Több helyen okozott áramkimaradást a hétvégi télies időjárás.

A zúzmara miatt naponta 5000-8000 háztartásban szűnik meg az áramszolgáltatás

A Nemzeti Közművek vasárnap kora délután a Facebook-oldalán azt írta: már több mint húszezer háztartásban visszaállították a villamosenergia-szolgáltatást. Azonban egész hétvégén kitart a ködös, párás, zúzmarás időjárás az ország területén, és különösen Békés megyében és Bács-Kiskun megyében Kecskemét, illetve Kiskunfélegyháza környékén több helyszínen okoz újabb vezetékszakadást a hálózatra fagyott jég.

A zúzmara miatt naponta 5000-8000 háztartásban szűnik meg az áramszolgáltatás

A zúzmarától elnehezült vezeték gyufaszálként törte ketté a betomoszlopot. Az NKM felvétele

A közép- és nagyfeszültségű hálózaton is előfordulnak rövidebb-hosszabb idejű áramkimaradást okozó hibák, de kollégáik napok óta megerősített létszámmal dolgoznak ezek elhárításán. A szerelők munkáját nehezíti, hogy a vezetékre fagyott dér és zúzmara egyfajta jégpalástot képez és napközben sem olvad el, így a jégréteg vastagodásával fokozódik a vezetékszakadás kockázata – tették hozzá.

Az áramszolgáltatásból kiesett ügyfelek száma 5000 és 8000 ezer között mozgott naponta. Vasárnap a déli órákban 1800 alatt volt az érintett ügyfelek száma. Az üzemzavar főként a településeken kívül, a külterületeken élőknél okozott áramkimaradást.

A rendőrség a honlapján azt írta: Bács-Kiskun megye több településén a rendőröket is kivezényelték. A közrend és a közbiztonság fenntartása, valamint a bűncselekmények megelőzése céljából az áramszolgáltatás visszaállításáig folyamatos a rendőri jelenlét Csólyospáloson, Fülöpjakabon, Kecskeméten, Kiskunfélegyházán és Tiszaalpáron.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicamama55
El sem tudom képzelni azt, hogy mi történne, ha kiadós hóesés lenne...
vacsi
"Több helyen okozott áramkimaradást a hétvégi télies időjárás."
Tehát az időjárás csak télies! Gyerekkoromban azonban igazi telek voltak, derékig érő hó, hetekig, nagy hidegek, szél. Valahogy akkoriban sem volt több gond az árammal, a közlekedéssel, mint manapság. Ebből arra kell következtetnem, hogy a rendszeres karbantartás hiányzik, vagy hozzá nem értők foglalkoznak vele.
Rockxy
"A zúzmara miatt... "
nem, kéremszépen, nem!
a zorbán miatt, a populista diktatúrája miatt, ésa revzionistamocskos trianonihortysta antiliberalista imperialista junijóellenes néppártista antimigráncsista szégyenfolt miatt.
vagy mialatt.
a kalergi, az igen!
de ez?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok