Legalább egymillió látogatót várnak a 2021-es vadászati világkiállításra, melyet Budapest mellett négy vidéki helyszínen rendeznek meg jövő ősszel – mondta Kovács Zoltán, a rendezvényért felelős kormánybiztos kedden Dortmundban.

Kovács szóvivő előre örül a vadászati világkiállításnak

Hozzátette: a rendezvény szervezése folyamatban van, az előkészületekkel időarányosan jól állnak. Az "Egy a természettel " Vadászati és Természeti Világkiállítás és az ehhez kapcsolódó rendezvénysorozat lebonyolításáért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a nemzetközi kiállításon a szerződött partnerek 660 rendezvényen fogják bemutatni, hogy mit tudnak és mit gondolnak a vadászatról.

Kitért arra, hogy a dortmundi rendezvényen – ami Európa legnagyobb vadászati kiállítása és vására – nemzetközi partnerek, kormányok és szakmai partnerek meghívását folytatták. A következő egy évben minden olyan nagyobb rendezvényen, vásáron részt vesznek, amely a vadászattal, a természettel, a horgászattal foglalkozik, pozicionálva ezzel a 2021-es rendezvényt. Több száz nemzetközi szervezetet és szereplőt terveznek megnyerni a 2021-es magyarországi világkiállításon való részvételre, annak népszerűsítésére – mondta.

Közlése szerint a Vadászati és Természeti Világkiállítás megrendezésére, az előkészületekre eddig mintegy 6-7 milliárd forintot költöttek. Az esemény központi eleme a Hungexpo vásárközpontban megrendezendő hazai és nemzetközi vadászati kiállítás lesz. A három hétig tartó rendezvényen kívül azonban sok más kiállítással, konferenciával és nemzetközi rangú eseménnyel is készülnek. A rendezvényen ezek mellett fontos szerepet kap a hal és vad gasztronómia, illetve az ezekhez tartozó borkultúra bemutatása.

Kovács Zoltán a dortmundi vásár hivatalos megnyitóján elmondta: Magyarország nagy örömmel vesz részt meghívott vendégként a dortmundi Jagd und Hund 2020 kiállításon. A vadászatnak kiemelt és felelősségteljes szerepe van az európai és a világ vadgazdálkozásában és a fenntartható természetgazdálkodás megtartásában. Hozzátette: a 2021-es Vadászati és Természeti Világkiállítás központi témája lesz a természetmegőrzés fontosságára felhívni a figyelmet, valamint a fenntartható természethasználat népszerűsítése. A vadászat és a vadászok, a halászat és a halászok a kulturális örökség részei, a 2021-es világkiállítással a sikeres 1971-es vadászati világkiállítás ötvenedik évfordulóján ismét a nemzetközi figyelem középpontjába kerülhet Magyarország.

A kormánybiztos kedden megnyitotta a magyar standot is a dortmundi vásáron.

A dortmundi expó Európa legnagyobb nemzetközi vadászati kiállítása, amelyen közel 41 ország 800 kiállítója vesz részt. A hatnapos rendezvényre több mint 80 ezer látogatót várnak január 28. és február 2. között.

Kép: MTI/OWN

Forrás: MTI

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
Előre örül a lenyúlható milliárdoknak...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Clavigo
Vazzze,,,50 mrd-ot !!! tólnak bele ebbe a szarba... ...
simmering73
Már így is a nemzetközi figyelem középpontjában van az ország. Sajnos negatív értelemben, amit nektek köszönhetünk.
Hari
@Nessy: tessék figyelembe venni nagy méltóságu miniszterelnök urunk és pártja sokat hangoztatott mondását: Nekünk Magyarország (kirablása az első. Bár ez a kitétel helyhiány miatt kimaradt). Ki beszél itt Lánchídról ? Meg aztán így jobban lehet helyzetbe hozni a lojális befektetőket, nem holmi 6 milliárddal ..
Sámannus
Szerintem a szomáliai sáskajáráshoz fog inkább hasonlítani ez az esemény. Egymillió vendégvadász után még fű sem fog nőni, szarvas röptető helikopterek fogják elsötétíteni az eget.
Mondjuk a nagyzási hóbort csúcsra lesz járatva az hétszentség.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.