Összefogásra szólította fel az ellenzéki pártokat a Demokratikus Koalíció elnöke. Gyurcsány Ferenc az ellenzéki pártoknak beszédében azt üzente, ideje közölniük végre a választóikkal, hogy együtt készülnek kormányozni. Azt a véleményét is hangsúlyozta, hogy amennyiben az ellenzék győz 2022-ben, akkor "iszonyatos" időszak vár rájuk. Meglátása szerint esetleges választási győzelmük után egyesével indul majd hajsza ellenük.

Gyurcsány üzent az ellenzéki pártoknak: "Ha nyerünk, borzasztó időszak jön"Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke 16. évértékelő beszédét tartja Budapesten, a Sofitel Hotelben 2020. február 9-én. Az első sorban Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke, a párt európai parlamenti képviselője, Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége, a DK európai parlamenti (EP) képviselője, az EP alelnöke és Vágó István, a DK elnökségi tagja, valamint Ara-Kovács Attila, a DK elnökségi tagja, a párt EP-képviselője. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Vagy együtt győzünk, vagy sehogy

- jelentette ki vasárnapi budapesti évértékelő beszédében Gyurcsány Ferenc az MTI összefoglalója szerint. A politikus úgy fogalmazott:

az ellenzéki pártok nagyon sok felől jöttek, más a múltjuk, más a politikai és egyéb ízlésük, de nem egymást kell szeretniük, hanem a hazát.

Gyurcsány Ferenc arra kérte az ellenzéki pártokat, ne hallgassák el választóik elől, hogy amennyiben ők nyernek a 2022-es választáson, akkor csak közösen alakíthatnak kormányt.

Sokkal jobb a hazának egy kompromisszumokra kényszerített koalíciós kormány, mint "egy dicstelen, önző, (.) egypárti, állampárti"

- szögezte le.

A közös koalíciós kormányzás felelőssége pedig messze több annál, mint hogy az ellenzéki pártok egy, vagy két, vagy három listán indulnak, mert akik nem bírják egymás szagát kampányban, azok hogyan fogják bírni kormányon

- érvelt a pártelnök. Amennyiben nem fogadják el, hogy az ellenzék sokfajta és sokszínű, akkor hogyan fogják elfogadni kormányon, hogy az ország még változatosabb és még sokszínűbb és még több megértésre tart igényt? – tette fel a kérdést.

Gyurcsány Ferenc beszédében külön is szót ejtett az ellenzéki pártokról. Az MSZP-t a nehézségben élőkért tett erőfeszítéseikért dicsérte, a Jobbikról pedig azt mondta, hogy a párt múltja borzasztó, de azzal mára már szembenéztek és azt keresik, hogy hogyan lehet egy tisztességes, nemzeti, konzervatív pártot csinálni.

A Momentum tagjai fiatalok, dinamikusak, néha pimaszok, de egy új korosztály tíz- és százezreit hozták be a politikába – jelentette ki. Emlékeztetett arra, hogy az LMP néhány éve feljelentette, de szavai szerint ez sem számít. Az autoriter, populista, nacionalista, Európa-ellenes világ és a demokraták között ugyanis nincs semmilyen középút – fogalmazott.

A DK elnöke örömét fejezte ki amiatt is, hogy tavaly októberben Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke lett Budapest főpolgármestere.

Gyurcsány Ferenc beszédében kitért a Gyergyóditrón dolgozó két Srí Lanka-i pék történetére is. Azt mondta: reméli, a DK azokat képviseli, akiknek megszakad a szíve azért, hogy embereknek kell bűnhődniük, mert a Magyarországon hatalmon lévők azt gondolják róluk, hogy ők mások. A magyar kormány értelmezése alapján mi mindannyian bevándorlók lettünk, mert nem olyanok vagyunk, mint ők – tette hozzá. "Idegenek vagyunk, idegenszívűek, mocskos liberálisok, kommunisták, Soros-ügynökök, brüsszeliták, patkányok" – fogalmazott. Kérte hallgatóit, legyenek büszkék arra, hogy képesek meglátni az emberben az embert, mert nincs fantasztikusabb dolog, mint kezet nyújtani, befogadni, megölelni, megbocsátani.

