A DK szóvivőjének közlése szerint szerdán egy ismeretlen rálőtt a Demokratikus Koalíció újbudai irodájára.

Rendőrség: nem lőfegyverrel támadtak a DK irodájára

A rendőrség szerint a helyszínen talált mintegy két centiméter átmérőjű fémgolyókat vélhetően nem tűzfegyverből lőtték ki – hangzott el az ellenzéki párt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A Budapesti Rendőr-főpkapitányság később arról tájékoztatott, csapágygolyókat találtak, garázdaság miatt indítottak eljárást az ügyben.

Barkóczi Balázs azt mondta, hogy a támadás során az irodán több lyuk keletkezett, az épület ablaka is betört. Az irodában az eset idején senki sem tartózkodott, így személyi sérülés nem történt.

Úgy értékelt, a tettes kifejezetten a DK-t akarta megtámadni. Az iroda kívülről a Demokratikus Koalíció logójával és arculati elemeivel van lefóliázva – jelezte.

Barkóczi Balázs közölte, hogy a párt feljelentést tesz az ügyben.

A szóvivő úgy fogalmazott:

"ide vezet a végtelen uszítás és a kormányzati gyűlöletpolitika". Felszólította a Fideszt és a kormányt, hogy hagyjon fel az uszítással és a gyűlöletpolitikával, "mielőtt ennél nagyobb baj történik".

Bakai-Nagy Zita, a DK újbudai alpolgármestere elmondta, hogy a helyszínelő rendőrök szerint egy olyan fegyverrel követhették el a támadást, amely nem minősül lőfegyvernek, de alkalmas lehet súlyos sérülés okozására vagy akár emberélet kioltására is. A hátramaradt golyókat a helyszínelők úgy vitték el, hogy alkalmas legyen DNS-vizsgálat elvégzésére is, így a DK bízik abban, hogy ez meg is megtörténik – tette hozzá.

A politikus hangsúlyozta, hogy az irodának otthont adó utca elején egy térfigyelő kamera is van, ezért annak felvételeit a rendőrség elemezni tudja.

A Budapesti Rendőr-főpkapitányság csütörtök délután a rendőrség honlapján közölte:

a helyszíni szemle során a Kaptárkő utcai irodában két, egyenként 0,8 centiméter átmérőjű csapágygolyót találtak, amelyeket nem lőfegyverből lőttek ki. A csapágygolyókat a rendőrök lefoglalták, és szakértői vizsgálatra küldték.

A BRFK XI. kerületi rendőrkapitánysága garázdaság vétsége miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Más témában feltett kérdésre Barkóczi Balázs azt felelte, hogy a DK formálisan és szervezetten nem vesz részt a gyöngyöspatai romák mellett szervezett február 23-i tüntetésen, de a párt egyes tagjai fontosnak érezhetik, hogy megjelenjenek a demonstráción.

A DK támogatja Pedagógusok Szakszervezetének az új Nemzeti alaptanterv ellen indított tiltakozását – válaszolta egy újabb felvetésre a szóvivő. Hozzátette, a DK szerint az új alaptanterv sem tartalmilag, sem formailag nem helyes. Megjegyezte, valószínűleg a világon nem volt olyan ország, amelyik kihagyta volna az alaptantervének első változatából az egyetlen Nobel-díjas íróját.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
@Eladott Ország: Vagy Soros vagy Gyurcsány.
Nyírfa
A rendőrség most mentséget keres, előre mosdat vagy csak tényt közölt, ami szerinte a legfontosabb? Az én fontossági sorrendem szerint a rendőrségnek az lenne a feladata, hogy megvédjen minket a szélsőséges gondolatokkal terhelt emberektől,. Akkor is, ha Orbánnak hívják, és akkor is, ha a lelátók népéből valóak.
tudode
Akkor már a c csúzlit is hadrendbe állíttatták a fijug a vásott kölkök fegyverét, vagy a kopőcsövet, mivel a csapágygolyó nem önjáró!
Rockxy
bejelentem igényemet a csapágykülső és belsőgyűrűjére, amibű kiszerelték a nyócas golyókat.
bitkojinnel fizetek.
CsipkeRózsa
Tojással sem lehet dobálózni, ezzel a nem lőfegyverrel talán szabad lövöldözni?
Eladott Ország
@Eriksson: A párttal, a néppel egy az utunk ...Csapás a múltból.
www.youtube.com/watch?v=E-_D_-3iCfA&feature=youtu.be
Akikre büszkék vagyunk.
uploads.disquscdn.com/images/1631a313f0eac9de6f1b65929108a65fc5a62f820416331ceb5e69eb460cdc15.jpg?w=600&h=706
A fideszről mint politikai kurvák és bűnözők szövetségéről csak annyit, hogy a legtöbb ügynök, KISZ titkár sőt KGB-s, MSZMP tag a felsőbb vezetésben a soraikban található, de azokból hozzájuk csak a legalja jutott! Ez már lerágott csont, mint az ügynöktörvény beszántása, továbbá a demokrácia és a jogállam telibeszarása!
olkt.hu/wp-content/uploads/2019/08/diktatura.png
uploads.disquscdn.com/images/343fd5f7830735017a0d1f0e3c63c82a3681b7744466e49681cfbc45c774a490.jpg?w=800&h=540
Yoda69
Egy majd 1 centis csapagygolyo olyan seruleseket tud okozni mint egy dumdum golyo, ha megfelelo fegyverbol lovik ki. Ezt a rendorsegnek is tudnia kellene.
A fideSS a folyamatos uszito es gyulolet politikajaval ide jutatta az orszagot. Politikusaik egytol egyig korruptak, kurvapecerek, asszonyverok vagy epp pedofilok. Ez maga a NER. Ezt kell levaltani, ez a bunozoket racs moge dugni.
Eladott Ország
@Eriksson: tegnap, 17:06; "Csapataink harcban állnak?" Ezt inkább a lapigazgató "dobtáras" Steffka Pistától kérdezd meg, miért volt ez a beceneve!
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--v3H-YyKW--/w_1160/6u3gaHz8dQCg9y8As.jpeg

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.