Szerinte a Néppárt többsége elárulta őket, és ha ez így marad, akkor új, kereszténydemokrata mozgalmat kell indítaniuk, amihez vannak szövetségeseik.

Egy centiméterre volt a Fidesz attól, hogy kilépjen az Európai Néppártból (EPP) csütörtökön, mert a pártcsalád többsége "elárult bennünket" – közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, miután az Európai Parlament (EP) előző napi strasbourgi ülésén – néppárti szavazatokkal is – elfogadták a jogállamiság magyarországi és lengyelországi helyzetéről szóló határozatot.

Orbán szerint egy centire volt attól a Fidesz csütörtökön, hogy kilépjen az Európai Néppártból

Fotó: Facebook/Orbán Viktor/videórészlet 

A kormányfő, a Fidesz elnöke azt mondta, csak azért nem léptek ki csütörtökön, mert a franciák, a spanyolok és az olaszok "egyértelműen velünk voltak", és a néppárti vitában úgy foglaltak állást, hogy ki kell állni Magyarország mellett.

Orbán Viktor ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a helyzet így nem maradhat: ha nem áll ki az EPP Magyarország mellett, akkor "nekünk egy új európai, kereszténydemokrata jellegű mozgalmat kell indítani", és "lesznek hozzá szövetségeseink".

(MTI)

