Ma reggel soron kívül összehívták a migrációs munkacsoportot. Ezen Orbán Viktor is ott volt.

Ahogy azt korábban megírtuk, hatvanan próbáltak áttörni a röszkei közúti átkelőnél ma hajnalban.

A rendőrök megakadályozták őket ebben

- közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A határátkelő kamerája rögzítette a kísérletet:

Szabó Szilvia elmondta: az incidens fél hatkor történt, a mintegy hatvan ember az átkelő két oldalán csaknem egyszerre próbált meg jogellenesen az ország területére bejutni. Az akkor még zárva lévő átkelőhelyen szolgálatot teljesítő fegyveres biztonsági őr három figyelmeztető lövést adott le.

A helyszínre irányított járőrök körülbelül hatvan ember bejövetelét akadályozták meg, négyet feltartóztattak, a területet pedig lezárták – ismertette a szóvivő.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a környéket lezárta. 

Pintér: sikeresen megakadályozták az áttörési kísérletet

Működött a határvédelmi rendszer kedd hajnalban, amikor illegális bevándorlók próbáltak meg áttörni a magyar határon Röszkénél

- jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón, miután ülésezett Orbán Viktor miniszterelnök részvételével a migrációs munkacsoport.

Videón, ahogy egy nagyobb migránscsoport megpróbálja áttörni a kerítést a magyar határon, a rendőrök figyelmeztető lövést adtak le

Megrongált kerítés a Horgos és Röszke közötti határátkelőnél, a szerb-magyar határon 2020. január 28-án. Az átkelőnél hatvan határsértő próbált áttörni hajnalban, a rendőrök megakadályozták őket. MTI/Molnár Edvárd

Pintér Sándor közölte, már múlt héten voltak arról információik, hogy illegális bevándorlók több helyen megkísérlik a törvénytelen behatolást Magyarországra. A hajnali áttörési kísérlet ezt alátámasztotta, a rendőrség azonban erre felkészült, és bebizonyosodott: senki nem tud Magyarország területére észrevétlenül átjutni – mondta a belügyminiszter.

Papp Károly rendőr altábornagy, a Belügyminisztérium közbiztonsági főigazgatója elmondta, illegális migránsok hétfőn csoportosan két hullámban, 5 óra 20 perckor, majd 5 óra 30-kor erőszakosan kíséreltek meg bejutni Magyarországra a Röszke 2 átkelőhelynél. Hozzátette: a rendőrök négy embert elfogtak, bűnügyi őrizetbe vették őket.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója azt hangsúlyozta, hogy a szerb-magyar államhatár komoly nyomás alatt áll, januárban eddig 3400-an kíséreltek meg Magyarországra bejutni.

Forrás: MTI, Index

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Vajon milyen hadicselről terelik el a társadalom figyelmét ezzel a mű betöréssel!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Vajon milyen hadicselről terelik el a társadalom figyelmét ezzel a mű betöréssel!
verőce21
Politikailag épp jókor-, és nagyon hasznos volt ez a betörés...:)
verőce21
Az embercsempészek képviselője résztvett a koordinációs értekezleten? :)
jesz
ezen a csoffadt szar kerítésen bárki átugrik... oszt arra gondoltak-e, hogy a migráncsok közt van-e vírusfertőzött? Lehet, hogy ők sem tudják, valaki megfertőzte némelyiküket...

Amúgy hol vannak az ugatós kutyák? Azok legalább figyelnek, és nem fog rajtuk a vírus sem...

Nagyon nyögvenyelős ez a határvédelem.
jesz
@Mirabilis: ja, pont úgy, mint az ötven centi átmérőjű alagút, melyben csákányt is találtak...nagyon hervadt a píár...
division
@verőce21: Battonyánál majdnem ugyanez megy, alig győzik cimborámék visszalökni őket a románoknak.
relatív
Nagyon jó volt, hogy a TV - csoport IS ott volt. Így mindjárt lehetett dokumentálni ahogy pintér sanya megfutamítja a ránk törő idegeneket.

A bemutatása ennek nagyon jól sikerült, vigyáznak ránk, hogy a hirtelen (!) betörni akarók mozgása minden rend-(ezés)ben történhessen...
kereső
Ez már úgy kellett, mint egy falat kenyér. Bizonyára megbeszélték a szerb rendőrökkel , hogy mikor is engedhetik útnak a "határsértőket".Vagy ott szabadon kószálhatnak?
Mrfingusz
Elfogyott az éleslőszer ? Mit kell cicózni pár suttyó gecivel ? Párat lelőni a többi meggondolja hogy szarozzon a hatósággal ! Ennyi !
jesz
most hallom a rádijóban, hogy a sikeres elfogások ellenére hét migráncsot még keresnek...

