Egy rendőrségi idézés után tudta meg a most 26 éves Adrienn, hogy három éve mindkét petevezetékét eltávolították. 

Botrány a miskolci kórházban: rasszista indokból, titokban vehették ki egy fiatal nő petevezetékét
Fotó: Pixabay

A 168 óra cikkéből kiderül,

nemhogy beleegyezést nem kértek a nőtől, még csak nem is tájékoztatták a szakmailag teljesen indokolatlan beavatkozás előtt és után sem, amivel az önrendelkezési és a tájékoztatáshoz való jogát sértették meg. 

Adrienn már túl volt öt vetélésen, amikor hasi görcsök miatt kereste fel a kórházat, ahol megállapították, hogy méhen kívüli terhessége van, és a műtőasztalra fektették. Bár a méhen kívüli terhességnek nyoma sem volt, de

eltávolították a bal oldali petevezetéket, a jobb oldali petevezetéken pedig cisztát találtak. Ezt olyan mértékben csonkolták, hogy Adrient természetes úton már nem eshet teherbe.

Felmerült az a gyanú is, hogy még egy küretet is végeztek, ami arra utalhat, hogy a már megfogant magzatát is elvették.

A lap szerint a beavatkozást az osztályvezető főorvos rendelte el, és egy rezidensre bízta szakorvosi felügyelettel. Amikor telefonon jelezték neki, hogy méhen kívüli terhességet nem találnak, csak annyit mondott:

„Vegyétek ki mindkét petevezetékét ennek a büdös cigánynak, ne szaporodjanak!”

Bár egyelőre nem bizonyított tény, azt, hogy ez a mondat elhangzott, több forrásból is megerősítették, és többeknél túl is lépte a tűréshatárt. 

Adrienn egyik kórszövettani leletét sem kapta meg, és nem említették neki, hogy terméketlenné tették. Így mit sem sejtve tovább próbálkoztak párjával, de nem sikerült teherbe esnie.

A fordulat akkor következett, amikor a nyíregyházi rendőr-kapitányságról kapott egy idézést. Ebből kkiderült, hogy az ügyében valaki feljelentést tett a kórházzal, illetve a főorvossal szemben.

A főorvos feltételezésével ellentétben Adrienn nem roma származású.

Nem vagyok cigány származású, mindemellett a cigány embertársaim nevében is sértőnek, megalázónak tartom az osztályvezető lekicsinylő, embertelen eljárását, viselkedését, feltéve, hogy bebizonyosodik embertelen utasítása. Ezáltal még súlyosabb minősülhet az osztályvezető magatartása, méltatlan az orvosi hivatáshoz

- mondta a nő a lapnak.

A 168ora.hu a birtokukban lévő dokumentumokból azt olvasta ki, hogyz első leletben még a méhen kívüli terhesség gyanúja sem szerepelt, ez a másodikba került be, abban viszont megegyezik a két szöveg, hogy a nőnek mindkét petevezetéket eltávolították. Adriennre most egy újabb műtét vár: ez kell ugyanis ahhoz, hogy igazolják a három éve történteket.

Révész János, a kórház főigazgatója annyit reagált, hogy maximálisan együttműködnek az ügyben eljáró hatóságokkal, de a folyamatban lévő eljárás miatt nem adhat érdemi választ a kérdéseikre.

