Egészen mostanáig a perui külügyminisztérium nem tudta, hogy a magyar nagykövet azért távozott, tért vissza Budapestre, mert gyermekpornográfiával gyanúsították meg.

A perui külügyminisztérium csak most tudta meg, hogy Kaleta Gábor magyar nagykövetet tavaly tavasszal azért hívták haza, mert gyermekpornográfiával gyanúsították meg – írja az Index perui külügyi forrásokra hivatkozva. Peruban csak annyit tudtak, hogy személyes ügy miatt rendelték haza.

A perui külügynek április 5-én jelezték Kaleta távozását, míg a Magyar Közlönyben már három nappal korábban megjelent, hogy megfosztották nagyköveti rangjától. Mindez az Index szerint arra utal, hogy a kinti hatóságokat a magyar külügy nem tájékoztatta az eljárásról.

Kaleta Gábort volt perui nagykövet különböző számítástechnikai eszközein 19 ezer, kiskorúakról készült pornográf fényképet találtak – mondta az RTL Klub Híradójának a Fővárosi Törvényszék szóvivője. Kaletát 2019 tavaszán gyanúsították meg gyermekpornográfia miatt, Magyarországon azonban egészen vasárnapig nem került nyilvánosságra az ügy.

Egy kiberbűnözésre szakosodott amerikai szerv figyelte Kaleta Gábor online tevékenységét Peruban, miután egy nemzetközi pedofilhálózat felderítésekor a magyar nagykövet is képbe került. A nyomozás eredményéről tavaly tavasszal az amerikaiak értesítették a Külgazdasági és Külügyminisztérium alá tartozó polgári titkosszolgálatot, az Információs Hivatalt (IH).

Az amerikaiak gyakorlatilag már teljesen felderítették az ügyet, amikor a magyar titkosszolgálatot értesítették, és elegendő bizonyítékot gyűjtöttek össze ahhoz, hogy Kaletát meggyanúsítsák, illetve kezdeményezzék a letartóztatását. A volt nagykövet jelenleg szabadlábon védekezik, az ügyében márciusban tartják az előkészítő tárgyalást.

Címlapkép: rtl.hu

(index.hurtl.hu )

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Gondolom nem akartak terhelni ilyen aprosagokkal a magyar valasztokat a helzhatosagi valasztas elott. Ott volt a fideSSes kurvapecer kokainos ugy, ami kiderult, nem akartak mele egy fideSSes pedofil NER-tarsat.
Remelem a magyar emberek jol az emlekezetukbe vesik a fideSSesek nagy resze bunozokbol, kurvapecerekbol es pedofilekbol all.
Ezekutan javaslom az osszes fontos beosztas levo fideSSes politikus ujra atvilagitasat.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
@Horizont: És most képzeld el, ha ez egy ellenzékivel történik. Másról nem szólnának a hírek.
Yoda69
Gondolom nem akartak terhelni ilyen aprosagokkal a magyar valasztokat a helzhatosagi valasztas elott. Ott volt a fideSSes kurvapecer kokainos ugy, ami kiderult, nem akartak mele egy fideSSes pedofil NER-tarsat.
Remelem a magyar emberek jol az emlekezetukbe vesik a fideSSesek nagy resze bunozokbol, kurvapecerekbol es pedofilekbol all.
Ezekutan javaslom az osszes fontos beosztas levo fideSSes politikus ujra atvilagitasat.
nevemnick
Takargatják a sz@rt a nemzeti orvtársak, a hatalom megvédése érdekében, miközben az ellenzéket nagyon sok esetben elvtelenül, minden bizonyíték nélkül támadják.
Rat's bandája.
nezelodo
Peruban már tudják, hogy külszolgálatra a fideszes pártkatonák színe javát küldik! Durbincs szavaival élve, milyen lehet a többi ott a bányában...
almalibre
Az “újságírók” remekül tálalják ugyan azt a csontot új körettel. Két napja írták:
“a Kaleta ügyét felderítő amerikaiak kérése volt, hogy a magyar nagykövet elfogását a minisztérium ne hozza nyilvánosságra, mert a nemzetközi nyomozás érdekei ezt kívánták.”
Akkor miért is meglepetés, hogy “a perui külügyminisztérium nem tudta, hogy a magyar nagykövet azért távozott, tért vissza Budapestre, mert gyermekpornográfiával gyanúsították meg”?
Vajon, hogy tálalják majd a desszertet?
ómió
Az efftársak, biz', mindenkibe belelátnak! Azért szavazták meg anno egyhangulag! Vagy csak azért, hogy most en bloc a Fideszre hazudhassák?
kereső
z mindenesetre komoly előrelépés, hogy megtudtuk: az ügyészség már novemberben vádat emelt Kaleta ellen; szerkesztőségünk írásbeli kérdéssel fordult a bírósághoz, hogy megtudjuk, mi is pontosan a vád a volt diplomata ellen. Ezzel együtt, a kormány nem igyekszik tájékoztatni a közvéleményt – legfeljebb azt tartották kiemelten fontosnak, hogy közöljék: túl azon, hogy Szijjártónak – Kaleta letartóztatása óta – semmi köze az ügyhöz, nincs is rálátása (ami azért, lássuk be, igencsak furcsa), a minisztérium állományába sem a mai miniszter révén került; Medgyessy Péter, illetve Gyurcsány Ferenc alatt is ott dolgozott.



Vagyis: azt insziniuálják, hogy ők szabadították rá a magyar diplomáciára Kaleta Gábort. A Hírklikk információi azonban nem egyeznek ezzel a közléssel. Portálunkat úgy tájékoztatták a Külügyminisztérium belső életére rálátó emberek, hogy 2002-ben, a választások környékén, feltehetően akkor, amikor már valószínűsíthető volt, hogy a Fidesz elveszíti a választásokat, mintegy száz új embert vettek állományba, köztük Kaleta Gábort is.
kereső
Most már tudják Peruban, hogy mi is volt a "családi ügy", ami miatt távozott a nagykövet.
ómió
@Horizont: Természetes, hogy nem lehet belelátni? "Naccerű"! A "mi kutyánk kölyke" (szóval, a miénk, magyaroké)? Nem "naccerű", de ez van! Először amerikai kérésre, aztán meg önszántunkból nem akartunk saját magunkra (Magyarországra!) dehonesztáló tényekkel telekürtölni a közvéleményt? Ez már nem "naccerű", avagy csak a bolsiknak nincs hazájuk?
kokopelli
@Horizont: ...akkor is a Gyurcsány...!? (;-))
ómió
@Horizont: Azért, mert közös kiküldés volt! Megszavazták mind a Fidesz, mind a bolsi illetékesek a delegálását! Ilyenformán az országunkat (már, ha bolsiéknak van olyan) képviselte, amit a szatírjával nyilván nem akartak feketíteni! A valóságban ez a "mi kutyánk kölyke" jelenség és nem a kibukottak másikra hazudása!
ómió
@Horizont: Attól, hogy nem dehonesztáljuk, nem gyalázzuk a saját hazánkat, hogy csak egy beteget volt képes delegálni? Kormányon majd pótolhatjátok! Vagy Brüsszelben!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.