Elvileg itt lett volna lehetőségük kérdezni a miniszterelnöktől.

Nem engedtek be több kormánykritikus lapot Orbán sajtótájékoztatójára
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Nem engedték be a csütörtöki Orbáninfóra a 24.hu-t, amely az egyik legnagyobb kormánykritikus lap Magyarországon. A portál azt írja, Kovács Zoltán felelős államtitkár ezt úgy indokolta, hogy a sajtó munkatársai nem érkeztek időben.

A 24.hu viszont azt állítja, ez nem igaz, ők már negyed tizenegy előtt a helyszínre érkeztek.

Fotós kollégánk például az AFP munkatársával egyszerre lépett a regisztrációs helyre, a másik fotóriporter bemehetett, ahogyan a Magyar Nemzet utána érkező munkatársa is

- olvasható a beszámolóban. Azt is hozzáteszik, regisztrációjukra sem érkezett reakció, illetve telefonon sem hívták munkatársaikat, míg például az Indexet értesítették.

Hasonlóan járt a Direkt36 és az Átlátszó is.

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
fergeteg
Ronagyuri ! te meg a panelproli iberálbolsevisták bája.
vacsi
Egy ilyen fontos helyen nyilván vannak kamerák felszerelve. Semmibe nem kerül megállapítani, hogy ki mond igazat!
csak úgy....
az úr színe elé csak az arra érdemesek és kiválasztottak léphetnek! :)
áve viktor, allah növessze hosszúra a micsodádat...
Eladott Ország
@fergeteg: ma, 15:38; Te illiberális idióta f@szkalap és szellemi fogyatékos (debil) a csúti pedig mesélhetett volna Magyarország fejlődéséről, a meghívott és átvilágított újságíróknak. A jóval nagyobb lélekszámú Magyarország régen ezer év alatt tudott 3 millió koldust kitermelni, most ennek a kicsinek elég volt 28 év a 4 millió előállításához (és most még a koldulást is megadóztatják). A nép szellemi/gazdasági leépítése még ennél is gyorsabb. Gondoljál csak bele, amikor még se rezsicsökkentés, se Erzsébet-utalvány nem volt. Soha ennyire úri önkénynek kiszolgáltatott nem volt még a magyarság. Ráadásul úr egy darab se, csak néhány tucat talpnyaló, és urizáló kisköcsög, mint amilyen fideszes baromállat te vagy!
Ahogy a vers mondja: „Nyuszi ül a fű alatt, Se füle, se farka, Megszívatták rendesen, Megérdemli: hagyta!”
justhpeter
@csak úgy...: Pontosan erről van szó.
namihami
Csak a biztonsága miatt. Nehogy az újságíró merényletet kövessen el és a mikrofonnal célba vegye. Aztán az a vége, hogy ott áll a Vezér meglőve.
tudode
Milyen finnyás lett őfőméltósága ahhoz képest, amikor ellenzékben konzervekkel adta el magát
.
----- A Story 2009-es konzervsztorikkal adta el Orbán Viktort és a feleségét
.
444.hu/2015/04/23/a-story-2009-es-konzervsztorikkal-adta-el-orban-viktort-es-a-feleseget
.
Akkor még a saját lóvéját piros pacsizta el, árok parton ágyazva meg, majd az adófizetők lóvéját, mindenféle IQ huszár fegyvertárában!
simmering73
Csak ez a két illiberális patkány visong itt? Hol a többi hazaáruló bitang?
Lepényleső
Most hallom először,hogy létezik kormánykritikus média. Ez ha így van,akkor a kormánypropaganda süket duma?
Eladott Ország
@Pegero: tegnap, 19:02; Most ezt komolyan gondoltad?! Direkt36-ot sem engedték be a rendezvényre. Így tettek az Átlátszóval, a 24.hu és itakdáleje...A Gazdasági Versenyhivatalt is befogadhatják a KESMA kormányfelszopó holdingba, mert szart se ér. cepmf.hu/
a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2F66.media.tumblr.com%2F1ccddc510091128d8fe93399718c62e5%2Ftumblr_psdb5qJb7g1ro7ynio1_500.gifv&key=OspI_PWhjlLRTrijqz_yww&w=600&h
Macskaszem
Előre egyeztetett kérdéseket lehetett feltenni nehogy zavar támadjon az erőben, ezért volt olyan kiegyensúlyozott, békés, együttműködős a mesedélután. A kirekesztett médiák esetleg váratlan kérdést is feltettek volna, és azt mindenáron el kellett kerülni.
