Egyik részről több a bölcsődei férőhelyek száma országosan, mint ahány gyereket felvettek tavaly, viszont a területi egyenlőtlen eloszlás miatt több mint 3800 gyereket nem tudtak felvenni 2019-ben bölcsődébe a férőhelyhiány miatt.

A Népszava a Világgazdaságra hivatkozva arról számolt be, hogy az utübbi egy évben 1533 férőhellyel bővült a bölcsődei ellátás, ehhez pedig a minibölcsődék járultak hozzá a leginkább. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint tavaly 45,9 ezer kisgyerek gondozását 789 bölcsőde, 214 minibölcsőde, 918 családi és 9 munkahelyi bölcsőde látta el.

Hiába a sok férőhely, tavaly 3800 gyereket nem tudtak bölcsődébe íratni szüleik

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

A statisztika szerint tavaly jóval több volt a férőhely (48,7 ezer), mint ahány gyereket beírattak. Ennek a lap szerint az az oka, hogy nem ott voltak az üres férőhelyek, ahol szükség lett volna rájuk.

"Tavaly országosan több mint 3800 kisgyermek bölcsődei felvételét elutasították férőhely hiányában. A fel nem vettek 41 százaléka a keleti országrészben él.

A minibölcsődék száma tavaly Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt a legmagasabb, míg a munkahelyi bölcsődék Fejér megyében a legelterjedtebbek"

- olvasható a cikkben.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
@Shikari: Végül is lehetne az új illibsi módszer az, hogy építünk bölcsődéket, óvodákat valami lakatlan helyen, és akkor aki gyereket vállal, azt kitelepítenénk oda.
Faszért szül többet a buta magyar, mint amennyi bölcsi, ovi van?
Vagy az is lehet, hogy a vezér-vajdád a lopáson kívül tényleg nem ért semmihez.
ómió
A "fogyik a magyar kultusz" máig tartó hatása!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.