67 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Elképesztő az, ha cigány, ha hottentotta a páciens altatásban bárki ki lehet téve annak, amelyeket korábban a lágerekben is elkövettek azok azok az életre esküdtek.
.
Borzalmas!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Elképesztő az, ha cigány, ha hottentotta a páciens altatásban bárki ki lehet téve annak, amelyeket korábban a lágerekben is elkövettek azok azok az életre esküdtek.
.
Borzalmas!
Sámannus
Ezt nem szabad hagyni, hogy a politika "rendezze", mert itt nem az igazságról fognak dönteni. A hogy a fidesz taktikáját ismerem, az egész társadalmat igyekeznek földbe döngölni.
Málna
Fura egy történet, nem igazán tudom elhinni.
Nyírfa
Egy másik cikk alatt ma emlegettem Mengelet.
A műtétet elvégző orvosok , tudatában annak, amit tettek, éppannyira felelősök mint az osztályvezető. Kérdés, hogy az orbáni Magyarországon megkapják-e a tettükkel arányos büntetést.
csak úgy....
@Nyírfa: tartok töle,hogy az orbáni magyarországon a mütétet végzö doki körbe lesz tapsolva,talán még höst is faragnak belöle...
csak úgy....
@Málna: azért ha ,mondjuk németországban történt volna a dolog és egy egy mohamedán doki egy keresztény nöt csonkított volna,...az hihetöbb lenne számodra!
a "lugos" doki sincs még rács mögött a festegetö izomkolosszus m.ricsiröl nem is beszélve...de neked így természetes.
Nyírfa
@csak úgy...: Ijesztő folyamat. Sajnos, a magyarok erős hajlammal bírnak a rasszizmusra. És ez nagyon kiábrándító.
Málna
@csak úgy...: Inkább próbáld meg a saját gondolataidat leírni. Az én véleményemet majd én elmondom. Ha nem értesz valamit, akkor kérdezz, ne találgass!
Málna
@csak úgy...: Inkább mégse. Ne fárassz...
solidedge
A kórház módszerével természetesen nem értek egyet. De régi álmom hogy meg kellene találni a módját annak hogy az újszülöttről meg lehessen állapítani hogy felnőve politikus lesz. Ebben az esetben a szülész orvosnak kötelező lenne kitekerni a nyakát. Nagy szolgálatot tenne az emberiségnek.
division
@csak úgy...: @csak úgy...: Amennyiben ez valóban megtörtént, az tényleg borzalmas. Mindenesetre annak, hogy nem nézzük jó szemmel a romák szaporodását nyomós okai vannak, és ehhez messze nem kell egyetlen kormányhoz sem tartozni.
division
@Nyírfa: Neked akartam második névként címezni amit írtam csak úgy... - nak, csak elnéztem.
division
@solidedge: Akkor én is mondok valamit: Annak is meg kellene találni a módját, hogy az újszülött roma gyerekről meg lehessen állapítani, hogy bűnözővé válik e, és ha igen, ki kellene tekerni a nyakát. Na, ez hogy tetszik?
lusta
@division: Mellesleg mikor volt utoljára orvosnál?
division
@lusta: Én? Várjon, úgy egy éve voltam szív ct és MRI vizsgálaton, mondjuk majd 300 ezer volt a kettő, de ennek mi köze a témához?
justhpeter
Valóban kemény intézkedés kell a bíróságtól, de az eljárás végén. Várjuk meg.
Jozefina
És ez egy ügy ami napvilágot látott!!?? Feltételezhető, hogy több is volt!!?? Kásler imátkozhat az egészségügyi ellátás szakszerűségéért!!!??
Csizmás Kond
Ez szerintem nem így történt. Az hogy sokaknak kedvező a kormányköpködésben még el kéne gondolkodni, hogy egy főorvos mer-e törvénytelen dolgokat kiadni másnak.
Már attól is gyanús, hogy bár titokban történt mégis volt szemtanú.
Dr plágium
Ha ez valóban megtörtént és így történt az aki utasítást adott, és azt is aki végrehajtotta örökre el kell tiltani a gyógyítástól, és a börtönt is ki kell nekik próbálni.