Akkor most elfogtak mindenkit, vagy nem? Mert ha nem, akkor bajvan...illetve rés a pajzson..
Cicamama55
Édesapám fakarókra rászögezett dróthálója, amit a baromfi udvar köré letett kb. 15-20 éve, jobban ellenállt volna, mint ez a kerítés. Ez csak egy szimbólum...@Mrfingusz: Bizony én is ugyanezt mondtam, amikor a hírt meghallottam.
Sámannus
@relatív: Igazad van, korábban a románok nem engedték hogy a határra jöjjenek.
vacsi
Akkor kik szaladtak szét a szélrózsa minden irányába?! Mert az első hírek még erről szóltak!
Cicamama55
Valami nagyon nem stimmel, mert reggel 50, délben 60, most meg már 70 főről szólt a hír. :((
nezelodo
@jesz: Akiket nem találnak, visszamentek az ötven centi átmérőjű alagúton, mert mégsem hizlalta annyira fel a Soros őket, hogy ne férnének át a vakondjáraton. Amúgy a többi sem látszott nagyon lelkesnek, hamar feladták. Nem hiszem, a lelkesedésüket látva, hogy nagyon veszélyeztetnék a kincsnek látszó magyar munkahelyeket.@Cicamama55: Alaghanem a faterod stabilabb kerítése nem is került annyiba, mint ez a tákolmány.
Clavigo
@Cicamama55: " Fokozódik a helyzet..."..
szép új világ
Nekem úgy tűnik, hogy miután megtudták, hogy Magyarországon vannak, pánikszerűen menekültek vissza Szerbiába.
szép új világ
@Cicamama55: ahogy mondod, délelőtt 50-et számoltak, aztán délben megint megszámolták őket és hozzáadták a délelőtti 50-hez és mindjárt meglett a 100. Így előbb-utóbb meglesz a 70 ezer, amit Bakondi vizionált.
ittott
@szép új világ: én úgy tudom, hogy útközben szaporodtak. osztódással. és kerekítéssel a kerekítés szabályai szerint. 60-tól már közel száz. naugye. minnnyá meglesz
Béla333
A videó alapján nekem nem tűntek hónapok óta hóban-fagyban vándorló migránsoknak.
Nem láttam nőket, gyerekeket közöttük.
Nagyon könnyen lehúzták a határ kerítést, mintha az már várta volna, hogy ledöntsék!
Miért nem csinál egy "független" média egyikükkel sem riportot, hogy kik is ők? (Ja? Hogy ma nincs Magyarországon független média?!)
colibri
Az a hatalom, amelyik a bűnöző Gruevszkit olyan rejtélyes módon országokon keresztül szöktette ki a börtönbüntetése elől, az minden aljasságra képes!
SystemError
Andy most forog a sírjában! Hát milyen rendezés ez..:)
terlasz
Érdekes volt a statisztaválogatás, a jelmeztervezőnek szegényes a fantáziája. Kubatov jól dolgozott: egy stadion teljes közönségét sikerült beszerveznie.
nezelodo
@terlasz: Most telefonált egy vagyonőr a Klubrádióba, és elmondta a vagyonőrök törvénysértők, nem lőhettek volna, csak a határbódét őrizhették volna, annak ellenére, hogy a határ őrizetlen volt. Letartóztatták őket jogtalan fegyverhasználatért, mert a statiszták sem használtak fegyvert, ők pedig igen?!
A határőr parancsnok már a hadbíróságon van-e amiért nem őriztette azt az áttörhetetlen államhatárt?
A kerítésépítők ellen megindult-e az eljárás amiatt, hogy milliárdokért csibehálót raktak fel migránsok ellen, amit félkézzel letépett egy kezdő ripacs?
Ki a főrendezője ennek a szánalmas performance-nak, ideje hogy ő legyen a Nemzeti főrendezője!
colibri
@nezelodo: Áááá, nem így volt, ahogy írod... Nem olvastad Pintér belügyér mit nyilatkozott? Sikeresen megvédték a röszkei határt, visszaverték a migránsok támadását...
ittott
Már 80-an vannak. idézem a kormányszóvivőt "Kedd hajnalban mintegy 80 férfi megpróbált erőszakosan áttörni Magyarország déli határán, de a magyar hatóságok többségüket feltartóztatták, elriasztották"

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.