Emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Török Lajos az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta, hogy míg csütörtökön az OTP felpattanása okozta a BUX-index erősödését, pénteken már kiegyensúlyozottabb lehet a részvények mozgása.

Az elemző szerint az OTP árfolyama a csütörtöki emelkedés után pénteken megpróbálkozhat a 15 000 forintos szint elérésével, gyengülése esetén a 14 600 forintos támaszt érdemes figyelni. A Mol továbbra sincs jó erőben, a 2700 forintos támaszig csökkenhet, felfelé pedig 2750 forintnál húzódik ellenállás. A Richter árfolyama 6770 forintig emelkedhet, míg a további csökkenést a 6500 forintos támasz állíthatja meg. A Telekom jegyzése továbbra is a 450-465 forint közötti sávban maradhat.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 226,23 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 44 823,28 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 14,2 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 26 forinttal, 0,95 százalékkal 2722 forintra csökkent, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények 390 forinttal, 2,68 százalékkal 14 940 forintra erősödtek, forgalmuk 9,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom ára 4,50 forinttal, 0,98 százalékkal 456,50 forintra esett, forgalma 89 millió forint volt. A Richter-papírok 85 forinttal, 1,27 százalékkal 6610 forintra gyengültek, forgalmuk 2,1 milliárd forintot ért el.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.