Utalt Niedermüller Péter elhíresült mondatára is, amelyben a VII. kerületi polgármester "rettenetes képződménynek" nevezte a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiakat és nőket. Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy a polgármester nem fogalmazott pontosan, mert

Magyarországon jelenleg nem elég fehérnek, heteroszexuálisnak és kereszténynek lenni, ezek mellett fideszesnek is kell lenni.

Gyurcsány Ferenc beszédében bírálta a kormány gazdaság- és oktatáspolitikai, valamint az egészségügy területén kifejtett tevékenységét.

Gyurcsány beszéde végén a HVG cikke szerint arról is beszélt, "készüljenek fel rá, hogy ha kormányra kerülnek, akkor majd egyesével fognak hajszát intézni a kormánytagok ellen".

Ezért jobb, ha megtanulnak vigyázni egymásra.

Máskülönben kérészéletű lesz az új demokratikus kormányzás.

Ezt egyre többen értik a mai ellenzéki pártok közül Gyurcsány szerint:

messziről indultak, de tudják, hogy hova tartanak.

Nem gondolok többen magunkról annál, amik vagyunk, mondja, de azt tudom, hogy

iszonytatóan szeretjük ezt az országot.

Forrás: HVG, MTI

54 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
@Horizont: Írod:
"... még mindig ő az egyetlen aki megtudja és megmeri mondani a valót."

Így igaz, Feri az egyetlen ellenzéki politikus aki -a fityeszhez hasonlóan- nem diplomatikusan szól az emberekhez, hanem mindenki által érthetően, egyszerűen fogalmaz.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jesz
addig, amíg ilyen Horn Gábor szerű bajkeverő megmondóknak esélyük van a képernyőn vigyorogni, addig a ..."vagy sehogy "...fog történni...nehogy véletlenül ismét államtitkárként csináljanak úgy, mintha jót tennének...
...csak szólok, hogy a fidesz már felkészült a taposóaknák elhelyezésére, melyek nem az ellenzék kormányzása alatt fognak robbanni, hanem még a választások előtt...
verőce21
De nem nyertek Feri! Ha a sok maradékot összeöntjük, az csak moslék...!
verőce21
@Horizont: Nagyon felizgultál a beszédtől Béjbi!
Melyik szavam volt a "soha"? - amire amnéziádban emlékszel? :)
F_Viktor
@Horizont: Írod:
"... még mindig ő az egyetlen aki megtudja és megmeri mondani a valót."

Így igaz, Feri az egyetlen ellenzéki politikus aki -a fityeszhez hasonlóan- nem diplomatikusan szól az emberekhez, hanem mindenki által érthetően, egyszerűen fogalmaz.
Csizmás Kond
Együtt neki nem megy, azt már vagy ötször be is bizonyította, és bolond az aki hatodszor is melléáll. A hatalmi mániájánál már csak a kelekótyasága nagyobb. Soha, sem amíg hatalmon volt sem amíg ellenzékben hantázott nem az ország érdekeit nézte hanem a saját dicsőségét próbálta fényezni, és ebben a hatalmi őrületben talált egy ugyancsak hatalommániás társat akik ha istenmentsen mégis felülkerekednek eltörölnek mindent ami valamelyest is emlékeztetne erre az országra mert nekik az internacionalista szarság az istenük, abba vannak belebolondulva.
teuton
@verőce21: Bejbi, ha ilyen jol tudsz josolgatni, akkor miert nem lottozol, ahelyett, hogy apropenzert itt trollkodnal?! Esetleg fogadast is mernel kötni? Ja, ahhoz kellene egy valos reg, valos adatokkal...
Csizmás Kond
Együtt neki nem megy, azt már vagy ötször be is bizonyította, és bolond az aki hatodszor is melléáll. A hatalmi mániájánál már csak a kelekótyasága nagyobb. Soha, sem amíg hatalmon volt sem amíg ellenzékben hantázott nem az ország érdekeit nézte hanem a saját dicsőségét próbálta fényezni, és ebben a hatalmi őrületben talált egy ugyancsak hatalommániás társat akik ha istenmentsen mégis felülkerekednek eltörölnek mindent ami valamelyest is emlékeztetne erre az országra mert nekik az internacionalista szarság az istenük, abba vannak belebolondulva.
CsipkeRózsa
Mindenki jobb, mint a fidesz-kdnp. Csak az összefogás segíthet Orbán leváltásához.
cikicakk55
@Horizont: ma 17:34
Megmondani mindegyik párt meri,csak megcsinálni egyik sem tudja. 2018-ban a DK sem léptette vissza több helyen a jelöltjét,még ott sem,ahol a másik párt jelöltje esélyesebb lett volna. Én nem haragszom gyurcsányra,mert jó ember és okos ember.Kiváló üzleti érzéke is van. Nem véletlen volt már akkor milliomos,mikor miniszter elnök lett. A gond csak az volt vele,hogy túlságosan hitt a minisztereiben.Nem fogta szorosabban a gyeplőt. Róla elhiszem,hogy nem lopott,de az akkori pártja az MSZP bizony rendesen sáros és korrupt volt. persze a Fideszhez képest ők csak egy kis piaci tolvajok voltak. Abban viszont igaza van,hogy a Fideszt tényleg csak összefogással lehet legyőzni. Nem szabadna az ellenzéki pártoknak egymással versengeni. Össze kéne fogniuk és a híveiket is erre buzdítani. Látni sok hsz-ben,hogy sokan k.anyázzák egymást,pedig mind a ketten ugyan azért a célért küzdenek,csak nem ugyan annak a pártnak a színeiben. Orbánt csak is közös erővel lehet legyőzni és mihamarabb,mert 2022-re nagyon megerősödik.
csetere
@Horizont: Egy órát? Mondatonként nézi a papírt!
Peller Anikó
@Horizont: Csak egyetlen embertől tartanak a gecik. Rá is van állítva az egész bérkommentelő geci gárda.