76 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Putyin pincsije még lát lehetőséget, hogy ártson Európának.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Abba kellene hagynia már ezt az állandó "méricsKÁZÁST", el kellene kezdeni az APRÓ MELÓVAL matatni!
Jozefina
A Néppártban is megalkuvók és bugyuták ölnek főleg a spanyolok, franciák, és olaszok részéről???!! Mire várnak még!!! Ezt a rengeteg energiát, amit felemésztenek az EU intézmények orbán diktatúrájával szemben sokkal értelmesebb dolgokra is lehetne fordítani a sok száz millió valóban európai népek érdekében, ha ennek véget vetnének!!!??
Sámannus
Putyin pincsije még lát lehetőséget, hogy ártson Európának.
Nyírfa
Kapaszkodik az utolsó szalmaszálba is. Hogy mennyire csapnivaló politikus, most látni igazán. Azt hitte, majd ő szabhat irányt Európának, s közben tömheti a maga és a kegyeltjei zsebét az EU-polgárok pénzével, míg itthon keresztes hadjáratot indított a saját honfitársai ellen. Igen, ilyen pici vagy, Orbán Viktor, mint amekkorát az ujjaiddal mutatsz a képen.
Hogy nem süllyedsz el szégyenedben?
justhpeter
Az idióta megtartotta a pénteki kötelező népbutítást. Ennyi.
Eladott Ország
Csak szólok – figyelemmel az origós Manyika nénire -, hogy ez ugyan nem népszavazás volt, hanem az Európai Parlamentben szavaztak a képviselők, de ÉRVÉNYES és EREDMÉNYES is volt. Sőt, valóságos kétharmados többséggel fogadták el, a fidesz pártcsaládja, az Európai Néppárt is támogatta. Pont. Most érdeklődve várom, Orbán mikor viszi ki a pártját a pártcsaládból és hogyan próbálja meg kiléptetni az országot az Európai Unióból. A véleményem változatlan: a NER széthullása az EP választások napján kezdődött, azóta folyamatosan tart és nem hiszem, hogy meg lehet állítani. Most jön a neheze, mert rúgnak-csípnek-harapnak, de vége lesz ennek belátható időn belül. Jó lenne most téli álomra vonulni és csak akkor felébredni, amikor az Origón főcím lesz: Orbán megbukott. Kár, hogy erre nincsen mód, kénytelenek leszünk végigszenvedni ezt az időszakot is. De mégsem baj, mert valószínűleg jobban meg tudjuk becsülni és meg is tudjuk védeni majd azt, amit kiharcoltunk. scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-0/p526x296/82132732_10159185662479307_8165076345475301376_o.jpg?_nc_cat=109&_nc_ohc=oGHdkaU2A90AX9BmUrU&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&_nc_tp=1002&oh=469eb59710020c446e4934d323826109&oe=5E94895A
Nyírfa
@Apoca: Éppen ezért lobbiznak az ellenzéki politikusok az önkormányzatok pályázati lehetőségeiért. Úgy néz ki, nem sikertelenül. Amennyiben oda áramlik a forrás, ahol az hasznosul is, a kormányzat semmit nem tehet.
human
@Eladott Ország: Pont, hogy nem téli álmot kell aludni, hanem mindenkinek dolgoznia kell azért, hogy el legyen takarítva ez az embertelen, kártékony banda. Luxus csak várni, hogy majd magától szétesik a fidesz. Rohadtul nem mindegy, hogy 2022-ben le tudjuk-e váltani, vagy Orbán szívrohamára várunk 2030-ig. Szedjük már össze magunkat és ne a sült galambot várjuk. Én ezt üzenném az ellenzéknek és azoknak a szavazóknak akik anyagilag vagy személyükben tudnának cselekedni.
Nyírfa
Soros György akár pert is akaszthatna Orbán nyakába, de hála az égnek ezt a szívességet nem teszi meg neki. Talán azért, mert okosabb, intelligensebb, nagyobb formátumú ember? Egyetlen vétke van velünk szemben, és az a fidesz 80-as évekbeli támogatása, amellyel akkor valóban beleszólt a belügyeinkbe.
Nyírfa
@human: Azt írta Eladott Ország, hogy jó lenne téli álomra vonulni, nem azt hogy menjünk durmolni! :)
Nessy
@Nyírfa: Ez viszont mára emberiség elleni bűntetté vált!
colibri
Egy centire? Lesz az még kevesebb is! Ez megint a falig tartó menetelés orbán részéről, aztán jön a nagy koppanás...
Nyírfa
@Nessy: Orbán akkora manipulátornak tartja magát, pedig átlátszó, mint az üveg. Akik mögötte felsorakoznak mint támogatók, semmivel nem különbek, egymást erősítik, amíg érdekükben áll. Na de , amikor már nem? Ez a hadosztály csak zsoldosokból áll, ha a vezér nem fizet, ott hagyják, és örülhet, ha csak ott hagyják.
Clavigo
@Shikari: Te ,ugye szívesen " mélytorkoznád " a Telefingott Búvárruhát ?? Szolgálatba léptél,,Bugsy ?
Nyírfa
A ma reggeli monodrámájából idézettek irányították a figyelmemet arra, hogy mennyire várja a végzetét. Ez az ön-sorsrontó politika valójában egy palástolt, hosszan elhúzódó öngyilkossági kísérlet, ráadásul kiterjesztett, mert rántaná magával az országot. De közben, mint minden öngyilkos, egyfolytában hívja fel a figyelmet a problémáira. Ki a nagyobb bűnös? Ő, aki tévelyeg a világban, vagy azok, akik ezt kihasználják?
Nessy
@Shikari: 10.49
Már elnézést, de akkor ez azt jelenti, hogy aki mutatja, az akkora amekkora kotont még méretre sem gyártanak. :)))))) A magyar nyelv szépségei!
RonaGyuri
ad kép: ne nagyképűsködj retardált dagadt törpe, neked annyi eszed sincs! =))
Eladott Ország
Nem kéne úgy tenni, mintha a fidesz nem önmagát lavírozta volna abba a helyzetbe, hogy most kénytelen új, súlytalan és vállalhatatlan szövetségeseket keresni a vállalhatatlan ámokfutásához. Kurvára nem érdeke senkinek, hogy Magyarországtól pénzt vonjanak meg, de az igen, hogy az EU-s pénzeket ne lehessen intézményesített formában ellopni azért, hogy Mészáros Lőrincnek meglegyen a mindennapi csilliárdos közbeszerzése.Végre, egy olyan lépés, amit még egy fidesz csecsén szocializálódott átlagember is megért. Mármint, hogy kétharmad Európa a fidesz ellen szavazott. Talán most elgondolkodhatnak ezek az emberek, hogy talán mégiscsak orbán megy szembe a forgalommal. Jó lenne, ha a saját emberei is rájönnének, hogy csak a semmibe viszi a vezérük, mert hiába állítja, hogy a franciák, az olaszok és tán a spanyolok mellette állnak, de hát azoknak is csak a pici szélsőjobbos része. Most tart ott, hogy sehova sem tartozik. Talán valamelyik szélsőjobbos pártcsalád befogadja, de az sem lesz hosszútávú, mert majd ott is ő akar a király lenni, amit azok nem fognak tűrni. Mert ez után a szavazás után a Néppárt már nem teheti meg, hogy továbbra is a keblére ölelje.
csak úgy....
@Shikari: ne fröcsögj munkakerülö tibi!
csak úgy....
@Eladott Ország: sosem mondtam orbánra,hogy hülyegyerek viszont a hívekért nem tenném tüzbe a mancsom!
Eriksson
Azt hiszem pillanatnyilag az Unió vezetése a legkorruptabb társulás Európában, egyszerűen megvásárolják maguknak a lojalitást.
Aki egyet ért az "értékekkel" az kap lóvét, aki nem, az nem kap lóvét.
Nyírfa
@Eladott Ország: 11.33