teuton
Napokkal elöre megmondtam, tessek utanolvasni! A KIVALSZTOTT csak kivalasztottakat fog beengedni.
verőce21
A miniszterelnök most sem azokhoz beszélt, akik meg sem akarják hallgatni amit mond, hanem azokhoz, akiket érdekel, hogy miként gondolkodik az ország vezetője.
teuton
@verőce21: A potrohos nem beszedet kellett volna felolvasson, hanem ujsagirok kerdeseire valaszoljon! Szelektalas nelkül a szemelyre es kerdesekre! Szerintem te meg soha nem lattal ilyent, talan nezz meg nehany videot, hogy ez hogyan mükdik europai demokraciakban!!!
fahrenheit451
És ezen ki csodálkozik?
Az lett volna a csoda ha beengedik őket
Eladott Ország
@Pegero: tegnap, 18:41; Orbán kiállt az újságírók elé, és vége lett, mielőtt kérdezhettek volna.
Köszönöm, jól vagyok, jó munkám van, kapok egy tisztességes fizetést. Aranyeső, népdal:
www.youtube.com/watch?v=6RZXSZJiEDM
Már elkészült az új fidesz székház az újságírók fogadására. Nem lesz már Budai Várkapitányság és Gundel menza a plebejus uraknak.
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/80435881_695348564205213_3819751386858389504_n.jpg?_nc_cat=102&_nc_ohc=40pTLgBUdbcAQnzLYtsXrDlNEb5PRSkmz5Zbmei-QLkvem9jYPkjooZnA&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=95688c1c87968b2b7ee74f4611033532&oe=5EB13AED
verőce21
@teuton: (02:30) Ilyen hülyeségeket csak úgy írhatsz, hogy te még ezt sem láttad...:)
kereső
"Orbán Viktor: Mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk"-2018.szeptember. 11.
Eladott Ország
@Pegero: tegnap, 17:59;
uploads.disquscdn.com/images/23d585e2f5dd7d0e4d1b667e6a805bd81029d0957f0d328a716df1e811208640.jpg?w=600&h=410
Ez a pökhendiség, ez az arrogancia valami vírus? Lehetetlen ép ésszel felfogni ! Ennyire mély lenne a mélység ? Ennyire sötét a sötétség ? Ez már a kognitív disszonancia jele .Te humanoid, trágyarakás, minden verbális megnyilvánulásoddal romba döntöd az evolúció elméletét, ugyanis ha te vagy végeredmény, akkor valami nagyon el lett baszva már a kezdet kezdetén. Nagy kár, hogy anyád nem a WC-re ült amikor megszülettél, mert akkor egyből a helyedre kerültél volna, te rohadt szarházi faszszopó fideszes gerinctelen patkány!
kereső
Védelmi Beszerzési Ügynökség- ez a kormány újonnan alapitott pénznyelő /pénzeltüntető helyének elnevezése.Vezetője Maróth Miklós- az ifjabb ( apja a kutatóhálózat felügyelője)- aki érintett a kórházi eszköz/és műszerberendezések kartelljában- rendőrségi nyomozás folyik az ügyben. (mig le nem állitja az ügyészség).
Eladott Ország
@Pegero: htegnap 18:12; Nagyszerű és valósághű fidesz tükör a sok birkának! - videó
www.youtube.com/watch?v=bFJYKilZmgo
Hari
@Pegero: honnan tudod ? Ott voltál ? Megszámoltad őket ? Tanácson: si tacuisses, philosophus mansisses ! Érted ugye ?
Hari
Orbán sajtótájékoztatói tele vannak semmitmondásokkal. Erre nagyon ügyel . Akkor mondott igazat, ne azt figyeljék, mit mondok, hanem mit teszek. Azt pedig sokan látjuk, mit tesz. Bár ne látnánk !
Lepényleső
Vajon miért beszélnek kormánykritikus sajtóról,ha egyszerűen arról van szó,hogy közelebbit írnak az igazságról?
Hari
@Pegero: a stilus maga az ember , avagy az öndicséret büdös! Aquila non captat muscas!!!
Eladott Ország
@Pegero: tegnap, 16:53; Orbán Viktor jól teljesít. Kétség nem fér hozzá, Orbán Viktor jól teljesít. Ma újra eszembe jutott, hogy Orbán Viktor szerepelt a Sólyom András rendezte Szegény Dzsoni és Árnika című filmben. Egy cigány származású tolvajt alakított, méghozzá igencsak hitelesen...
kanadaihirlap.com/2020/02/06/orban-viktor-jol-teljesit/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.