Tudjátok rohadékok miért pont a Gyurcsányt kell ekéznetek?

Azért mert tisztességes. És ez manapság a legnagyobb bűn, rohadékok. Az, hogy béna, ügyetlen az mind kisebb baj. A tisztesség, az fáj nektek, rohadékok.
Csizmás Kond
@Horizont: Azért is, de az csak egy a nagyonsok közül.
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: Ott ahol különböző érdekek miatt fognak össze az soha nem hoz eredményt. Azok akik különböző érdekek által fognak össze, azok mindig csak a sajátjaikat fogják szem előtt tartani. Az összefogáshoz bizalom, megbecsülés, igaz hit és egy cél kell. Ez akiket ma itt Feri felsorolt soha nem lesznek egy ország közös érdekeinek a magteremtői.
justhpeter
Ha kérhetném - egyiket sem. Egy normális embert szeretnék látni országvezetőként, aki látott már olyan embert aki látott dolgozó embert. Az az igazság, hogy a mai választékból nem lehet választani. Az ellenzék üres mint fekete lyuk, a fideSS-kdnp nem jöhet szóba, hiszen sz@rból mégsem választ az ember.
verőce21
@Horizont: Nagyon nincs önkritikád Béjbi!
Elébb olyan mondást adsz, tulajdonítasz másnak, ami nem hangzott el..., utána pedig "papír nélkül" mondasz nagyot a beszédről, amit azonnal lehet cáfolni! :)
(Az sem lenne baj, ha időnként belenéz a jegyzeteibe...de miért kell ekkorát lódítani?)

A gyerekeid hogy bírnaki téged? Menyeid...? :)
verőce21
@F_Viktor: Tehát populista! Ugyanolyan,mint akit támad!
Eriksson
Nem tudom a pontos forrást megjelölni, a Facebookon forog közkézen a következő Gyurcsány életrajz:

EZT AZ ÍRÁST A FACEBOOK-RÓL MÁSOLTÁK KI.

HOGY IS VOLT?
Eriksson
EZT AZ ÍRÁST A FACEBOOK-RÓL MÁSOLTÁK KI.

