Januártól a tervezett infláció mértékével megegyezően 2,8 százalékkal emelkednek a nyugdíjak – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Új, kormányzati bejelentés a nyugdíjakról

Ez azt jelenti, hogy a Fidesz teljesíti azon vállalását, hogy a nyugdíjak megőrzik az értéküket, sőt, az elmúlt években még 10 százalékkal nőtt is a nyugellátások vásárlóereje – hangsúlyozta Rétvári Bence.

Hozzátette: az elmúlt időszakban 250 milliárd forintnyi pluszjuttatást is kaptak a nyugdíjasok, a többi között Erzsébet-utalvány és rezsitámogatás formájában.

Az államtitkár szerint ennek köszönhető, hogy 21 százalékról 15 százalékra csökkent azoknak a nyugdíjasoknak az aránya, akiket szegénység fenyeget. Ez már jobb érték, mint a 18 százalékos uniós átlag – hívta fel a figyelmet.

Rétvári Bence úgy értékelt: azok a balliberális erők kritizálják folyamatosan a nyugdíjemelés mértékét, akik kormányzásuk alatt csökkentették a nyugdíjakat.

Kép: MTI/Soós Lajos

Forrás: MTI

104 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
@RonaGyuri: Úgy gondolják, hogy ha naponta elmeséli Rétvári ezt a dajkamesét, akkor igaz lesz? Igaz a 2,8%, ami köszönő viszonyban sincs a valós inflációval, valóság, hogy az előző évi korrekciót évek óta lenyelik.
Talán ha elővenné az általános iskolás matek könyvét, rájönne, hogy a svájci indexálás nem csökkenést eredményezne ma sem!
Legyen szives ezeket a legközelebbi demens otthon lakóinak előadni!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
mi van Bencus te is rájöttél - a derék matyar média még most sem -, hogy irgalmatlanul nagyot hazudtál? =))
Nessy
@RonaGyuri: Úgy gondolják, hogy ha naponta elmeséli Rétvári ezt a dajkamesét, akkor igaz lesz? Igaz a 2,8%, ami köszönő viszonyban sincs a valós inflációval, valóság, hogy az előző évi korrekciót évek óta lenyelik.
Talán ha elővenné az általános iskolás matek könyvét, rájönne, hogy a svájci indexálás nem csökkenést eredményezne ma sem!
Legyen szives ezeket a legközelebbi demens otthon lakóinak előadni!
RonaGyuri
@Nessy: ebben igazad van, de én itt arra céloztam, hogy most már azt nem hazudta, hogy a tavalyi kompenzációt is megadták! =))
Sámannus
Akko miért emelitek egymás fizetését 100%-al pupákok?
Macskaszem
Ordas nagyot hazudtál megint fatökű! Az MNB honlapján is 3,5% inflációt jósol Kuszaszem, akkor mi az a 2,8%?
Másik, hogy nézd már meg melyik kormány alatt nőttek jobban a nyugdíjak:
MSZP 9 éve alatt 375 500 Ft
Fidesz 9 éve alatt 83 000 Ft
olkt.hu/wp-content/uploads/2019/12/71243393_3249480508427139_1439771117492371456_n.jpg
Nessy
@RonaGyuri: Biztos szóltak neki, hogy az tisztességes lenne, ami nem fidesz műfaj!
Eladott Ország
@Shikari: ma, 09:31; 2010-től, több mint kétszeresére emelkedett azoknak a nyugdíjasoknak az aránya, akik elszegényedtek. Miről beszél ez a Retekvári Bence. Nos mi újság hülyebarom Shikari fideszes faszjej!