Szerintem etnikumtól függetlenül minden nőnek joga van gyermeket szülni.
vacsi
@division: És aki megállapítaná? Mi a garancia arra, hogy nem lenne maga is bűnöző, gazember?!
human
Nehéz úgy írni erről, hogy valaki ne lásson bele rasszista cigányozást. Azért megpróbálom.
1. probléma, hogy fogy a magyar
2. probléma, hogy a cigányság túlnyomó része alulképzett, szegény
3. probléma, hogy a magyarral ellentétben nő a cigányok száma
A fentiek miatt egyre kevesebb ember termeli meg azt a pénzt ami az egyre növő cigányság ellátásához kell.
Már évtizedekkel ezelőtt hasonló helyzet állt elő ezen a téren, mint a klímaváltozás esetén. A pártok tudták, hogy tenni kellene valamit, de mégsem tettek semmi a mai napig. Ha egy kormányokon átívelő felzárkóztató és integrációs program nem indul el akkor egy időzített bombán ülünk. Nem a petefészek kiműtése a megoldás, hanem az integráció, felzárkóztatás, oktatás és akkor pár generációval később talán már nem is kell úgynevezett cigány kérdésről beszélni.
Dr plágium
@human: Egyetértek veled, ráadásul a hölgy nem is cigány származású, de ha az lenne akkor sem lehetne ilyet tenni.
Pálinkás Pál
@Dr plágium: Valóban joga van,de akkor tartsa is el őket...mert a cigóknál úgy áll a dolog hogy kipottyant vagy 8-10 puját...a hülye magyarok meg tartsák el!!! nos ez szerinted korrekt???
lusta
@human: Nem mai találmány, de azt illene észrevenni, hogy a legszegényebbek között a legnagyobb a népszaporulat. Ez igaz az országokra és a népcsoportokra is. Érdekes dolgok történnek a világban, amiről nem nagyon beszéltek idehaza. Először csökkent Kínában a születések száma. Ez nem meglepő. Eltörölték az egyketörvényt, de a kínai fiatalok rájöttek, hogy csak úgy tudnak jólétet elérni, ha csak egy gyereket vállalnak és azt kitanítják. Ez egy hosszabb történet, de nem véletlen a kínai digitális, műszaki robbanás, mert ott a napi kommunikáció az okostelefonokon keresztül folyik. Általában a nagyszülők vigyáznak a gyerekre, míg a szülők kőkeményen dolgoznak és csak a hétvégeken tudnak találkozni a gyerekkel, vagy akkor sem.
Nyírfa
@lusta: Tanulás nélkül csak visszacsúszás van egyre fejletlenebb létformákba. És mindig azok a társadalmak jutnak egyről a kettőre , amelyekben maguk a polgárok ismerik fel a fejlődés szükségességét.
Nessy
Az éremnek van egy másik oldala is. Amikor megnyitja az operáló orvos, akkor látja, mi van ott. Ilyenkor nem ébresztik fel a beteget, hanem igyekeznek legjobb tudásuk szerint megoldani a problémát. Pl. nem várnak arra, hogy ciszta jóindulatúból, rosszindulatúvá váljon.
Amit viszont nem értek, miért nem mondták el a betegnek a műtét után, mit találtak, milyen beavatkozás történt. Ez bizony szarvas hiba.
Nyírfa
@division: Volt már kenyértörésem fiatal cigány nővel, aki a házunkban lakott, és még csak tanulatlannak sem volt mondható, főiskolára járt, éppen vizsgákra készült. Valamiért ellenszenvesnek talált, és egyszer belém kötött, amit nem hagytam szó nélkül. Miután ez megismétlődött, szóltam a bátyjának, aki ismert zenész volt, halk szavú, jó modorú, hogy vegyen vissza a lány, mert nem ártottam neki, nem is akarok, de neki sincs joga engem provokálni. A fiatalember a húga helyett is bocsánatot kért, nem is fordult elő több nézeteltérés. A probléma akkor oldódott meg végleg, amikor a húg férjhez ment, és beszállt a liftbe az esküvői ruhájában. Nem lehetett nem megszólalni, olyan gyönyörű menyasszony volt. Rám mosolygott, én vissza, és sok boldogságot kívántam. Innen kezdve köszöntünk egymásnak.
