Megölte két gyermekét, majd magával is végzett egy férfi Tatabányán – közölte pénteken, kora délután a honlapján a rendőrség.

Az apa az otthonukban ölte meg 7 és 9 éves gyermekét, majd magával is végzett.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken fél 12-kor kapott bejelentést a családi veszekedésről, a helyszínen azonban már csak a tragédia megtörténtét tudták megállapítani.

Az MTI információi szerint a bűncselekmény Tatabánya Bánhida városrészében, családi házas övezetben történt. A veszekedés után az anya elment otthonról, a rendőröket a szomszédok értesítették.

A járőrök a 7 és 9 éves fiút megpróbálták újraéleszteni, de már nem lehetett segíteni rajtuk.

Az MTI úgy tudja,

a 40 év körüli apa pszichiátriai kezelés alatt állt.

Az Index emlékeztet,

Legutóbb Győrben történt hasonló eset decemberben, az apa megölte 10 éves fiát és 13 éves nevelt lányát, majd öngyilkosságot követett el.

A lakásban volt a harmadik testvér, egy hatéves kislány is, de őt nem bántotta. Mint később kiderült, a férfi pár hónappal korábban került szabadlábra börtönbüntetéséből, miután emberölés kísérlete miatt ítélték el. Az utóbbi hónapokban 

Andornaktályán és a Rózsadombon is kiirtotta a családját egy-egy férfi. 

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot!

Forrás: MTI, Index

Címlapkép: Police.hu

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szegfue
@luiz: Igazad lehet... de azért azok is rohadjanak meg, akik legalább az ilyen cikkekhez hagyják, hogy "automatikusan" kommenteljenek! Hiszen a gép csak azt csinálja, amire "megtanitják"!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
fahrenheit451
2015-óta, hány migráns ölt meg magyart, és hány magyar ölt meg magyart - barátokat, munkatársakat ölve, családokat kiirtva?

Magyarország mostanra (ORBÁN URALKODÁSA ALATT !!!) dugig van iszlamista törökökkel - nem keresztény menekültekkel, hanem iszlamista törökökkel!

Régen arról volt szó, hogy ha csatlakozunk az EU-hoz, egy magyar is nyithat kávéházat Bécsben.
Hogy van az, hogy a nem EU-s törökök minden utcasarkon nyitnak egy gyros-ost Magyarországon?
Milyen háttérpaktumot kötött Orbán a törökökkel, Erdogánnal, hogy ez lehetséges?
Itt valami nem kóser!
szegfue
@Horizont: Nekem is elég "zürős" volt az életem, amikor a gyerekeim kicsik voltak... de az egy pillanatra sem jutott eszembe, hogy én elrohanok, őket meg otthagyjam. "Roham hátizsákunk" volt, amiben mindent belekészitettünk és ha ugy adódott pillanatok alatt felöltöztünk, felkaptuk a hátizsákot és pucoltunk... EGYÜTT. Egyszerüen akkor, de még most sem tudom elképzelni, hogy "hátrahagyjam" a gyerekeimet. Nem itélem el az anyát, mert igazán nem tudom a szituációt, de...
Aki Én
Minden sex hirdetésre nyomjatok jelentést.
Jobbra felkiáltójel.
szegfue
@Horizont: 20:06 Ugy látom, hogy mi "félszavakból" is megértjük egymást...
kolnidre
Mindenesetre a cigányasszony-Varga Judit-fizetését ujabb négy millió forinttal meg kell emelni a semmiért

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.