Ez nagyon fontos: a francia, a spanyol, az olasz szélsőjobb várja szövetségesnek, nem a francia, spanyol, olasz kormány/nép.
Orbán megírta a saját politikai halásos ítéletét, ki is szignózta magára, pecsét is került rá, ennyi.
Tegnap új húrokat pengetett Harrach Péter: a KDNP önállóan is bejutna a Parlamentbe, ha úgy alakulna...!
Persze, nem jutna be, de ezt a lehetőséget még sosem pedzegették. Érzik, hogy süllyed a hajó?
Nyírfa
@Eladott Ország: 12.14

Tömör és velős, ez az orbáni politika vezérfonala.
RonaGyuri
szóljon már valaki ennek a retardált dagadék törpének, hogy alig pár hónapja ő nem csak cserben hagyta, de kifejezetten kampányol a család ellen!!! =)) Hogy a folyamatos hazai nagy pofájú dumáiról ne is beszéljünk! =))
nezelodo
Szerintem a kirúgástól vannak pár mm-re! Vagy nem tetszett nekik a fénykép, amivel az OriViki riogatta az óriásplakátokon az itthoni, és határon túli birkáit!?
Eladott Ország
@Nyírfa: ma, 12:16; A kis pasas retteg. A rendszer recseg-ropog. Sikerült felpiszkálnia a társadalomnak azt a részét, amelynek eddig eszében sem volt politizálni. Orbán azt hitte, hogy elég lesz a saját híveit tovább fanatizálni, mert velük megint behúzhatja a választást. De ehhez az kellett, hogy az ellenzéki oldal széttagolt legyen, az apolitikus réteg pedig továbbra is kussoljon. Orbánra eddig sem az ellenzéki parlamenti pártok jelentettek veszélyt, hanem maga a gondolkodni képes társadalom. Ez ébredt most fel és ezzel nem tud mit kezdeni a kormánypárt. Lépjetek, pajtás. Fegyelmezetten, egységben. És fenyegetőzz csak nyugodtan , provokáld csak a társadalmat. Más esélyed már nem maradt. Azt pedig mindannyian tudjuk, hogy egy bukás után számotokra nem a kényelmes ellenzéki tengés-lengés következik, hanem kőkemény vizsgálatok és ítéletek. Az életedért futsz, kicsi focista, ha nem is fizikai értelemben. Te is tudod, mi is tudjuk. A hazugságok ideje lassan lejár. Nem kell ahhoz Soros, sem idegen hatalmak, sem pirézek, sem gyíkemberek, hogy megbuktassanak. Az ország polgárai fogják ezt megtenni.
csak úgy....
@Eladott Ország: nekem is az agyamra menne a jólét,ezért nem lottózok!
orbán egy "rendes" ember,gondoskodik a családjáról és a haverokról, a többiek meg le vann zarva...
fahrenheit451
@Nyírfa: "Ez nagyon fontos: a francia, a spanyol, az olasz szélsőjobb várja szövetségesnek, nem a francia, spanyol, olasz kormány/nép."

Na, ez pl egy kulcsmondat, de ezt valamiért nem látja/hallja/olvassa a kormánypárti média csecsét szopó IQ-EQ-SQ betyár.

Ennek elhallgatása minimum csúsztatás, de inkább a lakosság megtévesztését célzó manipuláció.

pcblog.atlatszo.hu/2020/01/16/a-nepparti-kepviselok-63-szazaleka-szavazott-orban-es-kaczinsky-ellen/
csak úgy....
@Nyírfa: viktor a francia, a spanyol, az olasz szélsőjobb között is csak ..zartkeverne ha nem csinálnának belöle,rögvest egy vezérürüt,pedig azt kiverheti a buksijából.
Nyírfa
@Eladott Ország: 12.30

