Összesen hat embert kaptak el egy január 28-ai akcióban a Nemzeti Nyomozó Iroda egységei.

Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint még 2019 nyarán figyelt fel egy budapesti fiatalemberre a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály debreceni osztálya, mivel a fiatalember alkalmanként lábítószert vásárolt és azt el is adta.

Mezítláb, hóna alatt a kábszival próbált menekülni a rendőrök elől a drogkereskedő – videó

Fotók: ORFK

Az NNI nyomozói feltérképezték a férfi kapcsolatrendszerét, így nemcsak azt a dílert sikerült beazonosítani, akitől a drogot vette, hane ma díler fölött álló keeskedőt is. Később még három drogkereskedő is feltűnt a rendőrök látókörében.

"A rendőrök megállapították, hogy a férfiak a marihuánát, amfetamint és kokaint egymás tevékenységéről tudva, szervezetten és konspiráltan terjesztik"

- áll a közleményben.

"A KR NNI nyomozói a banda elfogására 2020. január 28-án hajnalra összehangolt bűnügyi akciót szerveztek, amelyben a KR Bevetést Támogató Osztály (BTO) munkatársai segítették őket. A művelet alkalmával a rendőrök hat helyszínen csaptak le és mind a hat férfit elfogták.

Mezítláb, hóna alatt a kábszival próbált menekülni a rendőrök elől a drogkereskedő – videó

A bűnözői csoport irányítója a rendőrök elől egy kartondobozzal a hóna alatt megpróbált elmenekülni, ám a készenlétiek utolérték. A dobozból 133 gramm kokain, 705 gramm amfetamin, valamint összesen 1.051 gramm marihuána került elő. A hat elfogott férfi otthonában kutatásokat tartottak a rendőrök, amelyek alkalmával további kábítószert, digitális mérlegeket, nagy mennyiségű készpénzt, mobiltelefonokat, valamint további bizonyítékokat foglaltak le.

Mezítláb, hóna alatt a kábszival próbált menekülni a rendőrök elől a drogkereskedő – videó

Mezítláb, hóna alatt a kábszival próbált menekülni a rendőrök elől a drogkereskedő – videó

A KR NNI debreceni nyomozói a férfiakat bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásukra, amelyet az ügyészség indítványára a bíróság 2020. január 30-án elrendelt.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda rendőrei szakértők bevonásával folytatják a nyomozást"

- áll a közleményben.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
Elsőre érthető lett volna, ha a "kábszi" helyett kábítószert írtak volna.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.