public.flourish.studio/visualisation/172890/?utm_source=showcase&utm_campaign=visualisation/172890
szegfue
@Nessy: 9:50 Ennél nagyobb "tény" már nem is létezik?!:) U.is: "A kormány készül a kompenzációra." Igazi Humor Herold! :)
justhpeter
Csak azt tudnám mi abban az új, hogy Rétvári Bence hazudik valamit. Minden nap azt teszi.
kereső
Igazán nem szép dolog egy kereszténydemokrata párt alelnökétől, hogy naponta megszegi a tizparancsolatot, és puirulás nélkül belehazudik több mint kétmillió ember arcába. Vagy ez a "keresztény szabadság" a ' la fidess-kdnp? ( EZ!)
kereső
@Cicamama55: Azt elvitte a cica :))))))
kereső
@kereső:K omolyra forditva- mivel a tavalyi, és azt megelőző évek kompenzációja nem éri el az 1%-ot, igy azok nem épülnek be a nyugdijakba.
lusta
Tulajdonkképpen semmi kivetnivaló nincs bencus szövegében. Csak az igazat mondta. A Soros-bérenc föld-trafik tolvaj ártunk és qurmányunk 2,8% inflációt tervezett? Igen. Nem hazudott. Ha magasbb lesz, akkor megadják a kompencációt? Igen, megadják, mert törvény kötelezi erre őket. Akkor hol hazudott? Ja, hogy az infláció jóval magasabb lesz? Igen, jóval magasabb lesz, na de ő erről nem beszélt.
Cicamama55
@kereső: ...Most itt ez a káromkodásom helye! ...Azt mondták, hogy idén hozzáadják az ez évi tervezetthez, csak a decemberi lett elsumákolva...Utóbbit nem mondták, csak én fűztem hozzá!
kereső
@Shikari: lófasz-és esti fény. A "kormány készül a kompenzációr"- arra nem adnak kenyeret a boltban, sem gyümölcsöt, sem gyógyszert a gyógyszertárban. Védenéd, a védhetetlent.
kereső
@Cicamama55: Csak nyugodtan- ez a keresztény demokrácia ezt is megengedi.
szegfue
@kereső: Csak a "drága, jó" házelnök meg ne tudja, mert a végén még megbüntet:))
Nessy
@Shikari: Na akkor lássuk a medvét.
Ab ovo a tisztitott maginflációt veszik alapul, ami nem tartalmazza az élelmiszereket,idény jellegű zöldséget, gyümölcsöt, támogatott gyógyszereket, energia hordozókat, bizonyos szolgáltatásokat.
Év végére az MNB is 3,4 % -s inflációt vár ezen számítás alapján .
( törvény módosítás, új törvény három nap alatt, ha O.V. úgy akarja, egyébként meg nem érnek rá)
A kompenzáció előnye, hogy nem kell számításba figyelembe venni a következő évi emelésnél, azaz lenyelhető, mint évek óta bevett gyakorlat! Ha neked ez hazugság, akkor fordulj bizalommal a törvényalkotókhoz, és az azt megszavazókhoz.
Nessy
@szegfue: Amit majd megint lenyelnek a következő évi emelésnél! Addig is hitelezünk kamatmentesen az agymacskákra!
Nessy
@Shikari: Egy frászt! A svájci indexálással? Az évekig kapott 13. havival, ami nem a havi nyugdíj kb. 10%-a, mint a " prémium" év végén?
Akkor válság volt, most az unió legjobban teljesítő gazdasága vagyunk!
kereső
@Shikari: Ezt ugye óvodás matekkal számoltad ki?(ec-pc kimehetsz...) Mert elemi matekkal számolva ez igy egyszerűen hazugság- már maga a svűjci indexálás rendszere ezt lehetetlenné teszi. Valami jobbat találjon habony.