A cigányemberek hatalmas érzelmi skálán élnek, ha szeretnek, a tűzbe mennek érted, a szerelmük lángol, az indulatuk heves, könnyen fizikai atrocitásba keverednek. Ők sem tolvajnak, bűnözőnek születnek, ahogy Orbánnak sem ez volt kijelölve. De azzá válhatnak a nem megfelelő környezetben. Ezért a szegregáció a létező legrosszabb választás. A kitaszításra, erőszakra, megkülönböztetésre nincs jó válasz. De az együttműködő, motiváló közösség , amely példát képes mutatni, már néhány év alatt fordulatot eredményezhet.
Aki pedig vét a törvények ellen, fizikai vagy erkölcsi kárt okoz, tartozzon bármely népcsoporthoz, a saját kárán kell, hogy okuljon.
balos
@Nyírfa: Ezt azért a biblia is tanítja,de ez nem üzlet annak aki szeret a zavarosban (lopni)halászni!A vallást mimelők is szeretnek ezekhez a körökhöz dörgölődzni lásd kurva debil nemzethy pöcsök!
Nyírfa
@balos: Így van. Nem kell ahhoz cigánynak lenni, hogy valaki sunyi, gerinctelen emberré váljon. Annyi akad a papok, a buzgón imádkozó hívek között is, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni. Az nem véletlen, hogy a valódi demokráciákban az egyházakat leválasztják az állam csecséről, és független igazságszolgáltatás bírálja el az ügyeinket.
De, hogy itthon is ez a tendencia érvényesüljön, ahhoz mi is kellünk.
division
@fideszes gyökér: Nincs szerencséd, semmit nem találtak te gyökér. Látom, a jóindulat veled született erényed.
division
@Nyírfa: Ez mind szép és jó, de mit csinálsz egy gyerekkel, aki folyton vegzál mindenkit?
division
@vacsi: Semmi. Mindössze reagáltam egy bunkó hozzászólásra.
Nyírfa
@division: Minden pedagógus megtanulja a főiskolai, egyetemi évek alatt, hogy milyen pszichológiai eszközöket használhat olyan gyermekek esetén, akik nehezen illeszkednek az osztályközösségbe. Viszont az is igaz, hogy a tanítók, tanárok egy része teljességgel alkalmatlan a munkára, nem hivatástudatból végezték el az iskoláikat hanem , mert nem vették fel őket máshová, esetleg csak egy diplomát akartak szerezni, hogy azzal jobban érvényesüljenek.
De, láttam én már olyan, képesítés nélküli nevelőt is, aki a zsigereiben hordozta az emberekkel való bánásmód minden csinját- bínját.
Sajnos, az elmaradott falvakba szegény településekre nem a legjobb képességű tanárok kerülnek, bár, kivétel is akad bizonyára. Én éppen a minőségi tanítás miatt támogattam volna Gyurcsányék elképzelését, hogy hozzanak létre a hátrányos helyzetű cigány gyermekek részére bentlakásos iskolákat, ahonnan aztán a megfelelő felkészítés után kirajzhatnak a gimnáziumokba , később az egyetemekre, és/vagy komoly szaktudásra tehetnek szert.
division
@Nyírfa: Én is ezt mondom, külön kell őket választani a normális gyerekektől. Ennyi. A velük foglalkozó pedagógusokat meg nagyon megfizetni, és idősebb korukra biztosítani számukra az ingyenes pszichiátriai ellátást:-)
Nyírfa
@division: Te nem azt mondod,amit én. Te nem normálisnak bélyegzed a cigány gyerekeket, én pedig hátrányos helyzetről beszélek, amelyre kell egy rövid távon hatékony megoldás. A bentlakásos iskolákat később fokozatosan át lehetne alakítani egyéb közösségi terekké, kaphatnának más funkciókat, nem arról szól a fáma, hogy innen kezdve, amíg cigány gyerek születik, elkülönítve tanuljon. Egyébként ezekben az átmeneti otthonokban bárki elhelyezést nyerhetne, akinek nem megfelelőek az otthoni körülményei, vagy a családjuk örömmel fogadná, hogy a gyermekük jó eséllyel indulhat neki az életnek.