HOGY IS VOLT?
Eriksson
Belpolitika, kormányzás:- Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki 2004-ben megpuccsozta az akkori kormányfőt, Medgyessy Pétert? (az legalább kevesebb kárt tett volna az országunkban)- Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki hazudott reggel, délben meg este?- Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki "elqrta", nem kicsit, nagyon?- Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki majd beledöglött abba, hogy (minimum másfél évig) úgy kellett tennie, mintha kormányozna? - Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki nem hogy a helyes kormányzatipolitikát, de igazából még a harmadik helyes lépést sem tudja?- Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki kedve szerint beszélhetett a "közszolgálati " televízióban, míg az ellenzék vezetői nem?- Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki a Merkellel, II. János Pál pápával, Bush-sal és Ficoval való találkozása után az említettek részéről tartott sajtótájékoztatójukon a partnerei korrigálni voltak kénytelenek, mert egyoldalúan meghazudtolta őket?- Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki ma fennen hangoztatja köztársaságpárti mivoltát, holott a rendszerváltás előtt a FIDESZ és az MDF teljes ellehetetlenítését szorgalmazta?- Maga az a Gyurcsány Ferenc, akinek a kormányzása alatt megduplázódott a magyar államadósság?- Maga az a Gyurcsány Ferenc, akinek a kormánya(i) világbajnoki ezüstérmet szereztek az GDP arányos államháztartási hiány előidézésében?- Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki a svájci Davosban azt találta nyilatkozni, hogy a magyar gazdáktól meg kellene vonni az uniós támogatásokat?- Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki akkora demokrata és hazafi, hogy esze ágában sincs teljesíteni a nyilvánvaló népakaratot és lemondás helyett húsz körömmel kapaszkodik a hatalomba, miközben éppen politikai riválisait vádolja féktelen hatalomvággyal?
Eriksson
Fasiszta és antiszemita kártya:- Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki egy zsidó tulajdonostól a kommunisták által elkobzott villában antifasisztáskodik?- Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki előszeretettel használ hitleri jelszavakat? (Egy ország, egy program, egy ember - Neue Ordnung) - fura dolog szájából!- Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki antiszemitának és fasisztának nevezi politikai ellenfeleit, és a fasizmus alaptalan felemlegetésével sorozatosan lejáratja a világ előtt Magyarországot?
Eriksson
Bűntársak, bűnügyek:- Maga az a Gyurcsány Ferenc (a máig titokzatos "nagyember"), akit Kulcsár Attila nevű bűntársa egyszerűen csak Gyurcsányinak hívott, aki - ha baj van - végül minden kényes ügyet elsimít?- Maga az a Gyurcsány Ferenc, akinek a minisztériumában (állítólag tudta és beleegyezése nélkül) alapítványi pénzek sorsáról döntöttek ifjú szocialista politikusok (Zuschlag, Mesterházy, Arató, Újhelyi), és a sokmilliónyi támogatással ma sem tudnak elszámolni? (de Mesterházy lett a maga pártbéli utódja)- Maga az a Gyurcsány Ferenc, akinek a Zuschlag-ügyben tett ügyészségi vallomását (ígérete ellenére) a mai napig sem hozták nyilvánosságra?- Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki lényegében nulla befektetéssel (és hathatós anyósi segítséggel) privatizálta a MOTIM-ot, és más állami vállalatokat - Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki miután privatizálta és az állammal felújítatta a balatonöszödi kormányüdülőt és a Szalai utcai képviselői klubot, azt ugyanolyan áron visszabéreltette az államtól?- Maga az a Gyurcsány Ferenc, akit eddig csak azért nem lehetettköztörvényes ügyei miatt rács mögé küldeni, mert:1. Mentelmi joga van2. Az ügyészség sorozatosan megtagadja ügyében a nyomozást3. Az elkövezett adócsalások és bűncselekmények időközben elévültek?
Eriksson
Társadalom, erkölcs:- Maga az a Gyurcsány Ferenc, akinek a kormánya agresszíven hozzálátott a tradicionális magyar társadalmi szerkezet, a család és a keresztény erkölcsi normák szétveréséhez, a drogosok, pedofilok, a nemi másságukat nyíltan vállalók elvtelen kormányzati bátorításával?- Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki jóváhagyta, pártolta, segítette az egészségügyi törvény néven elhíresült, nyilvánvaló népirtást?- Maga az a Gyurcsány Ferenc, akinek a feleségét (a pápa elleni merényletben való családi érintettség okán) kitiltották a Vatikánból?- Maga az a Gyurcsány Ferenc, akinek az édes jó mamája aggódva figyeli a gázóra állását a pápai panellakásban, miközben telente csak a konyhát tudja fűteni?- Maga az a Gyurcsány Ferenc, akinek a cégei olcsóbban kapják az áramot, mint bárki más?- Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki mindenki másnál jobban tudja, mit jelent reggel ötkor felkelni és hogyan lehet hatvanezer forintból (talán óránként?) megélni?- Maga az a Gyurcsány Ferenc, akinek az cégeinél sorozatosan megszegik a munkaügyi előírásokat, túllépik a törvényes munkaidőt, ahonnan a szakszervezeteket is kitiltották az üzem területéről?
Eriksson
Magyarság:- Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki a 2004-es népszavazási kampányban megtagadta a határon túli magyarokat, és 23 millió román beözönlésével riogatott?- Maga az a Gyurcsány Ferenc, akinek a kormánya tanulmányt készíttetett és távol-keleti bevándorlók millióinak a fogadásáról?- Maga az a Gyurcsány Ferenc, akinek a kormánya nehezebben adott állampolgárságot egy határon túli magyarnak, mint egy egyéb bevándorlónak?- Maga az a Gyurcsány Ferenc aki a privatizáción és az energia szerződések révén befolyó kincstári összegeket magánvagyonaként Indonéziába menekítette?
Eriksson
Terror, megfélemlítés:- Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki az izraeli kommandósokat, és a magyar rendőrséget a hatalom ökleként, párt-milíciaként működtettei?- Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki az adóhatóságot a másként gondolkodók, megfélemlítésére használja?- Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki szándékosan kelt terror-fenyegetettség pánikot minden alkalommal, amikor el akarja terelni a figyelmet egy-egy ügyről vagy a kormányzati alkalmatlanságáról?- Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki az ellene tüntető tömegbe lövetett 2006.október 23-án, miközben aznap legalább háromszor konzultált a legfőbb rendőrségi vezetőkkel?- Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki gátlástalanul zsarolja, és sakkban tartja saját párttársait azok viselt dolgai miatt?- Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki alkotmánysértően, a titkosszolgálatokat a szocialista párt gestapójaként felhasználva megfigyelteti a szabadon választott önkormányzatokat?- Maga az a Gyurcsány Ferenc, akinek a Keller Lászlóval fémjelzett kormánya Kapolyi László közbeiktatásával törvénytelenül megfigyeltette az ellenzék prominens képviselőit?
Eriksson
Végül - de nem utolsó sorban:- Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki a "haladó baloldali" hagyományokat folytatva, ismételten tönkretette Magyarországot?
És végül néhány kérdés nemcsak maga, hanem a pártja számára is:- Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki azt mondta Magyarország miniszterelnökeként, "...akinek nem tetszik, el lehet menni ebből a qrva országból!"-Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki Orbánt hibáztatja a külföldre szakadt magyarokért?- Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki megválaszolja a kérdésemet: "Mondja kérem, egy menjen el, vagy tízmillió?" És ez a pártjára is vonatkozik, ex-miniszterelnök úr?! Mindkettőre! Mindháromra! Mind a hétre (MSZP, LMP, MLP, JOBBIK, SZDSZ, MDP, MSZMP, MKP, DK)! Érti?És még mindig szabadlábon van, mert sokat tud róluk!Taccsvonalról beugatás = USZÍTÁS! De mi nem vagyunk kutyák! Sem elmebetegek mint Ön!Emlékszik?Magát kezelték Franciaországban az elmebajával! Nem a magyarokat! Mi nem tudnánk megfizetni, ha szükségünk lenne is rá, a maga, maguk "jóvoltából" Ne felejtse szavamat, Isten nem bottal ver, de nem is vasárnap fizet! És még maga akar itt diktálni? Ennyire hiányzik a hatalom? Vagy a fidesz nem úgy muzsikál egészen, ahogy maguk szeretnék?Mikor hozza vissza az Indonéziába kimenekített 3 milliárd EUROt? Örüljön, hogy még szabadlábon örülhet Mikor fizeti vissza Vaszaron a kövek árát? Ja, és hova lett a diploma?
Eriksson
Most látom, az eleje lemaradt:

