Az államtitkár szerint a kormány tehetetlen ebben a helyzetben, amelyért Persányi Miklós felelős.

Fürjes Balázs az InfoRádiónak azt mondta, a Fővárosi Állat- és Növénykert területén épülő Pannon Park és Biodóm építésére a kormány már adott plusz pénzt, többet nem fog. Az Infostart által idézett államtitkár szerint Persányi Miklós hozta nagyon nehéz helyzetbe az országot.

Továbbra sem tudni, honnan lehet előteremteni a hiányzó 20 milliárd forintot az állatkerti Biodóm befejezéséhez.

A Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatójának volt egy jó szakmai elképzelése, a Biodóm megépítése, amit a kormányzat támogatott. Az állatkert – egy fővárosi tulajdonú és fenntartású intézmény – egy évvel rá kérte a támogatás megemelését, de Persányi Miklós megígérte, több árnövekedés nem lesz.

Ennek tudatában adtak összesen 45 milliárdot adott.

A Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár szerint a kormány nem kért beleszólást, az állatkert vezetése önállóan irányított, írta ki a közbeszerzéseket.

Tarlós István előző főpolgármester is felhívta az állatkert figyelmét, hogy többször ne forduljanak már pénzért

– emlékeztetett a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár.

Ezt követően azt hallotta a kormány Karácsony Gergelytől, hogy hiányzik még 20 milliárd forint

– tette hozzá Fürjes Balázs, aki szerint ők tehetetlenek, rengeteg eszköze van a fővárosnak, és

minden eszköz az állatkert vezetésének kezében van.

Az államtitkár úgy vélte, ha ilyen helyzetekben a kormány újra meg újra pénzt adna, akkor holnap az összes önkormányzat meg mindenki más náluk kopogtatna, és gyorsan kiapadna a büdzsé. A kormány a maga részét már hozzátette a projekthez, és örül, ha meghívják a megnyitóra.

A 2023-as atlétikai vb ügyében a következő lépésről Fürjes Balázs azt mondta: a nemzeti vagyongazdálkodásért felelős miniszter alatt működő beruházási ügynökségnek kell kiírnia haladéktalanul egy nyílt, uniós közbeszerzést a kivitelező kiválasztására. Abban bízik, hogy ez azt az első félévben lezárják a pályázatot, és a második félévben indulhat az építkezés.

Forrás: Infostart.hu, 24.hu

Címlapkép:  MTI/Balogh Zoltán

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
ja felelősség vállalása Fideszes módra! =))
Qqberci
"Ennek tudatában adtak összesen 45 milliárdot adott."

Mennyi is kellene a Lánchídra? Jurassic Parkra mehetett a 45 milliárd?
Egyébként meg (Moldova után szabadlábon)
- A csutkány semmiért nem felelős.
- Ha mégis beüt a bazmeg, akkor automatikusan életbe lép az első szabály...
Lepényleső
Az oltári nagy álmodozásnak mindig ez a vége,a paraszt ha felébred,keze belelóg a bilibe?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.