Nessy
@Shikari: Tényleg, már csak Bulgária van mögöttünk! Na jó, nincs narancssárga szemüvegem! Ennyi volt a móka mára, zárul a kormánypropaganda mókatára!
Eladott Ország
@Shikari: ma, 09:58; Úgy látom, hogy te nem csak diszlexiás, hanem diszkalkulás és diszgráfiás is vagy. Totál reménytelen a helyzet! Mondom ismételten, több mint kétszeresére nőtt, 210-től a nyugdíjas szegénység.
Januártól aláírásgyűjtést indít a legnagyobb nyugdíjas szervezetek tömörítő Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa – derül ki az RTL Klub Híradó riportjából. A testület azt akarja elérni, hogy az Orbán-kormány már januártól magasabb nyugdíjat adjon egy kedvezőbb nyugdíjszámítási rendszer alapján.
www.startlap.hu/hir-szem/alairasgyujtest-indit-a-nyugdijas-szervezetek-egyezteto-tanacsa/
lusta
@Shikari: Apropó rezsimcsökkentés. Na arra sajnos még várnunk kell. Na de csak egy példa. tavaly a földgáz világpiaci ára 30%-l esett. Valaki látta ezt a rezsiszámláján? Csak tavalyról beszélek, mert az előző évi csökkenéseket sem láttam, pedig most voltam a szemésznél.
tudode
Ennek a herchurcának az a lényege, hogy őfélesége bebiztosította magának a több milliós nyugdíjat, mivel MINDEN ÁRON GYŐZNIE KELL, mert se a foci nem jött be neki, se a kormánykerék forgatása
.
----- Milliós nyugdíjak: “Undorító az egész”
.
24.hu/fn/penzugy/2016/08/03/millios-nyugdijak-undorito-az-egesz/
.
"""" Amióta a kormány 2013-ban eltörölte a járulékfizetési plafont (és ezzel együtt a nyugdíjplafont is), azóta vannak milliós nyugdíjak Magyarországon, és számuk egyre nő. Igaz, nincsenek még nagyon sokan ebben az elitklubban, de láthatóan egyre többek kiváltsága a giganyugdíj."""
.
Előfordulhat, hogy már a gesztenye sütés sem menne a karaktergyilkos utcai harcosnak
.
---------- Kétharmad: amekkora lehetőség, akkora felelősség TV2 Napló, 2010. április 19.
.
www.youtube.com/watch?v=GHIqyxm0ZHo&t=115s
.
A magyarok jó/rossz érzékkel a történelem folyamán MINDIG ROSSZ LÓRA TETTEK!
evacica
@Eladott Ország: Evvel a Shikarival nem érdemes vitázni, reménytelen. csak mondja a fidesz hülyeségeit, anélkül, hogy néha gondolkodna is!!!
Cicamama55
@kereső: Én magammal szemben állítok határokat, magamnak igyekszek megfelelni...Így legalább nyugodt lélekkel tükörbe merek nézni! :))
Jozefina
Úgy látszik, hogy a propelleren már csak a sex hirdetőket és a fideszes trollokat részesítik elsőbbségben!!??
kereső
@Cicamama55: Igen, ezt gondoltam, de vannak helyzetek, amikor is kitörhet az "úrinő"- ez meg pontosan az a helyzet, főleg ha nyugdijas is vagy!
advocat
Havi 2 millió körüli fizetésnél én sem foglalkoznék az aktuális - azévi - inflációval. De havi százezernél már igen! És az MNB is 3,5 %-ot vélelmez. Ennyit erről Bencus!
jesz
@advocat: már nagyon únja...(a sajátját)

