Nem elégedett a hatóságok munkájával és hozzáállásával Orosz Bernadett, ezért levelet írt az illetékeseknek – tudatta a 168 óra.

"Nem védett meg a rendőrség" – levelet írt Varga Juditnak Bernadett, a brutálisan összevert édesanya
Fotó: TV2/Mokka

A Bujákon, egy volt katonatiszt által súlyosan bántalmazott hatgyermekes nő országszerte ismert lett, miután megírta kálváriáját. Berndadett hiába kért távoltartási végzést és személyi védelmet, kérését elutasították. Majd később, mikor már megtörtént a baj, a rendőrség tájékoztatása szerint „újabb adatok alapján” kezdeményezték.

(A rendőrség korábban azt állította, megfelelően jártak el az ügyben.)

Bernadett Varga Juditnak írt levelet, amelyben úgy fogalmaz, "ma Magyarországon olyan, mintha az agressziót díjaznák. Áldozat- és tanúvédelem járna, de semmit nem kapok".

Értem én, hogy a legkisebb ellenállás mindenkor a védtelen, önálló jogállással még nem rendelkező gyermek. Majd a bántalmazott és megfélemlített anya. Személyes tapasztalatom szerint, intézményesített bántalmazás és semmittevés, áldozathibáztatás van Magyarországon. Miért nem biztosítják az alapvető jogaimat? Miért nem néznek embernek? Azonban európai uniós állampolgár is vagyok, akinek jogai vannak, ha erőszakos bűncselekmény áldozata lett

- írja.

Orosz Bernadett azt is hozzátette, nem érti, hogy az Alaptörvényben biztosított jogok neki, egyedülálló hatgyermekes édesanyának nem járnak, akit majdnem halálra vert az elkövető.

A nő úgy véli, a legnagyobb ütést akkor kapta, amikor a rendőrség nem védte meg őt.

Mi kell Önnek ahhoz, hogy végre belássa, Magyarországon nem kapják meg az erőszak áldozatai a nekik járó megfelelő védelmet? Még több értelmetlen halál? Még több áldozat? Még több árván maradt sérült gyermek? Még több halott gyermekét gyászoló édesanya? Nem ugrott még meg eléggé a statisztika?”

– tette fel a kérdést a miniszternek Orosz Bernadett, és kérte, hogy a győri gyermekgyilkosság esetéhez hasonlóan azonnal rendeljen el a miniszter vizsgálatot az ő ügyében is.

A levelet megkapta Varga Juditon kívül Orbán Viktor kormányfő, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság Elnöke, Dobrev Klára alelnök, Evelyn Regner és Katarina Barley EP-képviselők, Gurmai Zita országgyűlési képviselő, Karácsony Gergely főpolgármester és Varga Andrea miskolci alpolgármester is.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

teuton
@Pegero: A hülyekert nem kar, veled barmi lehet, senkit nem erdekel! Legfeljebb sokan örülnenek, ha vegre eltakarodnal innen debil testvereiddel (durrfing + hascsikari) együtt!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
teuton
@Pegero: A hülyekert nem kar, veled barmi lehet, senkit nem erdekel! Legfeljebb sokan örülnenek, ha vegre eltakarodnal innen debil testvereiddel (durrfing + hascsikari) együtt!
RonaGyuri
@teuton: nincs igazad őt sérelem érte mikor az OPNI-t bezárták!!! =))
RonaGyuri
hát igen sajnálatosan gyakori példa, de a többiek valamiért nem alkalmasak propaganda célokra! =))
moareka
Na Juditka,lehet cinikuskodni, lenézni, nagy arcnak lenni, magácskának ez a levél nem jó "ajánlólevél"! "Bokros teendői mellett, talán azonnal cselekednie kellett volna, nem össze vissza hazudozni az EU-ban a magyarországi "jogállamiság" kérdésében... Jobb helyeken, az illetékes miniszter azonnal cselekszik, vagy veszi a sátorfáját...
1magyar
Egy anya, nő feljelentését a rendőrségnek komolyan kellene venni és nem a vért megvárni!
Ha egyszer el mer jutni odáig egy nő, hogy feljelenti a zaklatóját akkor azonnal lépni kell mert a következő lépés sajnos tragédia.
1magyar
Na meg a sok buta nő, soha ne higgyen egy olyan embernek többé aki egyszer is megverte őt vagy a gyereket! Azonnal ott kell hagyni örökre.
SystemError
Sajnáljuk, de a miniszterelnökünk, akkor érzi erős férfinak magát, ha nincsenek "nő ügyek"
görbetükör
@1magyar: Sok buta férfi azt hiszi, ez a megoldás.
Az esetek döntő többségében akkor verik halálra, vagy legalábbis nyomorékká a nőt, mikor az otthagyta. Mert senki nem védi meg.
csak úgy....
@Pegero: Lana23
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - getmeets.com...
csak úgy....
@Pegero: roimode
MooXi.net... - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
teuton
@Pegero: ÖNALLO gondolataid is vannak, vagy arra nem futja az IQ-bol???
teuton
@Pegero: Igy nezel ki? Miert nem rögtön igy teszed fel magad??? Ezen tul pedig a szemelyeskedö mocskolodasaidnak mi köze van egyaltalan a cikk temajahoz? Ja, teged nem ezert fizetnek??? Hat sovany kenyer lehet, a hascsikarival kell osztoznod az ö napi 200 mocskaval az 5 forintokon...
teuton
@Pegero: Szegeny kis idiotam, ne erölködj mar tovabb, mert kijön az aranyered! Csak a szamokat tanuldd meg, ha mar ertelmes irasra nem vagy kepes, csak kepekkel tudsz kommunikalni, mint egy ovodas, es szamoldd a lajkokat! A tieid es az enyemeket...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.