Nem lennék meglepve, ha az eddig őt szponzoráló, vagy miatta az ellenzéktől elforduló üzletemberek tárgyalásokat kezdeményeznének a jövő politikusaival. Orbán vereségével a holdudvara is hátrébb szorul, anyagi kárt szenved, erkölcsileg már így is lenullázódott. Nincs értelme kitartani a ma még miniszterelnök mellett, mert könnyen lehet, hogy holnap már új szelek fújnak.
Az önkormányzati buktájuk után jön a néppárti, szűkülnek a lehetőségeik, és az is benne van a pakliban, hogy a gazdasági szereplők közül többen nem nézik jó szemmel a szélsőjobb irányt.
Nyírfa
@fahrenheit451: Eladott Ország bejegyzéséből emeltem ki, pontosan azért, hogy felhívjam a figyelmet a lényegre. A fideszszavazó rádióhallgatók úgyis megkönnyebbülve és büszkén fogják mantrázni, amit hallottak Orbán szájából, és nem érdekli őket, mi a valóság. De, azokhoz, akik írnak, olvasnak, gondolkodnak, eljut az érdemi tartalom.
solidedge
Elegünk lett, kiléptünk. Mondja majd Orbán egy lábnyommal a seggén.
Nyírfa
@fahrenheit451: Eladott Ország bejegyzéséből emeltem ki, pontosan azért, hogy felhívjam a figyelmet a lényegre. A fideszszavazó rádióhallgatók úgyis megkönnyebbülve és büszkén fogják mantrázni, amit hallottak Orbán szájából, és nem érdekli őket, mi a valóság. De, azokhoz, akik írnak, olvasnak, gondolkodnak, eljut az érdemi tartalom.
fahrenheit451
Orbán megint hazudott... a hazudós Orvbán.
Orbán sok mindentől van egy centire, de attól nem volt, hogy kilépnek.
Majd akkor fognak kilépni, ha kizárják őket. Akkor majd azzal jön, hogy ti nem rúghattok ki engem, én lépek ki.
Aha.

Amúgy meg, ha átmegy máshová, és elkezdi ott is kavarni a szart, majd akkor ismerik meg igazán ezt a... zembert (a magyarok istenét... istenkéjét), akik most támogatják, éljenzik.

www.youtube.com/watch?v=2LBjZVhQfek

@Eladott Ország: Hű, de felidegesítettél ezzel a képpel!
Nyírfa
Bocs az ismétlésért, hiba van a "vonalban", hogy az enyémben vagy a Propellerében, nem tudom.
Csizmás Kond
Az unió nem a néppártból áll, az csak egyike az sok ingyenélőknek. Ha kilépnek ki lesznek lépve, sokan vannak aki nem is akarnak tagjai lenni és mégis köszönik jól megvannak. Ez most csak egy újabb ok a vonyitozásra.
fahrenheit451
@Nyírfa: Sajnos az Kevés, hogy Orbán rossz.
Kéne egy jó ellenzék is, akik megmutatják, hogy lehet más a politika (nem az LMP-re gondoltam! :)
Sokan vannak, akik tudják, értik, de nem mozdulnak. Na, őket kéne megszólítani valahogy, mert ha tényleg 2030-ig marad Orvbán, Magyarországnak, annyi!
Nyírfa
@csak úgy...: Elképzelem , mit szólnának az ex- vagy újfasiszta? Olaszországban, ha Orbán a nyakkendőjét igazgatva, a nyelvét öltögetve , a pénz nyújtotta magabiztosság és hatalom nélkül akarna kakaskodni. De Maria Löpen rácsodálkozó arcára is kíváncsi lennék, amint lenéz az ugrabugráló Orbánra.
Nyírfa
@fahrenheit451: A nyikhaj istenke annyira ül! :))
De az EU-tól csak sallereket kapott, így nem vagdosták a földhöz. Az más kérdés, hogy politikailag ezt teszik - nem kis élvezettel.
fahrenheit451
@Nyírfa: Szóra sem érdemes! Emberek vagyunk (khm - mikor, hogy sikerül). Ha valaki nem vétene, pont az lenne a gyanús. Amíg hibázol, addig jó vagy :)
(ez egy anomália, de attól még létezik - nem a gonoszságra képes emberek gyalázatos bűneire gondolok, hanem a hibákra, a vétkekre, az eltévelyedésre, a céltévesztésre)
Én pl már írtam olvashatatlanul, és/vagy összefüggéstelenül, és/vagy állat módjára és nem kértem érte bocsánatot, mert egy szájber gyerek nem kér bocsánatot. (ez meg az én vétkem... én vétkem-én vétkem?)

