Ki mással osztotta volna meg gondolatait az ultrafideszes közgazdász, Bogár László, mint a Demokratával, ahol az EP-ben zajló jogállamiság vita után pont arról beszélt, hogy Magyarországnál tökéletesebb demokrácia gyakorlatilag nem létezik, sőt a nyugati világban rohadt szar az élet a hazaihoz viszonyítva. "Jelenleg a legnagyobb érték Magyarországon a gondolat és a közbeszéd szabadsága. Szabadon lehet olyan elbeszélési módokat is alkalmazni, amiket az uralkodó észjárás a világ legtöbb részén üldöz. Nyugat-Európában ezerszer meggondolja bárki, hogy ki merje-e mondani mindazt, amit egyébként a józan ész mondatna vele. Ennek lehetőségét a valóságról való tudásunk teremti meg. Mindenki érzékeli, hogy az elmúlt tíz évben a rendszerváltás első húsz évéhez képest jelentősen javult a helyzet. Mi nevén nevezhetjük a dolgokat, miközben a tényt, az igazságot és a valóságot a világ más részein egyre zavarosabb, hamis fogalmakkal helyettesítik. A nyugati médiagépezet ma már alkalmas arra, hogy...

Forrás: zsurpubi.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
ja a hozzád hasonló gátlástalan trógerok szabadon hazudhatnak, sőt ártunk és qurmányunk még üdvözli is őket! =))
RonaGyuri
ja a hozzád hasonló gátlástalan trógerok szabadon hazudhatnak, sőt ártunk és qurmányunk még üdvözli is őket! =))
simmering73
Kiszólt a lyuk a gödörből. Beugatott az illiberálfasiszta, nemzetgyalázó patkány.
Eladott Ország
Ez az ember is csak egy a sok elvtelen megfizetett seggnyaló közül, akinek nem számít az önbecsülés, az etika, a morál, a szakmája becsülete, a tények, és ezerrel nyomják a hülyeséget. Ezeknek a gazembereknek, úgy van jól, ahogy kommunikálnak, mert így legalább minden megszólalásukkal bizonyítják idiótaságukat, értelmezhetetlenségüket, stb.
youtu.be/NUwZnoyOJaY
Ez az alak már évtizedek óta gyűlölködő, szerepzavaros idióta volt. A szomorú, hogy ez főtanácsadó. Az ég óvjon bennünket, hol ilyenek tanácsolnak és a másik eszement meg is fogadja. Valahogy ez a sok, dagályos szó, amit felböfög a jóember, olyan ismerős régi felvételekről. Rákosiék szónokoltak ilyen elvakult indulattal, ilyen hangnemben, ilyen jelzős szerkezettel. A tehetségtelenségét lexikálisan kompenzálni akaró pontosan tudja, hol a helye, hogy azon a helyen mit várnak el tőle és ennek megfelelően teszi a dolgát. A házőrző kutya lojalitásával felvértezett középszerű konzervatív politikatudós, aki mindig azzal kereste a kenyerét, hogy szolgált és várta a gazditól a jutalomfalatokat.
Nessy
@Shikari: Legfeljebb, kirúgják, leváltják, lehetetlenné teszik egy facebook bejegyzésért, egy tüntetésen való részvételért stb. Kritizálja a polgármestert? Nem kap közmunkát! Még vannak, akik merik vállalni a véleményüket, ha olyan területen dolgoznak, olyan a munkájuk, amibe állambácsi nem tud egyelőre beleavatkozni. De ahogy a civilszervezeteket műsorra tűzték, lesz ez még rosszabb is! Igaz, az 50-s éveket talán nem érjük el.
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 14:13
Sőt még a román,ukrán kommunistából lett,magyarkodó fasiszta csürhe is elmondhatja a véleményét.
Mint például te.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.