Felbujtóként elkövetett hűtlen kezelés miatt jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a Baranya megyei Alsószentmárton független polgármesterét.

A polgármester felesége extrapénzt kapott a takarításért, a férje most felfüggesztettet kapott ezért

A Pécsi Törvényszék az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, hogy másodfokon meghozott ítéletével a bíróság helybenhagyta a Siklósi Járásbíróság nyáron meghozott határozatát.

Ennek értelmében Budai Lászlót, Alsószentmárton 2019 őszén újraválasztott független polgármesterét felbujtóként elkövetett hűtlen kezelés miatt nyolc hónap börtönre és 1 millió 248 ezer forint erejéig vagyonelkobzásra ítélték; a bíróság a szabadságvesztés büntetésének végrehajtását egy évre felfüggesztette.

A bírósági közlemény szerint a polgármester a 2014-es megválasztását követően úgy határozott, hogy az önkormányzati épületek takarításával a feleségét bízza meg. A településvezető utasítására a falu alpolgármestere – az ügy másodrendű vádlottja – kötött megbízási szerződést a nővel.

A feleség a takarítást napi két munkaórában végezte el, viszont ezért teljes munkaidős fizetést, nettó 130 ezer forintot kapott. A bíróság megállapítása szerint 2014 és 2016 között az önkormányzat a megbízási szerződések alapján közel két és félmillió forintot fizetett ki a polgármester feleségének, ez pedig több mint havi 116 ezer forinttal haladta meg a munkáért járó indokolt havi összeget.

Az ügy másodrendű vádlottját hűtlen kezelés miatt mondta ki bűnösnek a bíróság, ezért őt 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélték, emellett szintén 1 millió 248 ezer forint erejéig rendeltek el vele szemben vagyonelkobzást.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csizmás Kond
Így derülnek ki, hogy a becsületes emberek kiket is választottak meg holmi szónoklatok alapján.
namihami
Csak azt csinálta, amit a fideszes vezetőktől látott. Persze, más volumenben.
""Családbarát kormány""--- és kiszolgálói.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.