Március közepén indulhat az új nemzeti konzultáció.

Március közepén várható az új nemzeti konzultáció, amelyben a gyöngyöspatai romák kártérítési ügyével, a győri gyermekgyilkossággal kapcsolatos eljárással, a "börtönbiznisszel", valamint a bírók függetlenségével kapcsolatban tesznek fel kérdéseket

- közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

Orbán Balázs azt mondta, hogy jelenleg a kérdések véglegesítésén dolgoznak, a konzultációt online és papír alapon is ki lehet majd tölteni. Bizonyos, ezekhez a témakörökhöz kapcsoló törvénymódosítások már a tavaszi ülésszakon is születhetnek – tette hozzá.

Hangsúlyozta: a kormány álláspontja határozott ezekben a kérdésekben, de szüksége van a társadalom támogatására ahhoz, hogy a meggyőződését képviselhesse hazai ellenzéki vagy nemzetközi szereplők, bírói fórumok, EU-s intézmények részéről érkező esetleges támadás esetén.

Mint mondta, az eddigi nemzeti konzultációk megerősítők voltak, szerinte a többség a következő konzultációban is egyet fog érteni a kormánnyal.

Az államtitkár Varga Judit igazságügyi miniszter jogszabály-módosítási tervezetével kapcsolatban úgy vélekedett, hogy a bírói ítéleteknek találkozniuk kell a társadalmi igazságosság elvárásával, ezért olyan módosítást próbálnak a parlament elé terjeszteni, ami célorientáltabb, és nem engedi meg, hogy a győri gyermekgyilkossághoz hasonló eset történhessen.

A bírói függetlenséggel kapcsolatban Orbán Balázs azt mondta, hogy a politikailag befolyásolt érzékenyítő tréningek alkalmasak a igazságszolgáltatással szembeni közbizalom aláásására, mert azok miatt a bírák elfogultak bizonyos ügyekben. Ez elfogadhatatlan, azt pedig egyik állam sem engedheti meg magának, hogy megrendüljön a közbizalom – emelte ki.

Kitért arra is, hogy a migráció mellett a klímaváltozás a legfontosabb probléma. A magyar kormány abban hisz, hogy konkrét célokra és intézkedésekre van szükség, mert csupán a "szép szavaktól" nem lesz változás – hangsúlyozta az államtitkár.

