Karácsony Gergely szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy bár szomorúnak tartják, hogy a kormány nem ad több pénzt a Lánchíd felújítására, a főváros mindenképpen megteszi azt majd.

Karácsony Gergely a kultúra napján tartott sajtótájékoztatót, amiről ITT írtunk bővebben.

Ezt követően újságírói kérdésekre válaszolva elmondta:

a fővárosi önkormányzat mindenképpen felújítja a Lánchídat.

Tudomásul veszik, hogy a kormány az előző városvezetés által kiírt közbeszerzésben megduplázódott költségek további finanszírozásához nem kíván hozzájárulni.

"Naivan" azt gondoltuk, hogy a Lánchíd van olyan fontos a kormánynak, hogy az ügyben közösen tudjunk gondolkodni

- jegyezte meg.

A főpolgármester közölte: a Fővárosi Közgyűlés következő ülésén döntenek majd arról, hogyan lépjenek tovább az ügyben. El kell dönteni, hogy a mostani közbeszerzési eljárásban egy tárgyalásos szakaszban próbáljuk meg csökkenteni a költségeket. vagy új közbeszerzést kell kiírni – mondta.

A mostani közbeszerzés eredményes lezáráshoz a kormány által ígért hatmilliárd forinton felül még négymilliárd forint támogatásra lett volna szükség – mondta Karácsony Gergely hozzátéve: ez csak a Lánchíd felújítására vonatkozott volna, a váralagút rekonstrukciójának elhalasztásával kívánták csökkenteni a költségeket.

Közölte, dolgoznak azon, hogy kevesebb összegből is meg tudják valósítani a felújítást.

Forrás: MTI, Index

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Fox W Mulder
Az nem híd baxátok + az 1 műemlék ,le kéne zárni a pixába végleg . Állapotát megóvni szintentartani . Ennyi ! Csókolom !
Túrista látványosság ,meg lehet szemlélni hajóról .Viszonlátás !
Qqberci
Valami fejes ránézhetne már végre térképre: mi az a csaknem függőleges kék vonal Budapest közepén? Azon valahogy át kell jutni...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.