Még januárban levonja az önkormányzati választás konzekvenciáit a Fidesz elnöksége – értesült lapunk. Erősödik a belső kritika. Felkészül Habony Árpád. Kampányabszurd: egy fideszes polgármester, még az önkormányzati választás előtt azért fizetett a párt egyik befolyásos háttéremberének, hogy az ne adjon neki kampánytanácsokat. Az illető városvezető ugyanis úgy gondolta, sokkal jobban tudja, mivel kell korteskednie ahhoz, hogy ismét nyerjen, mint egy „a fővárosból leküldött” potentát. Igaza volt, így újraválasztották. Nem ő az egyetlen, aki ma már bírálja a párt vezetésének több döntését, eljárását. A Népszavának nyilatkozó – de névtelenséget kérő – fideszes polgármesterek közül volt, aki már azon bosszankodott, hogy a „központból küldtek le” embereket, más inkább azt kifogásolta: a tanácsadásért fizetniük kellett. Egy fideszes országgyűlési képviselő csak annyit mondott amikor a kudarc okairól kérdeztük: „Több helyen tanítanivalóan hülyék voltunk”.

Forrás: nepszava.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.