Ha azt hiszed, hogy szellemes, amit írtál, tévedsz, cinikus, nem adekvát, és lehangolóan primitív.
Köb Jani
A cigány az cigány: nem szabad egyetlen nemzetiséggel sem keverni, Kivételes kisebbség akik öntörvényűek Alkalmazkodási kétségük minimális, Beilleszkedésük a többségi társadalomba reménytelen. ez 600 év bizonylata, ami elég idő ahhoz hogy alkalmazkodjanak, , beilleszkedjenek a társadalomba, avagy hajlandóságot mutassanak, valóságos akarattal, mid ez idáig sikertelenül. Van - e értelme a további kísérletezésnek? Reménytelenséget már bizonyították, az eltelt 600 év alatt.
division
@Köb Jani: Erről van szó. Akik meg az ellenkezőjét állítják, magukhoz kellene fogadniuk egy-két családot. Ismerősöm mellett üres volt a ház, és egy 6 gyerekes roma bandát költöztettek oda, a gyerekek legfőbb tevékenysége annyi volt, hogy minden szemetet átdobáltak, az udvar közepén álló medencébe köveket hajigáltak, és semmit nem lehetett velük tenni (egyet lehetett volna persze, csak azt a törvény bünteti). Szerencsére rövid ideig voltak csak ott, mert eladták a fél lakást:-)
advocat
És ezek után:
A főorvos feltételezésével ellentétben Adrienn nem roma származású.