www.youtube.com/watch?v=S1jXMGUGFyw
Nyírfa
@fahrenheit451: 13.05

Persze! Nem negatív kampány kell, hanem érdemi! Valami hasonló, mint ahogyan Karácsony viszi a dolgokat, nem meghátrálva, de tárgyalási szándékkal a kormánnyal mindenben, ami szolgálja a főváros fejlődését, a budapestiek jó közérzetét. És, ha a kormány szóba sem áll vele, akkor jönnek az alternatív megoldások, az EU-val való közvetlen kapcsolat megteremtése, a városokkal - fővárosokkal is - történő szoros együttműködés. Ez utóbbiak akkor is, ha a kormány nem lenne ígéret- és szerződésszegő.
Karácsony minta, lehet hasonlóan országos szinten is politizálni. A Mindenki Magyarországa Mozgalom jó út, én egy kicsit bizalmatlankodom Márky-Zayt illetően, de, remélem, hogy alaptalanul.
Nyírfa
@fahrenheit451: 13.15

Van, amikor úgy érzem, hogy értelek. Van, amikor úgy vélem, hogy értelek. Van, amikor törekszem arra, hogy megértselek, s van, amikor ennek semmi értelme nem lenne. :)
A bocsánatkérés is egy jó téma, mennyire gondoljuk komolyan, szükséges-e minden alkalommal, amikor megtesszük.
Ha helyénvalónak érzem, én megteszem.
csipetke
Ezen már csak röhögni lehet. Aszongya a kicsi puhos Napóleon, hogy egy centire volt attól a fidesz, hogy kilépjenek a Néppártból. Asszem nem kell strapálniuk magukat, úgy kivágják őket, mint a macskát [email protected]ó,mint az agresszív kismalac, mikor rohadtnagyot esik a bringával... 2-3 évvel ezelőtt mondta a Luxemburgi külügyminiszter, hogy a fidesz olyan Európának, mint egy rákos daganat, amit mielőbb ki kell vágni. Szépen lassan kiutálják őket mindenhonnan
csipetke
@Eladott Ország: 10:04 Még szerencse, hogy ahhoz, hogy a puhos kivezesse az országot az unióból, népszavazás kell. Az emberek többsége annyira azért nem hülye, hogy a kilépésre szavazzon
Aki Én
@Eriksson: ,,...az Unió vezetése a legkorruptabb társulás... Aki egyet ért az "értékekkel" az kap lóvét, aki nem, az nem kap lóvét."
Akkor orbánék korruptak szerinted is? Merthogy itt is így működik minden.
Érdekes, hogy más szemében a szálkát...
Aki Én
alfahir.hu/2020/01/16/gyongyosi_marton_europai_parlament_jogallamisag_jobbik_tolvajpolitika

„A kormánypropagandával ellentétben mindez nem a migrációs, vagy a családpolitika miatt történt. Számos európai országban van kormányon konzervatív párt, és senki sem támadja őket emiatt. A Fidesz-kormány ellen azért lépnek föl Európában, mert a német, francia, vagy éppen osztrák politikusok érthető módon nem szeretnének amiatt magyarázkodni saját polgáraik előtt, hogy az adójuk miért Mészáros Lőrinc zsebében landolt”
Eriksson
@Aki Én: Úgy látom, te semmit nem tudsz a helyén kezelni.
Aki Én
@Eriksson: Úgy látom, ez a te nyelvezeted. És bejött...
namihami
Isten bizony, de az első pillantásra azt hittem, hogy ez a kép egy zártkörű fideszes vezetők közötti farokméregetés közben készült. Ott elmegy ez a lezser ruházatban történő megjelenés is.
Jozefina
orbán nagy ívben tojik a Néppártra??!!
444.hu/2020/01/17/orban-romaban-fog-parolazni-salvinivel-a-neppart-kongresszusa-idejen
olasz barátjával parolázik a Néppárt kongresszus időpontjában!!!
simmering73
Kirúgnak benneteket így is, úgy is.Fölöslegesen vergődtök. Ez az illiberális parasztvakítás csak az erixonféléknek jön be.
ittott
figyu. Nincs hova menni. egyre inkább úgy néz ki, hogy a lengyelek is ódzkodnak. no nem Orbántól, hanem attól amit Orbán szeretne
ómió
A párton belüli bolsi kaméleonmennyiség változatlan!
fahrenheit451
@Nyírfa: 13:36