:-)
jesz
felháborodott nyugdíjasok azt kérdezik, hogy a felső vezetőknek nincsenek kisnyugdíjas szülei, nagyszülei? Ha van, akkor azok nem szólnak, hogy fiacskám, hogy van pofátok ilyen picurkát emelni a nyugdíjunkon?

Nos van egy rossz hírem...a kőgazdagok, az állam vezetői pont leszarják a nélkülözőket, a szerényen élőket...ugyanis az ö nyugdíjas szeretteik fürdenek a pénzben...abban a pénzben, amit ügyes szerződésekkel, kacsintásokkal szerzett meg az áldott jó gyerekük, aki gondol a mamára...nem is szenved hiányt semmiben...még a főorvos is házhoz jön, és levett kalappal előre köszön. Nem is érti a mama, hogy némely nyugdíjas miért panaszkodik? Elvégre a fiacskája mondta, mama, jólét van...
simmering73
Sikerült alulmúlni a vállalást. A nyugdíjak mint minden évben, megint kevesebbet érnek. Hála az emelést sokszorosan meghaladó inflációnak, ami a megélhetés területén mutatkozik.
advocat
@rewax: Kapsz egy 70-es nyuggert! De még lány!
silber13
@Shikari: És téged fizetnek ennyi baromságért, amiket itt öszsehordasz?
kereső
@Shikari: 13:48 Olyan magasra, hogy nem is látszik.
lusta
@Shikari: Drága sztrovacsek, ha nem tudná, a termék árát a piac határozza meg, például a petrezselyem áráát is.Ellenben Ön ott a nagy Romániában nem tudhatja, de Fletóék idején a háztartások jövedelmének arányáában állami támogatást kaptak a zemberek. Például még véletlenül sem mehetne egy fillér sem ma, ha ez ma is úgy működne, Szíjj Ártó Panama Pubi medencéjének a fűtésére.
lusta
@Shikari: Hát ez az, drága sztrovacsek, én Önnel ellentétben itt élek.
RonaGyuri
@Shikari: 09:31: igazad van Orbán és bandája hazug komcsi, majd libsi bagázs! =))
balos
@Shikari: nedves breton!Jó lenne,ha végre a prosti srácok ceruzáját "hegyeznéd" a nemzethylegg szaros nyelveddel,mert kopnak!
RonaGyuri
@Shikari: megint HAZUDSZ: Orbán egy ócska szaros KISZ titkár és a libsi internacionálé alelnöke volt!! SZÓVAL??? =)) te jössz szaros bunkó!!! =))
RonaGyuri
@Shikari: egy ócska MSZMP-s paraszt káder ne okoskodjon és ne komcsizzon, mert a saját eredetét hazudtolja meg! =))
Te meg szaros román bunkó takarodj a retkes román anyádba és ott okoskodj! =))
Lepényleső
"21 százalékról 15 százalékra csökkent azoknak a nyugdíjasoknak az aránya,akiket szegénység fenyeget. Ez már
jobb érték mint a 18 százalékos uniós átlag."
Állítólag az érték valóban jobb,- de a mérték,hogy itt a nyugdíjasok 6 százaléka akiket fenyegetett a szegénység,
egyszerűen azt meg nem élte főleg a kormány egészségügyi politikája miatt? Sötét-e hely holt ez sikert,arat?
RonaGyuri
@Lepényleső: állítólag, legalább is a több milliós fizúval zsebükben nekik úgy tűnik! =))
silber13
@Shikari: Megint hazudsz, te narancsos makimajom?:-))))))))))
obela
Mi ebben az új kormányzati bejelentés? Ez a mi pénzünkön élősködő pojáca pofátlanul a szemünkbe hazudik, mivel az MNB már két hónapja bejelentette, hogy 3,5% lesz az infláció.
nevemnick
Nagyon ostoba vagy te indiai illiberális korcs.
Kookas
@advocat: 70-ES DE MÉG SZŰZ LÁNYRA GONDOLTÁL???
szaboria1
A kereszténységet hirdetők a legnagyobb hazudozók. Bort isznak vizet prédikálnak.
silber13
@Shikari: Mitek van nektek? Hazátok?:-))))))))))))))te mondod ezt, egy náci fattyű?:-))))))))
dr. prédikátor
@Shikari: te patkányok ivadéka!!! te buzi cerkóf, !!! húzzál már el a románcigány oláh kurva anyádba !!!te hazátlan bozgor!!!ingyenélő takony vagy!!!
silber13
@Shikari: Rohadtul tetszik, amikor nem tudsz mást kitalálni, csak ilyen elmebeteg válaszokat karmolni!:-)))))))))
silber13
@Shikari: Te, meg az igazmondás!:-)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))Pontosan olyancsavargó lókötő vagy mint a csúti dagadt gazdád!:-))))))))))))))))))))))
silber13
@Shikari: Találva érezted most magad?:-)))) Kéretik papofádat súlyba helyezni és a NERtársaiddal érintkezni!:-)))))))))))
silber13
@Shikari: Hihihi!!! :-)))))))))))))))))))))))))))))))
silber13
@Shikari: És ezt te mondod? Te Primitivus Giganticus?:-))))))) Quod scripsi scripsi
csak úgy....
@Shikari: látom,ma megint nem mész dógozni...
szaboria1
@csak úgy...: Ő egyszerűen kinevezett trollkodó írogató.
Clavigo
@Shikari: Hol van neked hazád,te kib@szott oláh buckalakó ?? A Duna -deltában,,te kretén.. ?
SystemError
Tehát akkor az MNB előrejelzése 3.4% a 2.8% emeléshez képest, ami 0.6%-os reálérték csökkenés.
Ez a matek, a többi szöveg meg hazudozás és gyógyszerfüggő seggnyalás.

