Elfogta a rendőrség pénteken a kaposvári gyermekotthonban történt bántalmazás másik gyanúsítottját – tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrségi honlapon.

A körözött 16 éves fiatal bűnügyi őrizetbe került, és kezdeményezték letartóztatását. A gyanú szerint ő követte el a bántalmazást, a bűncselekményről a felvételt a korábban elfogott és kihallgatott társa készítette – olvasható a közleményben.

A főkapitányság azt írta, hogy a kaposvári kapitányság

súlyos testi sértés kísérlete miatt nyomoz, a nyomozók kihallgatták a sértettet és tanúkat is meghallgattak a gyermekotthonban.

Jelezték, hogy miután a nyomozóhatóság tudomást szerzett az esetről, hivatalból, soron kívül büntetőeljárást rendelt el, és azonnal megkezdte az ügy körülményeinek vizsgálatát.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma korábban azt közölte, hogy Fülöp Attila, a minisztérium szociális ügyekért felelős államtitkára

belső vizsgálatot indított a Zita Speciális Gyermekotthonban történt esettel összefüggésben.

A közleményben azt írták, hogy az államtitkár – akinek pénteken jutott tudomására a közösségi médiában a bántalmazásról megjelent felvétel – tájékoztatást kért a gyermek jelenlegi állapotáról és vizsgálat lefolytatására utasította az intézményt fenntartó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatóját. Hangsúlyozták: a gyermekvédelemben is zéró tolerancia érvényes a bántalmazással szemben.

A közösségi médiában megjelent videón az látható, hogy egy fiú a szobatársát üti és rúgja, a videó készítője pedig nevetve követi az eseményeket.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
division
@CsipkeRózsa: Éppen a szülők azok akiket nem lehet, és innentől kezdve semmit nem lehet tenni, ha pedagógus lennél tudnád magad is.
CsipkeRózsa
@division: A minta-község cigány polgármestere is felnőttekkel foglalkozott, munkát és normálisabb körülményeket teremtettek közösen. Gondolom, ott már a gyerekek is más nevelést kapnak, sportolnak is, mert lett rá lehetőségük.
Valamit kell csinálni. Mondom, oldják meg a szakemberek.
division
@CsipkeRózsa: Rendben, oldják meg. A magam részéről továbbra is szelektálnék közöttük, de nem csak a romák között. Lehet azt látni kik azok akik akarnak is tanulni, dolgozni, és kik azok akik nem. Őket kell szétválasztani.
CsipkeRózsa
@division: Vagy közelebb hozni őket egymáshoz, hogy a jobb képességűektől tanulhassanak. Az is beválhat.
division
@CsipkeRózsa: Már sokszor próbálták. Nem megy.
bence
Az ottani nevelők vajon miért nem vették észre ezt a nem ma kezdődő iszonyú brutalitást ?! Mit kellett ennek a szerencsétlen gyereknek elszenvednie , hogy ez a két aberrált bántalmazó kiélhesse beteges vágyait rajta ?! Remélem börtönbe kerülnek , olyan cellába , ahol rajtuk élik ki a cellatársak azt amit ők műveltek másokkal ! A nevelőknek ugyanezt kívánom !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.