Szerintük a 2022-es kormányváltás a fontos, és mindenben, ami abban segíthet, abban partnerek lesznek.

Mint ismert, Karácsony Gergely, a Párbeszéd párt vezetője, budapesti főpolgármester a napokban beszélt arról a Mozgó Világnak, hogy az LMP és a Párbeszéd – mely a 2010-es évek elején még egy párt, az LMP volt, de aztán a Párbeszéd kivált belőle a nézetkülönbségek miatt – újraegyesülhetne, mert sok kizáró indok megszűnt, és mindkét politikai szervezet elkötelezett a zöld értékek mellett.

Az MSZP nem zárkózik el az LMP-Párbeszéd újraegyesüléstől

Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan Karácsony Gergely főpolgármester oldalán

Fotó: Facebook/Karácsony Gergely

A felvetésről az Azonnali.hu megkérdezte az LMP-t, Kendernay János társelnök előremutatónak, míg Ungár Péter parlamenti képviselő megfontolandónak tartotta a felvetést.

A Magyar Hang az esetleges LMP-Párbeszéd egyesülés kapcsán megkereste az MSZP-t is, mivel a Párbeszéd a szocialistákkal kvázi szövetségben működik a 2018-as országgyűlési választás óta. 

Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója a lap megkeresésére azt nyilatkozta, hogy tiszteletben tartják Karácsony felvetését.

A 2022-es kormányváltás a fontos, mindenben, ami ezt segíti, partnerek leszünk

– mondta el a lapnak Molnár Zsolt. A politikus azt is hozzátette, hogy "amennyiben a Párbeszéd és az LMP valamilyen módon egyesülni akar, akkor azt a szocialisták elfogadják és együtt fognak velük működni. Ráadásul egy ilyen esetleges változás – szavai szerint – nem nehezíti az MSZP és a Párbeszéd együttműködését."

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

xdotnomzeu
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
jesz
ha Karácsony összebútorozna az oldalán álló két díszpinttyel, akkor a karrierjének reszeltek...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.