"Nem vagyok cigány származású, mindemellett a cigány embertársaim nevében is sértőnek, megalázónak tartom az osztályvezető lekicsinylő, embertelen eljárását, viselkedését, feltéve, hogy bebizonyosodik embertelen utasítása."
Nyírfa
@division: A tetsziket ne vedd figyelembe, a válaszra akartam kattintani, hogy megkérdezzem tőled: Te, ugye, nem vagy homo sapiens?
Nyírfa
A köb jani vagy robot vagy , ha ember, nem magyar, ha mégis, nem ismeri a szavak jelentését, nem tud mondatokat értelmesen összerakni, nincsenek nyelvtani ismeretei, szóval, maradok amellett, hogy csak egy rosszul összeállított robot.
Bárki is rejtőzzön e név mögött, akárhogyan is íródott az a néhány sor, a felrakója minősíthetetlenül műveletlen.
division
@Nyírfa: Tudod nálunk van pedagógus a családban (tudna mesélni), plusz amit fentebb reagáltam Köb Janinak az is megállja a helyét nagy általánosságban. Te sosem voltál pedagógus, szerintem a családodban sincs egy sem, és pont úgy véded ezt az aljas társaságot mintha te magad is közéjük tartoznál. A te dolgod egyébként, védjed őket meg minden, én a magam részéről kitiltanám őket a nem létező kultúrájukkal együtt az egész országból.
Nyírfa
@division: Köszönöm, hogy megválaszoltad a kérdésemet.
Dr plágium
@Nessy: Tudod az úgy működik normális esetben, hogy a kezelő orvos megbeszéli a beteggel milyen lehetőségek vannak. A feleségem szintén nagy fájdalmakkal került a nőgyógyászatra, az UH azt mutatta, hogy a jo. petefészke megduzzadt. Az orvos elmondta hogy laparatómiát fognak végezni, de előfordulhat hogy fel kell nyitni és eltávolítani a beteg petefészket. Nos valóban fel nyitották, mint kiderült szétrepedt a petefészek, de nem távolították el, hanem összevarrták, és azóta is rendesen működik. Úgy gondolom az a helyes eljárás, hogy műtét után közlik a beteggel milyen beavatkozásokat végeztek el, ahogy te is írtad.
cikicakk55
@human: ma 09:13
Elolvastam eddig minden HSZ-t,de a tieddel értek egyet a legjobban. Igen,gondok vannak a cigányság túl szaporodásával,de nem az a megoldás,hogy tudtukon kívül terméketlenné teszik őket. Nálunk a cigányok ugyan azt teszik,mint afrikában a négerek,vagy Indiában a szegények. Már alapból éheznek,gyermekek nélkül is,de azért ott rohangál Afrikában a sok ceruzavékony lábú-karú,de hatalmas hassal a szenvedő gyermek had. Hiába tudják,hogy még egyet sem tudnak ellátni,etetni,még is szülik sorra a gyerekeket,ezzel rengeteg szenvedést okozva a sok ártatlan csöppségnek. Indiában ugyan ez a helyzet,csak ott valamiért a genetikai torzulásokkal született gyermekek vannak többen. Itthon a Cigányság csinálja ezt. egy-két gyereket még talán el tudnak látni,de annak is max az áétalános iskola 8 osztályáig sikerül elvergődni. A többi gyerek meg csak ugy teng-leng a világban és azt tanulja amit otthon lát. Megelőzni kellene a túlszaporodást,elmondani nekük,hogy a gyermekeiknek csak szenvedést okoznak azzal,hogy megszülik őket.
division
@Nyírfa: Nagyon szívesen bármikor, csak kár, hogy úgysem érted meg a lényeget. Te azt gondolod, hogy a cigányok zömével bármit is lehetne kezdeni, és innentől mondhat neked bármit az ember.
cikicakk55
@Nyírfa: ma 11:44
Írod: ", hogy hozzanak létre a hátrányos helyzetű cigány gyermekek részére bentlakásos iskolákat," Ezt Gyurcsány szerette volna.Erre fel hoznék egy példát. Állami gondozott voltam3éves koromig,majd 15 éves koromtól 18 éves koromig. 15 évesen olyan intézetbe kerültem,ahol 14-18 éves korú lányok voltak. 64 lány élt az intézetben,köztük kb 15 olyan cigány kislány,akik születésüktől fogva magyar nevelők neveltek,soha cigány közösségben nem voltak. Még is kb 10-12 éves koruk körül el kezdtek lopkodni.Eleinte csak a többi szintén állami gondozott ételét,késsőbb ruháit,használati tárgyait. 18 éves korukra profin loptak és eladták az intézetben ellopott ruhákat,felszereléseket. Ezt azért írtam,hogy bár mennyire szegregáltan nevelik őket,valamiért genetikai szinten kódolva vannak a könnyebben elérhető életformára.
division
