A 26 éves brit-amerikai állampolgárt azzal gyanúsítják, hogy megkéselt egy francia férfit a belvárosban – azt állítja, bipoláris zavarban szenved.

Letartóztatták a Budapest belvárosában késelő férfit – azt állítja, pszichiátriai zavarban szenved

A Fővárosi Főügyészség keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a brit-amerikai férfi február 8-án, a kora reggeli órákban az V. kerületi Ferenczy István utcában – minden előzmény nélkül – egy késsel mellkason szúrt egy francia férfit, aki emiatt életét vesztette.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a támadót gyanúsítottként hallgatta ki, a Fővárosi Főügyészség pedig indítványozta a letartóztatását.

A Budai Központi Kerületi Bíróság – végleges végzésével – elrendelte a letartóztatást március 11-éig – közölte az ügyészség.

Fővárosi Törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a férfi amerikai-brit-magyar állampolgár, Magyarországon bejelentett lakó-, illetve tartózkodási hellyel nem rendelkezik. A bűncselekmény helyszínét elhagyta.

A bíróság úgy értékelt, a gyanúsított kényszerintézkedés hiányában a hatóságok elől megszökne, vagy elrejtőzne.

A gyanúsított büntetlen előéletű, azonban a vallomása, a nyomozás adatai, valamint a cselekmény céltalan jellege és előzménynélkülisége alapján feltehető, hogy a terhelt indokolatlan agressziója mögött kóros elmeállapot állhat fenn – írták. A férfi – elmondása szerint – bipoláris zavarban szenved és az Egyesült Államokban alkoholfüggősége miatt kezelik. Figyelemmel minderre a bíróság szerint fennáll a bűnismétlés veszélye.

A bíróság a végzésben kifejtette, hogy szakértői vélemény hiányában jelenleg nincs lehetőség az előzetes kényszergyógykezelés elrendelésére, és olyan dokumentum sem áll a bíróság rendelkezésére, amely alapján következtetni lehetne arra, hogy a gyanúsított elmeállapota, pszichés betegsége feltétlenül indokolja az orvosi kezelést, azaz az IMEI-ben (Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet) történő elhelyezést – áll a törvényszéki közleményben.

Forrás: MTI

Kép: Pixabay

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
nem emléxik semmire, azt is egy hang mondta...különben is ott sem vót...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.