A kormányzati támogatási összege eléri a 363 milliárd forintot.

Már 120 ezer család, körülbelül félmillió magyar ember otthonteremtését segítette a kormány október végéig a családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok)

– közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A kormányzati támogatási összege eléri a 363 milliárd forintot, ennyivel kevesebbet kellett költeniük a családoknak az otthonteremtésre. A családvédelmi akcióterv részeként júliusban életbe lépett, használt lakás után járó kedvezményes hitelt és a falusi csokot is sokan igénylik, ez utóbbit július 1-je óta már majdnem 15 ezren kérték.

Több száz milliárdot fizetett ki az állam a csokra

A 2015. július 1-jén bevezetett csokot igénylők mintegy fele kétgyermekes, 37 százaléka pedig háromgyermekes, és eddig 57 ezer gyermek megszületését vállalták előre a szülők vagy leendő szülők.

Közölték,

tíz új építésű lakóingatlanból kilenchez, míg a használt lakásoknál minden nyolcadik vásárláshoz veszik igénybe a kedvezményt.

A támogatás kétharmadát új, egyharmadát használt ingatlanra fordítják a családok.

Egyre többen élnek azzal a lehetőséggel is, hogy július 1-jétől a csokhoz kapcsolódó kedvezményes hitelt már használt ingatlanok vásárlásához is igénybe lehet venni.

A csok mellé felvehető, garantáltan 3 százalék alatti kölcsönt, valamint a lakások jelzáloghiteléhez nyújtott támogatást – amely a július 1-jét követően megszületett második gyermek után 1 millió forinttal, a július 1-je után született harmadik gyermek után 4 millió forinttal csökkenti a családok jelzáloghitel-tartozását –, valamint a falusi csokot már közel 15 ezer ember igényelte július 1-je óta.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Mintha halálos lenne a CSOK-juk, mert a magyar 2010 óta fogy, mint a manca pöcke 10 millió alá!!!
.
----- Gyorsulva fogy a magyar
.
www.napi.hu/magyar_gazdasag/gyorsulva_fogy_a_magyar.697186.html
-------------------------------------------
.
www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tps00001.html
.
Valami gáz lehet őféleseggük vonójában! a betonszarkofágok helyettt kulipintyók építésével!!!
namihami
Ennek a fele néhány év és a kiakoltatottak népes táborát fogja gyarapítani.
Legalább abban reménykedjen, hogy a 7 üléses autónak jó a klímája (nyáron) és a fűtése (télen).
Valahol mégiscsak lakni kell majd nekik is.
Rockxy
mácsak az kéne, hogy valaki bebizonyíccsa, hogy ezis lopottpéz.
azmeg főleg kén, hogy bárki elhiggye.
Qqberci
Számoljunk:ez családonként átlag 3 millió Ft. mit lehet ebből csinálni?...
Grafix69
A képlet nagyon egyszerű. Az állam kihelyezi a közpénzt ( CSOK ) a családoknak hitelbe, a bank megelőlegezi, az állam kifizeti. Az adós elveszti a munkahelyét a bank elveszi az ingatlant a közpénz elveszti közpénz jellegét, a befizetett összeg és az ingatlan magánvagyon lesz, Mészáros Lölövics , vagy OTP , vagy Orbán vagyon .
Lepényleső
Az állam soha,semmire,semmikor,sehol sem fizetett ki semmit. Az mindig úgy történik,hogy kiürítik a polgárok zsebeit.
Ráadásul az államnak mondott naplopók mindezt bőségesen lefölözik?
Yoda69
@Grafix69: Nálad a pont. Még annyit fuznek hozzá, hogy a 10 millas támogatás valójában pofon volt a szarnak, mert ennyivel dragultak a lakások egybol. De az epitoipari alapanyagok is. Viszont lett félmillió potenciális adosunk, akiket a fideSS maffia örömmel fog majd utcára tenni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.