Orbán Balázs a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy

a kormány büszke a nemzeti konzultációra, és minden jobboldali, konzervatív, kereszténydemokrata szövetségesének ajánlja, mert a konzultáció azt mutatja, hogy a kormány odafigyel a választópolgárok véleményére.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicamama55
Hiányolom róla azt a kérdést, hogy amennyiben ön nyugdíjas, elégedett-e a nyugdíj emelésének összegével? :((((
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Annáll nincs lejjebb, hogy jogÁSZOKBÓL álló népnyomorító csipet, csapat a laikus állampolgárokat keverik bele a HATALMI ÁGAK, és az ÉRDEKVÉDŐK karaktergyilkolásába, apellálva a társadalom irigyebb rétegére, akik még a paci pimpit is irigylik mások kimenetében!
.
Valójában évek óta elkövetik a köznyugalom buzerálását a jól bevált karaktergyilkolásukkal
.
"""A köznyugalom elleni bűncselekmények a Btk. Különös részének közrend elleni bűncselekmények csoportjának része, olyan bűncselekményeket tartalmaz, melyek a köznyugalmat – mint jogi tárgyat – sértik, veszélyeztetik."""
.
Az IDŐ BEBIZONYÍTOTTA a csimpi csámpi első titkárnőjének a jóslatát:
.
------ Orbán első titkárnője nyilatkozott: Az Isten óvja meg tőlük Magyarországot!
.
www.thepost.hu/reszletek.php?id=3285
.
(...) """ Mit mondhatok most, 1993 nyarán? Az Isten óvja attól Magyarországot, hogy ezek a hétköznapi élettől, a kisemberektől elrugaszkodott fiatalok valamikor is hatalomra kerüljenek!” """
.
Alig hogy kiböfögte magából őfélesége, máris nyomják ezerrel a laikus állampolgárok felé a néphülyítő hetyepityét az ország vámszedői, azok, akiknél több ALKOTMÁNYELLENES jogszabály nem jött ki a tapogatójuk alól!
.
Röhej, majd a laikus zemberekre hivatkozhatnak őféleségék, akik milliókat élveznek az átverő showból!
Cicamama55
Hiányolom róla azt a kérdést, hogy amennyiben ön nyugdíjas, elégedett-e a nyugdíj emelésének összegével? :((((
Béla333
Mehet újra a hülyítés! Egyben megint lehet lopni a közpénzt...
kokopelli
@Eladott Ország: Azt hittem,hogy a következő az egy "nemzeti inzultáció" lesz! (:-()
Nessy
Akkor az eddigi adatok alapján számoljunk, úgy kb.
Kiküld 7 millió kérdőívet, amiből visszaérkezik ( ha most is számolatlanul lehet egy email címről küldeni) 1,5 millió, ami 21,4%.
Ha mindenki igennel válaszol, ez akkor is a megkérdezettek 21,4%-a, azaz a célcsoport egy negyede! Na, innen jöhet a mese!
namihami
Márciusban megtervezik, rohamtempóban kinyomtatják, Posta széthordja és ki vagyunk közvéleménykutatva.
De a lényeg. A fenti feladatban résztvehetőknek biztosítva a karibi (igény szerint módosítható) nyaralása.
És, valljuk be, erre ment ki az egész.
colibri
@Nessy: Mivel a visszajuttatott kérdőívek tartalma, mennyisége titkos, azt mondanak, amit akarnak. De orbán elbüszkélkedhet vele, hogy kikérte az állampolgárok véleményét és erre hivatkozva már hozza is az előre eldöntött törvényeket.A fideszes 2/3 abszolút partner mindenben.
Nessy
@colibri: Viszont nagyon büszkék lehetnek magukra, hogy a híveik akaratát figyelembe véve döntöttek! Ja, nem, bocs! Az ország lakosságának az akaratát figyelembe vételével!
Aki eztet elhiszi, szamarabb a lónál!
ómió
Tényleg, ez maga lehet a "haladó abcúg", hisz a válaszok nyilván a Lenin-összesben, vagy az anarcholiburnyák "píszíben" eleve benne vannak! A "népet" meg melyik "haladó" nem...? Magasról!
nezelodo
Juj!! Úgy izgulok, hogy valamelyik éles eszű nem csempész-e be a kérdések közé egy valódit!?
Giovanni Alba
Talán kérdezhetnének az erdélyi patkolókovács képzésről is pl. A mexikói templomfelújítást meg a vietnami kórházat már nem is említem, mert az ugye már-már demagógia. Egyébként meg szemét egy tempó eldöntött dolgokhoz utólagos jóváhagyást kicsalni, ráadásul vaktában. "Aki eztet elhiszi ... " Idézet egy általam nagyra becsült hozzászólótól.
nezelodo
@Giovanni Alba: Nincs nagy véleményem azokról akik ezeket beveszik, hiszen a sokszor hivatkozott elsöprő kétharmad birtokában már felhatalmazta mindenre a nyáj. A valódi és döntő kérdéseket mégsem teszi fel nekik Orbán, legtöbbnek még tudomására sem jut soha, mit követtek el a nevében. Ezeknek a híveknek, a szellemi színvonalukat tekintve valóban rá kell írni a mikróra, hogy "Macskát és pincsikutyát tilos szárítani fürdetés után benne"
lusta
Ki az a marha, aki szerint az új jogszabály bevezetése után a győri késeléshez hasonló eset már nem fog előfordulni.?
A többiről ne is beszéljünk.
Dr plágium
Hiányolom, hogy helyes-e ha az áldozatot milliókra perelheti a tettes amiért a nyilvánossághoz fordult segítségért.
Nessy
@lusta: De legalább hívek úgy érzik, hogy a nagy vezér kíváncsi a "véleményükre", ami természetesen azonos az övével! Boldogok lesznek, mert elhiszik, hogy közük van az új törvényekhez!
Eladott Ország
@RonaGyuri: ma, 14:19; A cenzor is belépett a fideszbe, de legjobb lenne ha átigazolna a vadhajtások nevű kormánypárti szennylaphoz.
RonaGyuri
@Eladott Ország: hacsak már nem ott van? =))
Eladott Ország
@RonaGyuri: Álláshalmozó, mint a többi nagy fideszes, Harrach Péter , Pintér Sándor, Mátrai Márta és még sokan mások.
Lepényleső
Na ugye,a keresztfater bármikor segít ha elfogyott a zsebpénz? Most éppen a levélhordónak?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.