Hitelesség:-Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki a legtöbb intőt-rovót kapta a pápai általánosban?-Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki a Vaszari HUnyadi tsz-ben a krumpliszedéskor köveket gyüjtött a zsákokba, hogy a leméréskor több pénzt kapjon, mint a többiek? .- Maga az a Gyurcsány Ferenc, akit eltávolítottak a pápai középiskolákból mielőtt sokadszor is bérmálkozott volna??-Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki összemart és leordította a budapesti középiskola kollégium- igazgatóját, és év közben kitoloncolták a budapesti gimnáziumból is? Emiatt" kolokvált" Pápán?- Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki Pécsett politechnika tanárnak készült,de bemutató óra, gyakorlat nélkül az egész népet akarja tanítani? Mire?-Maga az a Gyurcsány Ferenc, akinek az apja kerékpárlopásból, asszonyok táskájából lopott pénztárcákból töltött fel a garatra rendszeresen s emiatt 2 évet ült? - Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki meghonosította Magyarországon a gyűlöletkampányt és a karaktergyilkos lejárató propagandát? - Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki a választási kampányban elhazudta az ország valós pénzügyi helyzetét, és gazdasági, majd Veres nevezetű pénzügyminiszterével millió euró nagyságrendben költött az adófizetők pénzéből arra, hogy nyugat-európai újságokban manipulatív óriásreklámok jelenjenek meg Magyarországról? - Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki a választást követő napokban sarokba vágta a választási programját, és az új parlamenttel visszavonatta a már hatályban lévő adócsökkentési programot, miközben az ígéretektől merőben eltérő, és/vagy azokkal szöges ellentétben álló kormányprogramot nyújtott be?- Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki százmilliárdnyi ÁFA visszatartásával vállalkozók tízezreit tette végképp tönkre és visszafordíthatatlanná tette a körbetartozási spirált?- Maga az a Gyurcsány Ferenc, aki a választások előtt a Svábhegyi Gyerekkórház szobáiban meghatottan simogatta a beteg gyerekek buksiját, hogy azután (a "reform" jegyében) bezárassa az intézményt?- Maga az a...
KisGenyo2
Csak azért is rá szavaznék, ha tudnám, hogy levadásszák már ezt a férget a pics@ba...
adrenalink
@Horizont: 17:34-re Ja! Így könnyű!!! Kormányon hazudunk reggel, délben, éjszaka, ellenzékben meg mantrázzuk az igazat? Álmomban két macska voltam, és játszottam egymással...
Yoda69
@Horizont: Nem veletlen hogy orban nem mer nyilvanosan vitazni vele. O1G tudja, hogy Gyurcsany felmosna vele a padlot.
szép új világ
Nem csípem Gyurcsányt, sőt kimondottan nem kedvelem, de ha a fide$$ maffia leváltása a cél - akkor megkerülhetetlen.
Remélem 2022-re észhez térnek az ellenzéki pártok és konszenzusra tudnak jutni. Ettől tart legjobban a csuti patkány, és mindent elfog követni, hogy egymásnak ugrassza az ellenzéket.
Málna
Valamikor régen jó szónok volt, jókat mondott Gyurcsány. De ez most nagyon gyengére sikeredett. Mi történt vele?
CsipkeRózsa
@Csizmás Kond: 18:50

