2023-ban tartják a világbajnokságot Budapesten.

Az Index cikke szerint a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint a kormány elfogadta a fővárosi önkormányzat feltételeit a 2023-ban megrendezendő budapesti atlétikai világbajnoksággal kapcsolatban. (A tervek szerint az eseménynek helyet adó stadiont a Csepel-sziget északi csúcsán és azzal szemközti, Ferencvároshoz tartozó területen építik fel.)

Atlétikai vébé: az utolsó pillanatban a kormány is rábólintott a főváros feltételeire

Fotó: Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja

A határozatban megjelentek szerint a kormány örül, hogy a fővárosi közgyűlés is rábólintott a rendezvényre, és felkérte az érintett minisztereket, kormánybiztosokat, hogy a közgyűlési javaslatai alapján álljanak neki a munkának.

"Egyúttal felkérték többek között Karácsony Gergely főpolgármestert, valamint a Magyar Atlétikai Szövetség elnökét, hogy közös levélben tájékoztassák a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget, az IAAF-et arról, hogy a 2023-as esemény megrendezéséhez szükséges támogatás megvan. Az IAAF egyébként korábban élénken érdeklődött, hogy Budapest vállalja-e a az atlétikai vb-t"

- írja a lap.

Karácsony Gergely budapesti főpolgármester még novemberben jelezte, hogy támogatja az atlétikai vébé megrendezését, ha a kormány elfogadja az öt feltételét. Arról pár napja beszélt, hogy nem rendezik meg a világversenyt, ha a kormányrendelet nem jelenik meg év végéig. 

Karácsony öt feltétele a következő volt az Index korábbi cikke szerint:

1. Az elkövetkező öt évben a kormány költsön ötvenmilliárd forintot a budapesti járóbeteg és szakellátásra. Karácsony szerint budapestiek életének ezreit lehetne megmenteni, ha elég képalkotó berendezés állna rendelkezésre az egészségügyi intézményekben.

2. A stadion megépítésével együtt induljon meg a zöldfelületek növelése, a Csepeli Nagyerdő Program beindítása. A főpolgármester Budapest új tüdejét, egy új Városliget kialakítását tervezi. Nem szeretné, ha Csepelen új élsport beruházások lennének.

3. „Olyan beruházást szeretnénk látni, ami nemcsak az élsportot szolgája, tömegsport és kulturális rendezvények számára is nyitott legyen a létesítmény, a ferencvárosi polgárok életét is szolgálja."

4. Minden szerződés legyen nyilvános, a lehető legátláthatóbb módon költsék el a pénzt.

5. A kormány tartsa fenn korábbi elkötelezettségét a nagy, fővárosi közlekedési célú beruházásokban.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
SystemError
@Pegero: Pont ezt írtam, hogy a 2 napra való tekintettel ez figyelemfelhívás volt! Jön a poszttraumás lebaszás is két nap múlva miatta!
Nessy
Ismervén pártunk és kormányunk ígéreteinek betartását, majd meglátjuk mi lesz belőle! Nem vennék rá mérget, hogy be is tartják!
fahrenheit451
A világszínvonalú magyar atlétika...

www.youtube.com/watch?v=weSdHxxiwQ4

(Orbánról mellékesen olvassa el a grazi betegtájékoztatót, és kerdezze meg kezelt orvosát, és rendszeresen gyógyszertárba járó porszívó ügynökét.)
Sámannus
No Spítyu ezért buktál mög, mint Napóleon Moszkvánál.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.