Egy átlagos budapesti közlekedő 162 órát töltött forgalmi dugóban 2018-ban.

Európában a legdurvább dugók Rómában vannak, de Budapesten is majd egy hetet vesz el évente a közlekedők életéből az araszolás.

A statisztika szerint egy átlagos budapesti közlekedő 162 órát (majdnem egy hetet) ült a forgalmi dugóban 2018-ban -derül ki az Inrix kutatóintézet legfrissebb jelentéséből. A magyar főváros ezzel a 30. helyen áll a 38 ország 200 világvárosát tartalmazó listán. A helyzet ráadásul egy év alatt romlott, 11 százalékkal nőtt a feleslegesen autóban töltött idő 2017-hez képest.

A dugóhelyzetet nézve a legélhetetlenebb város Róma, ott 254 órát töltenek araszolással a közlekedők, ráadásul ez 16 százalékkal magasabb érték, mint egy évvel korábban. Dublinban 246, Párizsban 237, Londonban 227 órát vesztegelnek az utakon, de a kolumbiai Bogota a csúcstartó a maga 272 órájával, ami 11 és fél nap.

Címlapkép: euronews.com

(euronews.com)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

gradikim
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
ómió
És, ha jön Karigeri dugódíja, majd még fizethet is érte!
Rockxy
a dugó nyilván fideszes, mer baloldali dugó nem létezik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.