Már az egy közös érdek, hogy leváltsák Orbánt.
CsipkeRózsa
@Eriksson: És? Mi van akkor, ha a Facebookról másolták ki, mit bizonyít? Semmit!

Itt is írnak mindenféle véleményt, ott is.
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: Az az ők közös érdekük, de a tied mi ?...mert leváltani lehet ha van mit helyette tenni de az nem biztos hogy a te érdekeidnek megfelel.
CsipkeRózsa
@Csizmás Kond: Nem az én érdekeimet kell megvalósítani, hanem egy ország érdekeit.
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: Csak akkor azt nem értem, hogy miért elégedetlenkedsz, ugyanis az ország érdeke az önnállóság amit úgy ahogy még ez a kormány megvalósít de a gyurcsánklikk épp azt akarja eladni a zuniós egyesültállamok marhasággal...persze közben köztársaságot harsogva.
CsipkeRózsa
@Csizmás Kond: Az egyesült államokban vannak közös érdekek, törvények, de az országok önállóak, és köztársaságként működhetnek, már ahol azt nem szüntetik meg.
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: Azok a közös érdekek nem az egyének érdekeit szolgálják, hanem a nagyipar és a más hatalmak érdekeit. és melyik egyesült hatalomban tudsz megemlíteni egy olyan országot amely bárminemű törekvéséhez ne kéne kikérje a közösség beleegyezését, sem királyságban sem demokráciában sem teokráciában nincs olyan.
CsipkeRózsa
@Csizmás Kond: Nem tudom, kik azok a "más hatalmak", de ez sem igaz. A nagyipar érdeke nekünk is kellett, hiszen az autógyártáshoz is hozzájárulunk, munkahelyeket teremtenek.