www.mnb.hu/letoltes/hun-ir-digitalis.pdf
kissé felnőttem
anyád majma idefigyelj ! 21 % -ról 15 % csökkent a szegénységben élők aránya ??? mert a kormány ...?. mondanád ki mert elhaltak
. A 250 milliárdról ha ezt elosztod a nyugdijasok számával 2,5 millió ember.. akkor ?
másik az alamizsnáról? tanultatok a torgyántól hogyan kell embereket megvenni ha akartok valamit
erzsébet utalvány? hány nyugdijas kapott és hány nem? rezsiutalvány ? kurvássan nagy összeg Áder béremeléséhez és ö csak egy közületek meg a másik bajuszos ennyivel értékesebbek. Ha nincs nép ti aztán nem is kellenének pénzzabáló pénz faló pazarlók áremelés hegyek élelmiszer, üzemanyag, meg a saját fizetésetek? ebbe rokkant bele az ország. Ezért lesztek elzavarva látható időn belül.
jesz
..."21 százalékról 15 százalékra csökkent azoknak a nyugdíjasoknak az aránya, akiket szegénység fenyeget. Ez már jobb érték, mint a 18 százalékos uniós átlag – hívta fel a figyelmet."...

Aki érti a statisztika kifinomult huncutságait, annak a fenti sorok olvastán kinyílik a bicska a zsebében...
Az államtitkár abban bízik, hogy nem sokan, és nem sokat töprengenek a szavain.
Nessy
Viszont van egy jó hírem! Megkaptuk a 0,7 %-t is! Külön oszlopban hozzák a 0,7 és a 2,8 %-t. Együttesen tényleg 3,5%!
Persze az idei 3,4 % majd év végén lesz kompenzálva. Addig is használhatja a pár milliárdot a kormány.
kokopelli
@Jozefina: ...el kell,hogy keserítselek,de Németországban nincsen "Mindestrente", azaz "minimálnyugdíj"!
Amennyiben valakinek kevés a nyugdíja,úgy azt szociális segéllyel egészítik ki! A "Nyugdíjkassza" csak a be-
fizetett (saját+munkaadó 50-50%) összeg után fizet! (;-))
kissé felnőttem
okoska? MA 2020 január 09- van hol a nyugdijak utalása csak irott malaszt maradt14 06, perc és sehol az utalás intézkedj mert éhen halunk
Nessy
@kissé felnőttem: 10.-e az utalás számlára érkezésének időpontja, ha 12.-e hétvégére, vagy munkaszüneti napra esik. Holnap lehet reklamálni.
Csak a NYUFIG értesítése érkezett meg ,nekem pl. tegnap. Innen tudom, hogy mégis beszámítják a 0,7 % korrekciót! Hacsak majd ki nem találják, hogy az már az idei volt.
kissé felnőttem
@Nessy: 2,8 a z emelési %
nem 3,5 az a novemberi tavajihoz viszonyitásuk ez olyan szép kicsike etetések formája
Nessy
@Eladott Ország: Talán hű magyarjaink, ha már a fideszre szavaztak, megelégedhetnének a 2,8%-kal! Elvégre erre voksoltak!!!
Nessy
@kissé felnőttem: Tavalyi, eredeti összeg + 0,7% + 2,8% = idei összeg!
Így néz ki az értesítés. És a végeredmény valóban 3,5%
kissé felnőttem
Azért akik utánunk kullogtak a kezdetekkor ma mind beelőzött. Nos ? Lengyelek a 13- után hamarosan a 14 et is adják.akkor a nyugdijasoknak, ki teljesit jobban? vagy ki az aki csak az adatokat nyomatja tonnaszámra valóság meg szürke eminenciás.
evacica
Hazugság minden szavuk! Nekik meg Orbánéknak kéne ennyiből megélni, mint amiből az átlag magyar és nyugdíjas él!Jóllakottak politikája ö-k degeszre lopják magukat és valóban nagyon jól élnek a mi bőrünkön! Mocskos hazug banda!
verőce21
Drága @evacica: Tévedés, amit írsz! A biztosítók az igazán hazug banda.

