A próbaüzem márciusban kezdődik, és év végéig folyamatosan helyezik üzembe az új automatákat.

Mintegy 4,6 milliárd forintból 375 új jegykiadó automatát telepít a MÁV-Start Zrt.

– jelentették be a vasúttársaság vezetői Budapesten. A Nyugati pályaudvaron tartott sajtótájékoztatón Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: jelenleg 178 jegykiadó automatával rendelkezik a vasúttársaság.

Manapság a jegyek hatvan százalékát vásárolják az utasok a jegypénztárakban, a fennmaradó negyven százalékot az internetes felületen, a jegykiadó automatákon és a MÁV-applikáción keresztül. Az új berendezésekkel a budapesti elővárosi közlekedésben szeretnék teljessé tenni a jegyautomaták rendszerét. A próbaüzem márciusban kezdődik, és év végéig folyamatosan helyezik üzembe az új automatákat.

A fejlesztésben lecserélt régi készülékeket felújítást követően a nagyobb forgalmú vidéki állomásokon helyezik majd el.

Az automaták mellett megújul a teljes webes jegyvásárlási felület és év végére már a nemzetközi vonalakra is lehet jegyet vásárolni a társaság honlapján

– mondta Homolya Róbert.

Az egyre népszerűbb MÁV applikáción keresztül 2020 első húsz napjában többen vásároltak már bérletet, mint tavaly egész decemberben ugyanezen a felületen.

A vasúttársaság adatai szerint az applikáció regisztrált felhasználóinak száma már meghaladta a 277 ezret, a mobilalkalmazáson keresztül vásárolt jegyek száma pedig a 2018-as 880 ezerről 4,6 millióra emelkedett 2019-re – tette hozzá.

Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója elmondta: a jelenleg működő 178 jegyautomata rendelkezésre állása meghaladja a 90 százalékot, de céljuk az arány további javítása.

Az új, modernebb berendezések távfelügyeleti rendszerrel rendelkeznek, vandálbiztosak, antigraffiti-bevonattal rendelkeznek, és időjárásállóak is – mondta. Hozzátette: 28 helyen esőbeállót is telepítenek a készülékekhez. Az automaták a kezelőfelület mellett egy további képernyőt is tartalmaznak, amelyen információkat, reklámokat, illetve havaria helyzeti közleményeket is megjelentetnek majd. A berendezések rendelkeznek vonalkód-leolvasóval is, így akár a megvásárolt bérlet utáni számlát is ki tudják nyomtatni – sorolta Kerékgyártó József. A vezérigazgató várakozásai szerint

a fejlesztésekkel két éven belül hatvan százalékra – az osztrák vasúttársaság szintjére – növelhetik az elektronikus csatornákon keresztüli jegyértékesítés részarányát.

Homolya Róbert a sajtótájékoztatón a vasúttársaság más fejlesztéseiről szólva elmondta: a szolnoki vasútvonalon idén négymilliárd forintból újul meg egy mintegy kilenc kilométeres szakasz, és a fejlesztés 2021-ben tovább folytatódik a menetrendszerűség és kiszámíthatóság növelése érdekében. Arról is beszélt: másodszor írtak ki közbeszerzést a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének teljes cseréjére.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.