Az egyéni érdekeket is képviselik, az EU pénzek elköltésének ellenőrzésével, a jogfosztó törvények elleni eljárásokkal, stb.

Egyébként az EU-tól megkapott pénzeket hasznosítjuk, hiszen abból növekedtünk.
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: A nagyipari érdek a kisemberek ellensége, beolvasztják a technológiát a szakmát és csak szolga lehetsz mert a tömeges olcsó termeléssel semmivé tesznek. Így szűntek meg minden iparág és vesszük az egyszerhasználatos szart plusz rajtunk verik el az általuk létrejött környezetszennyeződéstől mindent. A többi csak mese annak aki hisz benne.
CsipkeRózsa
@Csizmás Kond: Itthoni nagyipart kell létesítenünk, nem kellett volna azokat mind megszüntetnünk.
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: ..ja persze...összefogással...:))
jesz
@Horizont: sajnos a legkártékonyabb aki csak képernyőn szerepel. nem akarok részleteket áldásos tevékenységéről, mert még rámrúgja az ajtót a TEK..

amúgy tényleg le van szarva.
Eriksson
@Horizont: Isiászos szegény, alig bírt állni. Meg a hangszálaival is lehetett valami probléma.
csak úgy....
@Eriksson: "@Horizont: Volt köztünk kommentelés?
Csupán arra szerettem volna felhívni a figyelmed, hogy neveletlenség véleményezned a másokhoz szóló bejegyzéseimet. Azt meg főleg hogy kivel állok szóba.
További szép napot. "
@Eriksson: ,te egy marha nagy kutya vagy...
csak úgy....
@Eriksson: te egy pártonkívüli sunyi és buta eb...
teuton
@Eriksson: Mennyit kaptal az oldal televagasaert valami nevtelentöl szarmazo mocsokkal? Ja, te is csak nevtelenül mersz utt gyurcsanyozni, mert fb-reggel fentebb nem megy, kiderülni, ki fizet...
A következökben jöhetnek a az idezetek a Kancsalmarcsarol (Juszt Peter a nevet adta hozza!), aztan Orban eletpalyaja a tejles pavatancprogrammal ifjukommunistatol liberalison at es polgarin keresztül a szelsöjobbig!
janika
@Horizont: kicsit kevesebbet kellett volna kortyolgatni,és nem a teából.Egyre jobban látszik az alkoholizmusa,ez a beszéd is egy faluvégi kocsmában elment volna.
Málna
@Horizont: Arra gondoltam, AMIT mondott, nem arra, AHOGY mondta...Meg egyébként is tettekben mérem őket, nem kommunikációban.
cikicakk55
@Horizont: február 9. 18:20

