGOSZ-elnök és Szolláth Tibor fideszes hajdúnánási polgármester társaságában élvezi az életet.

Városbálon mulatozott az elítélt balmazújvárosi polgármester – másfél éve nem vonul börtönbe

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
@Shikari: Hulyegyerek!
Ha DK-s lenne mar reg elfogatoparacsot adtak volna ki ellene, es az osszes lakajmedia szajkozna. Csakis fideSSes lehet, akit a fogeci nem hagy az arokparton.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Clavigo
A mi kutyánk kölyke,,,,oszt jó napot.
Józsipapa
Miért is nem gyűjti be a Rendőrség ???
Várják a börtönben !!!
nezelodo
Az elítélt tyúktolvaj gyerek vajon hányszor mehetne be a kocsmába azután, hogy elfelejtett bevonulni a kóterba? Alighanem a Sanya bá legényei az első elbliccelt nap után tűvé tennék érte a kertaljai szalmakazlakat, meg a rekettyést a folyó parton! Ha meg nem találnák, tele lenne a körözési fényképével mindegyik Lölö féle megyei meseújság, és vicclap!
Józsipapa
Ebben is intézkedhetne az igazságügyi
miniszterasszonx !!! SÜRGŐSEN !!!
Karácsonyt a börtönben tölthetné !!!
nezelodo
@Józsipapa: Nem fog intézkedni, nyugodtan járhat a dakota pártrendezvényekre, és a haja szála sem görbül, csak ha a fodrásza akarja.
Yoda69
@Shikari: Hulyegyerek!
Ha DK-s lenne mar reg elfogatoparacsot adtak volna ki ellene, es az osszes lakajmedia szajkozna. Csakis fideSSes lehet, akit a fogeci nem hagy az arokparton.
ómió
A "független bíróság" meg sehol? Pedig tele van "jó efftársakkal"! Vagy ez a csámcsi-szolgáltatása?
Sámannus
Ezek szerint együtt hajlandók csak böribe menni.
kissé felnőttem
Marisnak is jó pártfogója lehet ha itt lébel vagy a 10 első pártkönyv egyikének gazdája. Engem másnap elvittek volna Dél- Karolinából is. Nem az Alfőldről. nos most hol is Polt. aha és még jutalom hegyeket oszt.
Macskaszem
Fideszes bűnözőknek nem kell börtönbe menniük. Sőt, ha elég pofátlanul lopnak, még ki is tüntetik őket.
www.fuggetlennemzet.hu/reszletek.php?id=7762
volvós
Ez a leszbikus ringyó megvárja, amig Kalocsán a Női börtönben
ürül egy franciaágy, hogy kényére hancúrozzon...
justhpeter
@volvós: Szerintem tévedsz. Nem a leszbi játsza itt a fő szerepet. Szerintem be akarja várni a többi fideSS-kdnp bűnözőt.
volvós
@justhpeter: .de külsőleg tuti, hogy nema pasikat szereti...
Eladott Ország
A hivatali vesztegetés csak a BTK-ban bűn. A fideszben erény. Öt év börtönt kapott, mégis Kövér Lászlóval kirándul Erdélyben a volt balmazújvárosi polgármester.
És ő mikor következik?!
uploads.disquscdn.com/images/4cccf0b0fd560446b4eaa23ce8046949003d31729d2950efe6d3eb43478ae62a.jpg?w=600&h=402
kereső
Nem találják ,mint anno schlett csabát? majd csak elévül ez is- mint a josip tot/kaya ibrahim.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.