@cikicakk55: Még ha nem is vagyunk ugyanazon pártszimpátia mellett, azért örülök hogy ezt jól átlátod.
cikicakk55
@Köb Jani: ma 12:17
Tudod ezzel a gondolkodással csak az a baj,hogy van azért köztük kb 10% akik szeretnének becsületesen,normális szakmával élni. Még is ahol megjelennek,ott már eleve úgy állnak hozzájuk,hogy " jaj szorítsátok a táskátokat" Az én fiamnak van 2 nagyon jó barátja. Mind a kettő cigány gyerek. Mind a kettő érettségizett,becsületes srác. Pici koruk óta gyakran aludtak nálunk,vagy a mi fiunk náluk. Soha semmi nem tűnt el itthonról. Sajnos mind a két gyerek jövő nélküli helyzetben van,bár az egyikük jelenleg Angliában dolgozik,mosogat. A másik fiú nem talál munkát,pedig bár mit elvállalna. Igaz,itt nálunk még úgy mond fehér embernek sincs munka lehetősége,így nem csoda,hogy neki sincs. Sajnos a Magyar hozzá állás miatt az a 10% szívja meg nagyon,akik becsületes családból származnak,becsületesen leérettségiztek,de a bőr színük miatt sehol nem kapnak munkát.Ők ketten nem csúsztak le,de sok cigány van akik pont-e megkülönböztetés miatt végül még is a bűn útjára lép,elvégre enni nekik is kell.
Nessy
@Dr plágium: Én is saját tapasztalatomat írtam le, csak sajnos rosszabb kimenettel. Igaz, hogy sikerült megelőzni az utolsó pillanatban a rosszindulatúvá válást. De előtte megmondták, hogy mi lehet, utána, hogy hogy mi lett, és a kezembe kaptam a szövettant. Persze, lehet, hogy ebben közrejátszott az, hogy tudták, értem amit mondanak, és megértem mit miért tettek. A felvilágosításnál sokat számít a beteg ismerete. Illetve a hozzátartozók hozzáállása. Láttam megoperált beteget, akihez többet nem jött be a férje, mondván, már nem nő. (Egyébként nem igaz) Félév múlva hallottam, hogy öngyilkos lett.
Szóval a felvilágosítás is egy nehéz dió! A tumoros betegek esetenként olyan környezetben élnek, hogy nem merik megmondani mi bajuk, mert a rákos Isten büntetésének tartják. Különösen a méhnyak rákos beteget hajlamosak azzal gyanúsítani, hogy biztos "rossz életű" volt fiatalon.
Sok szinte hihetetlen dolgot hallottam önkéntesként.
cikicakk55
@division: Tudod én nem párt oldalról közelítem meg a promlémákat.Nem vagyok sem jobbos,sem balos.Én csak egy nyugdíjas öregasszony vagyok,aki aggódik a gyermekei és az unokái jövője miatt.Az nem vigasz,hogy azt már úgy sem fogom látni. Minden nap egyre sötétebben látom a jövőjüket és ettől nekem nagyon rossz a közérzetem. A cigány kérdés alapból is olyan kérdés,hogy nehéz rá megoldást találni. Egyenlőre még az egész hír feltételezésen alapszik.Kár volt megírni,mert ezzel az alapból sem szimpatizáló cigány ellenes embereket ugarasztották össze a valamenyirre megoldást találni próbáló emberekkel.Az biztos,hogy így nem jó,sem a cigányoknak,sem a Magyaroknak. Afrikában talán azért nem problémáznak ennyit,mert ott csupa néger él. Nem tudnak rasszisták lenni. Indiában dettó,főleg Indiaiak. Itthon azonban igen gyorsan haladunk az 50-50% felé. és ez nem jó.Legalább is nem így ahogy most van.
Nyírfa
@cikicakk55: Erre most azért nehéz válaszolni, mert én nem éltem olyan közösségekben, mint Te, következésképpen más tapasztalataim vannak. Már Nessynek írtam másutt, hogy gyermekként egy iskolába jártunk, együtt játszottunk cigány gyerekekkel, és soha, semmilyen atrocitás nem fordult elő. Ha genetikailag kódolt - bocs, de ez echte náci fajelmélet - a lopás, a bűnözés, és az ezáltal könnyűnek titulált életmód, akkor ez kibukott volna náluk is.
Egy ismerős család egy éves korában fogadott örökbe egy tündérszép cigány kislányt, első látásra szerelem volt. Ma az akkori gyermek olyan, mint egy indiai filmsztár, komoly, felelősségteljes édesanya, tanult, tanul és tanulni fog, részben a nevelés hatására, részben a saját tudásvágyának köszönhetően.
Az viszont probléma, hogy a szépsége feltűnést kelt, és a művelt magyarok mellette tanakodnak, hogy vajon egy kikupálódott cigány-e vagy egy keleti hercegnő. Csak a hercegnők reggelente nem járnak munkába.
Ja: és még soha nem lopott. Valahogy eszébe sem jutott, hogy ez pedig bele van kódolva.