Én is ugyan ezt mondom.Gyurcsányék már 10 éve nincsenek kormányon és azóta mindenbn lecsúztunk az utolsó előtti helyre. Amiben meg vezetünk,abban jobb lenne fenn sem lenni a listán. Korrupció, haverok zsebeit kitömni, nálunk a legnagyobb a demokrácia sárba tiprása,stb. Az biztos,hogy Orbánéknál rosszabb kizárt,hogy jöhetne. Az emberek sokat tanultak ebben a 10 évben,így egész biztos sokkal jobban megválogatják kinek a kezébe adják az országot. Az biztos,hogy a Fidesztől mielőbb el kell venni,mert lassan nem lesz Magyar ember Magyarországon. Gyermekeinkből,unokáinkból csicskákat nevelnek,hogy eszük ne legyen,csak dolgozni bírjanak. Jó lenne ha még 2022 előtt megtörténne.
cikicakk55
@Horizont: tegnap 16:28
Miért sajnos? Én egész biztos sokat tanultam az utolsó 10 évben. Az biztos,hogy egyik párthoz sem lehet tartozni,mert mindegyikben vannak olyanok,akik nem a népért,hanem a népből akarnak megélni. Részemről sem jobbra sem balra nem dőlök. Sajnos egyetlen egy embert ismerek csak,aki jó Miniszterelnök lenne,az pedig Márki- Zay Péter. Őt viszont a város lakói nem adnák oda,hisz rá nekünk is hatalmas szükségünk van. Az viszont biztos,hogy Ő jobban látja,hogy melyik pártbn kik azok akikben meg lehet bízni. Sajnos talán akkor lenne az országnak igazságos vezetése,ha a sok pártból kiemelnék azokat akik tényleg értenek ahhoz amit csinálnak és az országért akarják tenni a dolgukat. Ez viszont kivitelezhetetlen,mert szerintem a sok pártból egy teljesen új pártot alapítani,kialakítani lehetetlenség. Még is azt mondom,hogy a jelenleginél rosszabb már nem lehet. Talán ha vissza adnák a bíróságokat, a médiát, akkor már jobb lenne.
cikicakk55
Én is pesszimista vagyok,csak engem megvígasztal az,hogy Márki- Zay Péter heti Facebook bejelentkezéseit nézem. Ő elmondja mindenkinek,hogy az utolsó héten mennyi bevétele volt a városnak,mennyi pénzt kaptunk és honnan( már ha kaptunk) és azt is mire mennyit költött a város. Minden fillérrel el tud számolni. Nem csak mondja,meg is nézheti bár ki a dokumentumokat,akit érdekel. Ő látja rózsaszínűbben az ország jövőjét nálam. Az Ő hite nagyon erős és szerintem ettől olyan erős,hogy nem találnak fogást rajta. Mivel nem tudják csaláson és lopáson,korrupción kapni,ezért most már a szavai miatt jelentik fel,amit mindig fel is vállal,csak,hogy van mikor meg is büntetik,pedig nem mocskolódik,csak elmondja az igazat. 7 gyermeket nevel,nincs autója,kerékpárral jár dolgozni. Az OTP-ben dolgozó emberek több fizetést kapnak mint Ő.Ráadásul a felesége is feladta a szülésznői állását,mert még azzal is támadták. Még is megy,saját pénzén vonatozik,buszozik,vagy maximum küldenek érte autót,de soha a város pénzéből semmit nem költ magára. Ilyen emberekből kellene egy parlamentre való,de sajnos ezeket csak a különböző pártokból lehetne kikapkodni. Olyan koalíció meg nincs.
cikicakk55
@Horizont: Az biztos! Én politikusban még ennyire empatikus embert nem láttam. Én nem vagyok vallásos,így nem is tudom felfogni,hogy lehet egy olyan (nem is tudom mijnek nevezzem Istent) valakiben hinni,akit személyesen még senki nem látott,de Ő tényleg a hite szerint él. Lázár idejében az összes Önkormányzati dolgozó ingyen ebédelt,a Fekete Sas étteremben.Ez évi 54 millió forint kiadása volt a városnak.Ezt teljesen megszüntette. Nincs Önkormányzati autóztatás egyik képviselőnek sem.A gyermekek étkeztetését természetesen továbbra is támogatja,sőt a nagyon rászorulókét ingyenesen adják. Városunkban meg szünt a korrupció. Nincs haveri alapon tender elnyerése. Az kapja meg,aki a legolcsóbb és persze egy szakértő szerint tényleg a munkája jó is. A szakértő is nem Fideszes hátterű.Érdekes,hogy még Lázár idejében csak roboltak a rémtrénnel,most mióta jobb idők vannak nagyon meglendült az építés. Még mindig sok munka van vele,de legalább már nem 5 ember nézi és egy csinálja.Tudod az az érdekes,hogy még így is meg tud élni a város,Ő is el tudja tartani a 7 gyerekét(illetve már csak 6 gyerek,mert egy megbősült) Ilyen polgik kellenének minden városba és kerületbe. Letaszítanák a trónról erőszak nélkül Orbánékat. Nem jutnak a holdudvarék feláras melóhoz,így elfordulnak a törpétől.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.