Az új városvezetés részvételi költségvetést készített, és 2023-ig lehívná a 99 milliárdos hitelkeret megmaradt részét.

60 milliárdos hitelt hív le a főváros 2023-ig

A korábbiaktól eltérően a fővárosi képviselők ma éppen akkor kapják kézhez a 2020-as költségvetés-tervezetét, amikor az érdeklődő budapestiek számára is elérhetővé válik az önkormányzat honlapján. Az is eltér az előző évektől, hogy a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt a költségvetési bizottság mellett a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács is megtárgyalja a tervezetet.

Az új városvezetés részvételi költségvetést készített, vagyis a fővárosiak is beleszólhatnak a kiadások egy részének elosztásába

– mondta lapunknak Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes, a büdzséért felelős terület vezetője. Kitért arra is: olyan szűkre szabták Budapest mozgásterét, hogy a főváros 2023-ig lehívná a 99 milliárdos az Európai Beruházási Bank (EIB) hitelkeretének megmaradt részét, 59 milliárdot.

Csak összehasonlításul: a Tarlós-korszakban 2015 és 2019 között 113 milliárd hitelt vett fel a város saját szabad források híják beruházásokra, például a 3-as metró.

2020-ban működési kiadásokra 260,4 milliárd forintot terveztek be, a beruházásokra, felújításokra 148,1 milliárd forintot, a meglévő hitelek tőketörlesztésére pedig 6,1 milliárd forintot. A költségvetés kiadási fő összege így 415 milliárd forint, ami csaknem 30 milliárd forinttal több, mint a 2019-ben volt. A város működtetése csaknem 18 milliárddal kerül többe ebben az évben. Mivel az önkormányzati törvény miatt hiány nem tervezhető, így a bevételi fő összeg a kötelező tartalékkal együtt 415 milliárd forint.

(Népszava)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
@verőce21: Legalább az első sort elolvastad volna. 2023-ig hívják le.
human
@Shikari: Te sem olvastad el a cikket:
"Tarlós-korszakban 2015 és 2019 között 113 milliárd hitelt vett fel a város"
Csizmás Kond
"Az új városvezetés részvételi költségvetést készített, vagyis a fővárosiak is beleszólhatnak a kiadások egy részének elosztásába"
Az ilyen marhaságokon amíg nem tudnak túlesni addig csak elégedetlenséget szűl az egész belekotyogási lehetőség. Azért választanak drágán megfizetett képviselőket hogy azok a kerületük érdekeit szemelőtt tartva kiharcolják a nekik járó részt, és ne tömegbelehablatyoláson döntsenek.
ómió
Lesz megint mit visszafizessen az állam?
human
@ómió: Lázár János polgármestersége idején 20 milliárd forinttal adósodott el Hódmezővásárhely. Hódmezővásárhelyen 40 ezer ember él. Budapesten 1,5-2 millió. Hasonlítsd össze a számokat!
ómió
@human: Azért a "csúcs" a Demszky-féle "haladó" eladósodás volt, amire a főváros majd nyilván most is hajazni fog. Az még abból a sorból is kilógott, amikor a bolsevik kormányzás idején szinte az összes önkormányzat padlót fogott és nyakig eladósodott, hiszen még a működésükhöz szükséges alapnormatívát se kapták meg az államtól.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.