Ez bonyolult. Nem azért nem próbálom elmagyarázni, mert nem értenéd, hanem azért mert semmi értelme egy halandó számára. (ne érts félre, én is halandó vagyok, de én máshogy - én máshogy halok meg, mint te :)

Na jó, bevallom, én nem halok meg (igaz, már többször meghaltam, szóval edzésben vagyok meghalás tekintetében, Volt lassan, volt gyorsan, volt csak úgy - az a sok meghalás majdnem de az van, hogy tényleg nem halok meg soha. SAJNÁLOM!)
De közben rájöttem, hogy az örök élet nyomasztó is tud lenni.
Örökké élek, baszd meg! Ez olyan nyomasztó...
Szóval, kétségék között vagyok, és olyankor - amikor kétségek között vagyok - nem mindig vagyok racionális.

Orosz irodalom - vagy amit akartok.
Unjam halálra magam az orosz irodalom felfedezésével?

(emlékszem, egyszer beszedtem 200 nyugtatót, a felétől meg kellett volna halnom, de nem sikerült - a kurva életbe! megtaláltak, kimosták a gyomrom, és mindenki élt tovább szarul, de büszkén)

www.youtube.com/watch?v=oMvNRNzkblo
Cicamama55
Valami azt súgja, hogy inkább az "Ennyire voltunk, hogy kitettek minket az Európai Néppártból..." cím fedné a valóságot...
Nyírfa
@fahrenheit451: Nem akarlak elkeseríteni, de az élet tényleg örök, örök körforgásban, mindig más szerepben. És ez jó. Nagyon jó.
Minden voltál, és minden lehetsz.
De ezt tudod. Szabad akaratod van, eldöntheted, mi a Te legnagyszerűbb szereped, amiben a leginkább megélheted a teljességedet.
Igen, nagyon bonyolult, amíg az egonkkal meg akarjuk erőszakolni a lelkünket. Ez teszi bonyolulttá. És olyan lesz az életünk, amilyen döntéseket hozunk. Kínlódhatunk sokat, mégis, lehet örömteli, és élhetünk csinos kis kirakatként, látszólag vonzóan, sikeresen, csak senki ne akarjon a kirakat mögé nézni, mert ott rendetlenség van, állott, dohos tartalom, szűkösség, homály. Persze, nem csak ez a két variáns fordul elő, tele vagyunk árnyalatokkal, színekkel, vágyakkal, lehetőségekkel. De mindig mi választunk. Mindig.
Borsodi
Akkor lép ki ha kizárják vagy elszámoltatják!
Béla333
Fú!!! 1 centire?!?! Nagyon izgalmas! Az egész ország izgatottan várja a fejleményeket...
SystemError
Szerintem a begyógyszerezett kis nudlijáról beszél..
Lepényleső
Minden héten ennyire vagyok a lottó ötöstől,de ez elég ahhoz,hogy ne kelljen gondolkoznom annak költéséről.
ómió
@Eladott Ország: Ezt írja a bolsevik hazugságlexikon? Te meg "mélyíted " a tartalmát? Húzzál bele! Az megy nektek!
fahrenheit451
Orbán felesége egy centire volt attól, hogy orgazmusa legyen.
ómió
@Eladott Ország: Bolsi agitproplinkekkel a latrinába!
fahrenheit451
@Dr plágium: :)
Sokszor azt hiszem, hogy "Hú, de genya vagyok!"
De aztán jönnek a nálam okosabbak, ügyesebbek, képzettebbek, és akkor mindig rájövök, hogy még van hová fejlődnöm.
Köszönöm, hogy szembesítettél a korlátaimmal!

Mert a leghosszabb úton is, túl messze van a híd. (ami összeköti az elmémet a testemmel - ideg-izom-nem-kapcsolat)
A 900 éves Yoda, a legkisebb nagy jedi, is baby Yodaként kezdte. Aztán sokat fejlődött. És végül meghalt.

www.rp.pl/apps/pbcsi.dll/storyimage/RP/20191213/EKO/191219644/AR/0/AR-191219644.jpg?imageversion=Artykul&lastModified=

Mert végül mindenki - valaki már előtte is, sokan közben is, de végül mindenki.

www.youtube.com/watch?v=P6BYWspu-js

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.