A minap megjött a lakásbiztosításom, amiben szívélyesen közlik, hogy a KSH múlt évi inflációs adatai alapján, 12%-kal emelik meg a lakásbiztosítási díjam, értékkövető indexálással!
verőce21
Hozzáteszem, nekem semmilyen üvegkár, vízkár.., oszkár, ingóság, stb. mellékbiztosításom nincsen.
Csak az épület. :) @evacica:
evacica
@verőce21: És mi köze ehhez a kormány bejelentéséhez, hogy milyen rendesek a nyugdíj emelés terén?
verőce21
@evacica: A 2,8 és 12% között azért van egy kis különbség!
Hogy milyen hazugok ezek a biztosítók? Talán nem? :)
verőce21
@Eladott Ország: Te sem csak alkalmi hülye vagy!
Hanem olyan, aminek az idő szerinti első deriváltja=0 (azaz constans) :)
Aki Én
@verőce21: Itt is egyedül a kormányod hazudik, mert pontosan tudják, hogy nem 2,8 % az infláció.
Az árak pedig átlagosan bőven 12 % fölött emelkedtek.
verőce21
@Aki Én: Te is hazudsz, mindkét számértékben!
Aki Én
@verőce IQ 19: Na, te lebutított kretén, ezek a te ,,példaszámaid". Te, buta fajankó, már azt sem tudod miket hordasz össze.
Még olyan az életeben nem volt, hogy valamire képes lennél válaszolni. Buta viccemeber.
grincss
Ennek a Rétvárinak sem csak egy kurva anyja volt, mert az nem lehet ilyen!
Legalább kettő!
silber13
@Shikari: Istenkám! Hoyg ez köcsög sikoltozó sikari mekkora barom! Láttyátok feleim szümtükkel, ileszen egy amúgy is oktalan emberszbású állat!!
verőce21
@Aki Én: (14:23) Nem csodálkozom rajta, hogy nem tudtad értelmezni ezeket a számokat. A te alacsony értelmi és értelmezési szinteden kész csoda lenne az együttműködés, Kretén!
silber13
@evacica: Ne is törődjetek ezzel az elmebeteggel,aki csak lőki a marhaságait, mint egy megkergúlt tibeti imamalom!
Aki Én
@verőce IQ 18: ...szánalmas és ostoba magyarázkodás :)
Logogrif
Sajnos megérdemeljük...Már réges rég el kellett volna hajtani őket !
verőce21
Ebben az évben a "vágtató infláció" valószínűen még magasabb lesz - tekintve az euro erősödését -, de a nyugdíjkiegészítés még a 0,7% sem lesz, amit a múlt év novemberében megkaptak a nyugdíjasok visszamenően. Sőt, a 2020 éves nyugdíjemelés alapjául is szolgált! ( A rendelettől eltérően!)

Ezért, az ezév januári nyugdíjak 3,52%- kal magasabbak a 2019. év januáritól!

Így
karma1
3 honapos cikk, mi a turonak lett ez ide visszahozva?
Sámannus
@karma1: A köcsögök sztrájkolnak azé kopiznak

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.