Tudod, érthetetlen számomra, hogy egy olyan kormány ténykedése mellett, amelyre a bizsu gyűrűmet sem bíznám, a cigányok beilleszkedés-képtelenségéről és bűnözői hajlamairól beszélünk, rettegve a túlszaporodásuktól.
Arra miért nem gondol a társadalom, hogy országos szinten kell erősíteni a szegénység elleni küzdelmet, többek között magas szintű oktatással az ország legkisebb szegleteiben is, és, hogy mutassanak példát a polgármesterek, a tanítók, akik, ugye, fehérek, tisztességben, tudásban, emberségben. De ez nem megy.
Szeretünk mindig vétkest találni, központi bűnbakot, mert akkor különbnek érezhetjük magunkat.
Nyírfa
@division: 14.13

Te a kérdésemet sem értetted, nemhogy a válaszomat. De nem kívánom, hogy reagálj, eléggé bemutatkoztál már így is.
division
@Nyírfa: Nagyon is értettem a kérdésedet, de aki nem látja a fától az erdőt, annak nem tudom mit mondani. Nézd majd meg a börtönstatisztikákat, ill. írj olyan kegyetlen és ok nélküli gyilkosságokat is le a másik oldalról mint mondjuk Szögi Lajos vagy Marian Cozma esete, de lehetne sorolni szép számmal. Az is fura, hogy az ovikban, iskolákban is szinte mindig a cigányokkal van a baj, ők bomlasztják a közösséget. Arról nem tehet senki, hogy ezt te nem látod, de remélhetőleg nem is lesz dolgod velük a közeljövőben. Ezek már nem azok a romák akik voltak egykoron.
division
@cikicakk55: Szerintem mindenki szeretne megoldást erre a problémára, csak akiket meg kellene változtatni azok azt nem akarják.
human
@Nyírfa: Akkor a bentlakásos iskolák témában Gyurcsány és a Jobbik közt biztos nem lenne vita. Ugyanezt látta részmegoldásként egy szociális munkás ismerősöm is. Így nem lesznek elszakítva a családjuktól, de azért ki lesznek emelve abból a környezetből ami lehúzza őket a mélybe.
human
@Nyírfa: Még annyit, hogy a fő probléma, hogy nem merte egyetlen kormány sem meglépni, mert féltek a cigány szavazatok elvesztésétől. És így válik évről évre egyre súlyosabbá a probléma.
Nyírfa
@human: Így van! És nagyon pontos kifejezés a részmegoldás, hiszen nem ez az egyetlen, és nem egy végleges, mindörökké tartó intézkedésről van/lenne szó.
Utána kellene már néznem, hogy miért is nem valósult meg a Gyurcsány-kormány idején, de, lehet, hogy éppen amiatt a félelem miatt, amelyet Te is említesz, arról nem is beszélve, hogy ők egy társadalmi vita, egyeztetések után fogtak volna bele - merthogy demokraták -, amelyek kifutási ideje talán bele sem fért volna a ciklusukba. Pluszban jött a gazdasági válság, a kiszivárogtatott őszödi beszéd, így sok-sok program besült.
Nessy
@human: Ha lehetne, a cigányok esetében megállítanák az időt, és csak szavazások idejére oldanák föl, míg leszavaznak rájuk!
kissé felnőttem
orvos és beteg kiszolgáltatottság ez igy is meg úgy is.Titokban ? jé nahát etika orvosi eskü? hopp okra kész
már nem Hipokratész ? szanatórium ? átalakitva fizetőssé, uraknak urhölgyeknek. TV, hütő ingyen Wifi. a tőbbi nem számit már.
cikicakk55
@Nyírfa: január 18 14:43
Látod,az írásodból is kiderül,hogy meg van az a 10%. Az a kislány akiről írtál,nem olyan környezetben nőtt fel,ahol a génjei dominánsá vállhattak. Mivel a szülői példa a tanulsára, a becsületes életre nevelte,így le tudta győzni a benne lévő géneket. Igen,nagyon sok az a 10% is akik szeretnének rendesen becsületesen élni,csak valamiért ebben az országban sokkal több az olyan ember,aki nem bízik bennük és még egyetlen bizonyítási lehetőséget sem adnak nekik. Azok a cigány kislányok akikről én írtam,nem kaptak akkora figyelmet,hisz nem várható el egyetlen intézettől sem,hogy mindenkire egyformán figyeljenek. Nála szinte természetes volt,hogy kialakul az a magatartás ami jellemző a cigányság 90%-ra Részemről minden cigányra úgy nézek,hogy nem ítélem el csak a bőrszínne miatt,de ha kiderül róla,hogy bűnöző életmódot folytat,akkor inkább elkerülöm. Szerintem minden városban vannak úgynevezett " No-Go" zónák,ahová mi még nappal sem szívesen megyünk be. Ezt a félelmet szinte belénk nevelték,pedig 65 évesen már láttam sok jó és sok rossz cigányt is.
Nyírfa
@cikicakk55: Értem, hogy igazolni próbálod a negatív elvárásaidat %-okkal, genetikával , a fajelmélet visszaköszönésével , ami riasztó, de, amíg vannak befolyásolható emberek, el kell fogadni a létezését. Ahogy kinyílik az értelem, úgy fog eltűnni a világunkból a rasszizmus, de hát, ez még odébb van.
Megüt, hogy mennyire ragaszkodsz a megbélyegző állításaidhoz, de talán éppen a gyermekkorod tett fogékonnyá e tartalmak iránt. Ha így akarod gondolni, meg kell hagyni téged a hiedelmeidben.
Csak azt nem tudom, honnan az az információ, hogy Indiában genetikailag torzult gyermekek születnek. Bár, itt százalékot nem közöltél, érdekelne a forrás, s annak hitelessége.
cikicakk55
@Nyírfa: Nem ragaszkodok én semmihez. Engem nem zavarnak a cigányok.A bűnözőket nem szeretem,de az meg nem a bőrszín miatt van. Az Indiában született genetikai problémás gyerekeket(felnőtteket) a tv-ben látom. Nálam a távkapcsoló a 68-as csatornánál kezsdődik. Csak természet filmeket szeretek nézni,egyen az állatokról,növényekről,vagy valamilyen népcsoportról szóló. A TLC tv adón van egy olyan sorozat,hogy " Bizarr testek" Ott mondták,hogy valamiért Indiában születik a legtöbb genetikai rendelleneséggel született gyermek. Indokot különösebben nem mondtak,én csak sejtem,hogy az lehet,hogy a falvakban élő szegények családon belül nősülnek,vagy mennek férjhez. Ez kifejezetten India elmaradottabb részén van mely terület elég nagy az országhoz képest is. Nem hinném,hogy lennének negatív elvárásaim. Én örülnék a legjobban,ha az országban minden ember egyenlő esélyt kaphatna a boldogulásra,a tanulásra,a megélhetésre.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.